akik, haldokolnak Északnak!

Nyávogós, ismét

Nem nagyon írtam, mert eddig volt mit csinálni mindig: szombati városnézés a bolgár csajszikkal és Matteoval, Rivoli kortárs galérie, napsütés és Szajna part, kávé a Luxembourg kertben és fagyi a Rue Moufftardon. 1-2 kép ízelítőnek:

Dalí kiállítás és Fekete Romantika Ritával a Pompidou központban és a Musée d’Orsayben

Koktélozás a Chatelet mellett szintén Ritával

Eiffel torony és Latin Negyed Hústvétozás Krisztivel

Business Platform Analyis közös tanulás Nadyával és Ivével meg egy kis Bailey’s (nincs kép:D)

Sazkdolgozat javítás és itt értem el a padlót ismét. Nyusztay és Fejérdy sem túl pozitív kritikát küldött, ami miatt sikeresen elsírtam magam, de aztán rájöttem, hogy jobb most a keménykezűség, mint egy velős, negatív kritika Vágó tanár úrtól, úgyhogy szépen neki estem, mackó fölsőben, pizsamában, üres kávéval, ha nincs tej.

Mivel április végén barátosném 4 napra jön, ezért úgy döntöttem, addigra MEG KELL írnom az összes függőségem a BGF-nek, hát elő is vettem a Marketing jegyzeteket.

Tegnap ok nélkül is csodás kedvem volt, akkor is, ha elment az orrom előtt az RER és délután már a nap se sütött, az utca közepén énekeltem a Friday I’m in Lovet és nem érdekelt sem a beadandóm eredménye, sem az, hogy nincs senkim, olyan felszabadult és boldog voltam, mint 2 éve nyáron, Ljubjanában.

Aztán kaméleon természetem megmutatta magát az árnyoldalában: a Marketing házi ismét a síráshoz vezetett. Az hagyján, hogy a SWOT analízis betűit ismertem, a mikéntet nem, mert a Google segített, aztán sikeresen megtaláltam a STEEP analízis és a Porter féle versenyképességhez szükséges tényezők anyagait is.

Azonban, mikor másodszor álltam neki az olvasásnak, kiakadtam: a szöveg ugyanis minden, csak nem objektív, és a semmiféle segédlet nélküliség ellenére is beletört a fogam, ugyanis én OBJEKTÍVan szeretném feldolgozni, ami falakba ütközött.

Ilyenkor egyre inkább felerősödik a NEM AKAROK HAZAMENNI érzés, pedig egyre jobban hiányzik a családom, a rágcsálóim, és Pest, különösen mert Kriszti most két hétig otthon van és Enikő a korábbi munkahelyemtől nem messze lakik.

De aztán eszembe jut a sok buta lány, mint konkurencia, a szűklátó körűség, az, hogy otthon minden politikai alapon működik és ilyenkor nagyon nem akarok visszamenni. A felfázás, a Külker szürke falai, a téli hidegben a HÉVre várás és a suliig gyalogolás, miközen beázik a cipőm, a panaszkodásban egymás túllicititálása, az ízléstelenség, a szürkeség, nem nem, minden porcikám tiltakozik ellene.

Amikor viszont a március 15-i hóhelyzetben vagy a Suspended Coffee kapcsán az emberek jószándékát és önzetlenségét látom, néha elfog a honvágy, egy ilyen országba szívesen hazamennék, hiszen, ha a fizetések nem is magasak, a befogadás és az együttérzés valamennyire kárpótolna.

De ezek után meglátok egy posztot egy otthoni ismerőstől, majd megnézem a svéd csoporttársnőm képeit és elgondolkodom, hogy lehet oda kéne menni, van munka, van pénz, a hidegért kárpótol a sok víz és a szauna. Valamint a magasabb keresletből megfizethető karibi, mexikói és ázsiai utazások. Ott a lányok nem díszítik túl maguk, egyszerűen szépek, túl erős smink és tűsarok nélkül is, az adminisztráció rugalmas és, ha távolságtartók is, idővel ez is megoldódik, pl. Anna már puszival köszön és kávéra is meghívott 2 hónap ismerettség után.

Valaki a németekre használta a dió hasonlatot: a nehéz héj után, már élvezhető a belseje, és ha megkedvelnek, az már valóban őszinte és nem felszínes.

Itt kinn a tanárok is a skandináv példát elemzik, pillanatnyilag nekem is oda húz a szívem, 5-10 év múlva pedig egy finn/svéd középváros alkalasabb lesz a baba kocsi tologatására, mint a 8 milliós, nyüzsgő multikulturális Párizs, bár amit, most 25 éves fejjel IMÁDOK!