Fogadalmak

Nem szeretek fogadalmakat tenni, mer sajnos szinte sosem tartom be őket. Nincs meg a szükséges kitartásom hozzá, félbehagyom őket.
Ezért szeretnék ezt erőt és kitartást kéri Istentől 2010-re, hogy teljesíteni tudjam a rám váró próbatételeket és persze segíteni a körülöttem lévőknek is, ha szükségük van rám.
Mégis van pár dolog tanulmányokkal kapcsolatos, amit szeretnék véghez vinni, íme:
1. jogosítvány- csak egy vizsga, csak egy vizsga:)
2. szakdoga- 2ponton múlt, átjavítás, teljes körű átjavítattás
A többit Istenre bízom. Ő fogja tudni, hogy szeptembertől merre visznek útjaim.
Tegnap este a Rába-parton sétáltam, a Csík zenekar féle most múlik pontosan-t hallgatva engedtem el az évet, minden rossz érzéssel és remélhetőleg minden félelemmel együtt.
Mint a víz, folytak tova gondolataim, akár a Szajna Appolinaire Mirabeau-híd című versében.
Az én Mirabeau hídam a Rábán ível át, újra és újra megyek oda, hogy tisztítson, mint a víz.
Zárásként a szám liknje illetve az eredi Quimby féle verzió, mert ugye az is imádom:)

Csík: http://www.youtube.com/watch?v=D6RaU9n4ZuI
Quimby: http://www.youtube.com/watch?v=VjWX-WPO6Hk

morning departure

The sun shines through the horizon.

In its vague rose, aquarelle-delicate

Opalescent darkish tree branches’

Veinlaces are outlining softly

I’m drawing the contours of frost-works

With my fingertips on the windows

Like at night in the vapour of the heat inside

You were carving your perfume’s turbulent flame

With your fingers on my ice-satin skin.

With your nails you’ve hollowed furrows

Into my thighs’ snow-whiteness

Your moans have permeated into

My hair’s sparkling, crabbing pulse.

The window’s coldness caresses my face.

In its mirror the trees’ nib are carving your face.

I just straighten my clothes.

My plane takes off.

Among the clouds I might hear your moan.

reggel

A nap átragyog a horizonton.
Halványrózsaszín, akvarellfinom,
Opálfényében sötétlő faágak
Erezetcsipkéi lágyan rajzolódnak.




Ujjhegyemmel álom-jégvirágok
Körvonalát mázolom az ablakon
Mint éjjel, a benti forróság párájában
Karcoltad bőröm jeges selymén ujjaiddal
Illatod lázongó lobogását.


Körmeiddel barázdákat vájtál
Combom havas fehérébe
Sóhajod ivódott hajam fényébe
Markoló lüktetésünkbe.


Ablakom jeges hidegsége simítja arcom.
Tükrébe fák tollhegye karcolja arcod.
Ruhám redőit eligazítom.
Felszáll a gépem.
A felhőkben még hallom sóhajod.

Örvény

Kavarognak bennem a gondolatok, mint egy örvény mélye, ami felszippant mindent, ami az útjába kerül legyen szó szeretet-falevélről, bánat-sárról, félelemből épített házakról, fizikai vonzalomról, varázslatról…
A vegyes, színes, gyakran zavaros gondolatok, inkább érzelmek keveregnek, forognak bennem, mégsem tudom kilökni, kiokádni magamból őket…
Próbálom betűkbe, formákba zárni, csak sokféleségük, keveredésük még nem engedi, szeretném, ha szétválasztódnának, kikristályosodnának, úgy lennének verskavicsok, novelladarabkák…

reggel

Pécsre jöttem, lehet utoljára. Búcsúzóul sok olyan emberrel összeakadtam, aki fontos volt nekem az itt töltött 3 év alatt, legyen szó egy-egy kedves felsőbb évesről, vagy Mikről és Prof Komlósiról, számomra a 2 legkedvesebb tanárról az angol tanszéken.
Ádámnál aludtam. Nagy beszélgetések, bögre teák, puha csókok, de valahogy mégsem az igazi.
Hiába a vonzalom ez egy halálra ítélt kapcsolat.
Két külön világ, pedig egy évben születtünk, egy országban.
Könyv. Semmi szépirodalom nincs nála a lakáson sose, sportújság, föcis könyv.
Táncol.MŰVÉSZET, így csupa nagy betűvel, de amugy hallgatag.
Olyan meghúzódó, mint valami borostyáninda a falon. Messziről nem veszed észre, csak közelről tűnik fel a szépsége, különlegessége.
De valahogy hiányzik a bohémitás néha.
Meg nem érzem.
Az én hibám de egyszerűen nem tudom éretzni- és néha ő se engem. Ma regel korán kel tanulni, nehéz vizsga. Megértem, de egyszerűen nem trudtam aldni, ha pedig sikerül álmomban ő csókolt, ő ölelt, zihált kérőn a fülembe.
Nem tudtam feldolgozni, hogy ott a szomszédban a pasi és a sulit választja helyettem.
Valószínű én is ezt tettem volna.
Sajnos.
Reggel csodás volt a táj, lágy akavarellfinom égalja, ne tüzes gyilkoló lángyvörös, hanem
halvány rózsaszínes fénnyel festett, szinte eggyé olvadt mégis halovány ragyogásával kiemelkedett a hó fehérségéből. Ez a világosságot törte meg éles, csipkés kontrasztjával a fák sötétbarna ágai.
De ő valahogy ne veszi észre.
Ő jól vezet, koncentrál, precíz, be tartja a szabályokat.
Ét szétszórt, sedre, repkedős egy cica vagy egy varjú rögtön kizökkent a volán mögül.
Neki a feje fáj, nekem a szívem illetve a gyomrom nem akar engedelmeskedni.
Férfi és nő
Ész és szív.
De valahogy mégis hiszem, hogy létezik a harmónia, a telepátia, az egymásra ráéérzés, az egyrugó.
Ez a SZERELEM.
aki engem nem itt vár, hanem messze, messze...
nagy költőink mint Ady vagy József Attila is Párizsban eszméltek rá igazi valójukra, külfölfdi útjaik után tudtak igaz magyarok lenni.
Én tudom, nem jövök vissza, mégis magammal viszem a népzene minden fájdalmát-örömét, a meseszép verseink, az ősi ősi múltunk..
mostanság egyre többet visszhangzik a fejemben Ady Tisza partján c. költeménye vele zárok:
A Tisza-parton
Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.
Gémes kút, malom alja, fokos,
Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók.
A Tisza-parton mit keresek?

ismét

Ismét visszadobták a szakdogám. Egy rész lett 0 pont így minden lenullázódott amugy 29 lett volna, ha ide megy 2 megvan a 2es… későn ért ide a javítás 28án 9kor még nem jött, mikor nyomtattam 29én reggel mikor emailt néztem már kötettőnél volt az anyag.
Fellebbezni lehet, csak nem érdemes, mivel ezt a rossz helyesírású anyagot bírálnák felül, ami ismét megbukna. Egy későn érkezett email meg az én vacak helyesírásom miatt, még egy drága állami félév megy el a semmire. Mert értelme az nincs. Max annyi, hogy még egy félévig utazhatok diákkedvezménnyel, illetve felveszem a szoc.támot.
Igazam nem lehet. Miért nem tanultam meg jobban franciául? Csak mert két éve egy hasznavehető nyelvi órám sincs és a tanárok az irodalmi magyarázatok felét is magyarul adták. Akkor olvassak franciául. De ha ezek után kiráz a hideg a francia nyelvű irodalomtól?
Úgy kell nekem. Olvassak sokat és akkor majd talán lesz stílusom. Meg menjek ki Franciaországba. Nekik nincs idejük ezzel foglalkozni, örüljek, hogy az utolsó pillanatban átnézte. Helyesírásilag is, bár arra már nincs ideje kérjek fel valakit. Akár külsőst.( Eszter, köszönöm)
Második felvonás. Tourinform iroda Győr, segíthetek valamiben? Oh igen, hogyne kedves ügyfél, természetesen igaza van, mi hárman itt az irodában nem értünk semmihez, de Ön mindenhez kedves ügyfél. Persze megnézem az összes vonatot Szegedre, de busszal rövidebb idő alatt odaér, mégsem bírja a dereka, de hisz maga nyugdíjas és ideje-pénze is megengedi a vonatozást. Persze léhűtők vagyunk mind, minden fiatal hobbiból nem puszta közlekedési oszlopokat, hanem beton villanyoszlopokat tépünk ki tövestül. És képzeljék az operett muzsika is idejét múlt számunkra, angol nyelvű „dörömbölős zenét” hallgatunk és képzeljék értjük is a szöveget, de hát mi ilyen huligánok vagyunk, kérem szépen. Nem szégyellünk sört inni nyáron, a Rába parton.
Ez az élet? Hogy csak a rövidebbet húzom? Hogy mindig más óhajának kell megfelelnem, mást kell kiszolgálnom? Hogy csak „titkos” irkálódásaimban és az önfeledt koncerteken lehetek önmagam, mert a világ nem fogad be? Folyamatosan lázadozom, és bár tudom rengeteg, rengeteg hibám van, de talán lehet szeretni is. Csak egy picit.