Fashion as I see it

I wrote my thoughts in Hungarian at first, then I realised I would share my thoughts with a larger audience so I made a short resume of the Hungarian text, thatnk you for reading it! J

As here in Paris, especially at my school ESCI nearly everything is about fashion, I have decided to share my views on the given topic.

Frankly speaking, I have a very controversial opinion about the fashion industry:

Being a young woman I am attracted to beautiful things such as earrings or heel heels, ont he other hand I am shocked when I realise it would be possible to finance a Hungarian kindergarten group’s monthly meals from a pair of Lououtin stilettos.

Moreover, I do find disgusting using fur and other „exotic” materials for fashion show sas cangoroo skin or crocodile, I do believe they are innocent victims of luxury and human stupidity. (I have been vegetarian nearly for a year.)

In addition, as I see haute couture is not always as unique as said just think aout the same Louis Vutton bags and Prada heels available around the world.

I am convinced that being stylish and wealthy are not always connected, as my Spanish teacher and some excolleagues found real treasures in second hand shops and me, I am still obsessed with my grandma’s scarves and gloves that have been received many complements even here, in France. Personally, I do love vintage stuffs, unique jewelleries and local, Hungarian designers because accessories can shine even the most boring pret-a-porter clothes.

Even it may sound shallow, I believe fashion and clothes could be the way of self-expression (especially for women and teenagers) and a good sett could be considered as a way of art, like  I saw quite often on my ex-colleagues daily ensembles.

All in all, I am not opposed to fashion and make-up at all, but I dislike social injustice and animal torture. 

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~**~*~*~*~*~*~*~**~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Des bijoux de chez Chanel, je ferai quoi?

Azt hiszem ez a ZAZ dal mindent elmond, amit a csoporttársaimnak tolmácsolni akarok és a 25ik szülinapomon tartandó FLE(Francais Langue Étrangere) órán ezt a dalt viszem be.

Tudom a Louboutinos prezim után hiteltelennek tűnik az haute couture szidása és olyan skizofrénnak érzem magam, mint ahogy az Économie Managériale cikkben a francia gazdaságpolitikát jellemzi a szerző. :D (túl sokat tanulok, azt hiszemJ

Szóvl a prezi alatt és után, több minden felmerült bennem, egyrészt a pénz, hiszen nagyon szívesen nézegetek a szebbnél szebb topánkákat tanulás közbeni levezetésnél, de amikor arra gondolok, hogy egyik-másik árából egy magyar óvódai csoport havi étkeztetését is meg lehet oldani, akkor kicsit elszorul a szívem.

A másik probléma számomra a luxus márkákkal, hogy gyakran használnak olyan egzotikus anyagokat, mint a szőrme, a gyíkbőr, a krokodil vagy a kengurubőr, amihez védtelen állatokat kell megölni. Számomra, pedig undorító a tény, hogy egy bundához akár 100 csincsillát kell BRUTÁLIS módon megölni, hogy egyetlen bunda legyen belőle. L (és Magyarország sajnos Európa piacvezető szőrme előállítói közé tartozik, ahogy a fodrászomtól tudom)

Én azt vallom továbbra is, hogy a bunda azé, aki abban született, és elborzadok minden egyes szőrme kellék láttán.

Szóval a divat iparnak nemcsak az alacsony bérért dolgozó munkások, hanem gyakran ártalmatlan állatok is áldozatul esnek, mindez egy kicsi, szűk réteg jólétért. (kezdem megint érezni néha a régi gimis-pécsi lázongó énem, ami zenében és írás igénylésben is kezd megnyilvánulni)

Ezen kívül, én továbbra is azt vallom, hogy a stílus és az ízlés NEM pénz kérdése!

Akár mit is mondanak, hogy az haute couture személyre szabott, számomra a Párizsban Milánóban és Andrássyn ugyanolyan Louis Vutton táskák nem ezt sugallják (a hamisítványokról nem beszélve:D). Szerintem attól, hogy valami drága és magasan pozícionált, nem mindig esztétikus is, nekem például a Gucci és a Dolce Gabbana is helyenként cigányos, közönséges érzetet kelt, az ára ellenére is, míg a konfekció dolgok közül pedig előfordul- például a kedvenc Stradivarius cipőm esetében-, hogy az egyszerű elegancia érzetét sugallja.

Továbbra is vallom, hogy turiból, nagyi szekrényéből is lehet jó dolgokat vadászni (pl. a spanyol tanár nénim túr olyanokat, hogy csoda vagy Veronika és a nagyija féle táskák), a stílus nem attól függ, hol veszed, hanem, hogy mit és HOGYAN veszed fel, mint az ételnél, a hozzávalókból, hogy állítod össze az összhangot. Igen, lehet felszínes, de számomra az öltözködés is önkifejezés, mint a több millió nőtársam és a számos tinédzser számára, a ruházat sok mindent el tud árulni valakiről.

Ez is egy fajta művészet, az anyagok, a színek, a kiegészítők harmóniája, egy jól sikerült szett akár egy kisebb „műalkotás” is lehet.

A Külkeren pont az ellenkezőt láttam, a magyar lányok nagy részéből szerintem pont ehhez hiányzik, vagy semmi fantázia nincs és csak leveszik, amit a boltban találnak, vagy „bevállalósak”, de akkor meg sokszor „túl sok” lesz az összhatás. Kevesen tudják, hogy az adott trendből mennyit érdemes átvenni, nem igazítják saját magukra, testi adottságaikra a dolgokat, így az összhatás nem mindig sikerül kellemesre.

Itt kinn mondjuk más, az embereknek itt VAN stílusa, gyakran érzem magam szürkének, főleg, mert nem festem magam erősen, de ez szerintem nem csak a jóval magasabb keresettől függ, hogy, hanem egy belső igénytől is.

Igen, a skizofrénia megmutatja magát, elég kontrovertális nézeteim vannak a divattal szemben (itt a csapból is az folyik), mert fiatal lány vagyok és szeretem a szépet, viszont nem szeretem a borzasztó nagy társadalmi szakadékot és az állatkínzást.

Par(T)is time! (partytime)

Tegnap este Ági szülinapján „túlestem” az első párizsi bulimon is, ami nagyon vegyes érzelmeket keltett bennem, a 3 órás „dizsi” alatt megint sokmindent megjártam.

Az egyik az, hogy sajnos MÉG MINDIG erős érzelmeket táplálok a Péter iránt, akárhány sráccal táncoltam, ölelkeztem az egyik drogos srácnak, hagytam, is, hogy megcsókoljon, mert a Kazinczys Katona Danira emlékzetett, finom szép arca volt, olyan kattants költőnek tűnt, aki hozzám hasonlóan nem értette, mit keres itt.

De én sajnos a Péter csókját éreztem, különösen az októberit, azt a nagyon finom, mégis annyi érzelemmel telített csókot, a szakítás meg balhék és az egymás fejéhez vágott sértések után, amikor mind a ketten, mintha, az összes bocsánat kérésünk belesűrítettük volna  abba a csókba, valahogy, mint az Időutazó feleségében, amikor a férfi a 18 éves Claire-t csókolja meg a jövőben lezajlott veszekedés után visszarepülve… :’(

Másrészt baromi boldog vagyok, hogy a Champs Elysén bulizhattam, az egyik híd alatt, mellettünk a Szajna 2 oldala, egy igazi multikulti társaságban és néha spanyolol is beszéltünk.., meg persze  összevissza ölelgettünk egymást becsípve a hósesésben. A Margarita is baromi finom volt, bár itt sajna nem kancsóval adták, mint Madridban meg a Jager Redbulllos bár is nagyon jó volt, Offspringgel meg Nirvánával a háttérben. :D

A Bastille környéki szórakozónegyed összeségében Madridos spanyolos hangulatot adott nekem, több tapas bárral, nagyon nyüzsi és multikulti, szóval a diszkóval ellentétben oda még szeretnék menni, csak legközelebb Ineshez hasonlóan éjfél fele én is lépek.

Igazából a sulihoz hasonlóan itt is frusztrált a sok rohadt drága menő cucc, erős smink, parfüm, drága cipők, amik közül egyik-másik kb.a havi pesti fizetésem kétszerese, miközben Noisielnél mellettem a külvárosban egy szabályos "sátortáborban" laknak családok, ilyenkor még jobban rá jövök a társadalmi egyenlőtlenségek visszahatásaira.

 Hajnali fél 6ig maradtunk, mert akkor indult az RER, de  5 fele már a "közönség" része jelentősen be volt drogozva(elektro-house party volt, csoda, hogy  több, mint 3 órát kibírtam itt). Volt egy pár, valami UNDORÍTÓ módon csókolóztak az asztalon, a lánynak kb. a fél melltartója ki volt, minden a vad szexualitásról szólt, a pasik kb. odaléptek és egyből csak úgy meg akartak csókolni (vagy 3 is), se egy ital semmi...

Borzasztóan taszít ez a már állatias (vagy annál) alacsonyabb szintre taszított szexualitás, ahol semmi érzelem, semmi intimitás, ami meghitté tenné az egészet, számomra értelmet adva a dolognak.

Továbbra is azt hiszem, hogy ezt a világot nem nekem találták ki, egyre jobban taszít ez a felszínesség és nagyon hálás vagyok Istennek, hogy megmutatta, hogy van más út, habár nem könnyű. 
Tegnap szórólapokat osztottunk a gyülinek a Marne la Vallée campus mellett és egy sráccal beszélgettem arról, hogy mennyire JÓ, ha az embernek van hite, ami megerősít, ami segít, ami felemel, ha van egy közösség, ahol összetartoztok, EGYÜTT. Ahol a management meg a karrier ellenére is megtartod magad és taposás helyett, segítesz a másiknak
Hogy emberek tudjunk maradni az embertelenségben és ne a pótszerekhez nyúljunk, mint az a sok fiatal tegnap...

Ilyenkor persze még jobban hiányzik Pest underground oldala főleg a töménytelen Hiperkarma Kispál Quimby hallgatás után a koliban, az A 38, a Zöld Pardon, a régi Gödör, meg persze a fesztiválozás rosé fröccs rengetegek, de aztán rájövök, hogy társaság nélkül ez sem az igazi, és, hogy a barátaim nagy része külföldön,nem tudnám kiélvezni.

Néha el-elgondolkodom, hogy „célországot” váltsak, Ausztria Graz meg egy jó kis német korrepetálás az egyik gondolat, de még bennem van Skandinávia-Baltikum is az angollal, mert igazából nem tettem le a tengerentúlról, Mexikóról/Argentínáról vagy a sok Péter féle karibos sztori után Martinique is egyre jobban vonz, de ezt ugye egy magyar fizetésből nehézkes lenne összeszedni, szóval még nem tudom, hogy Imerre kell ezek után igazítanom a vitorlám…

Összeségében szólva, nem bántam meg az estét, mivel ez is egy tapasztalat Oscar Wilde-ot idézve, „Experience is a name people call their mistakes.”

Úgy érzem, ezek a dolgok egyre inkább erősebbé tesznek, és ha azt nem is tudom még teljesen , hogy mit akarok, a Vicky Cristina Barcelonát idézve, egyre jobban kristályosodik, hogy mit Nem.

Business, it’s not my cup of tea!

Nah, most jöhetnek a gonoszkodó „én meg mondtam” típusú megjegyzések, amit el is tudok képzelni egy-két emberke, pl. a gimis exem szájából.

Szóval, megkaptam az első kinn írt zh-m: MEGBUKTAM!

ÉN EGYEDÜL!

Az általam első blikkre hülyének nézett bolgárok közül Ivelyna 13-at, Nadya 15-t ért el a 20ból, a legjobb 16 lett, szóval szépen teljesítettek. Egyedül nekem lett 10 alatti, mert a 2 feladatból a másodikat nem tudtam megcsinálni, rossz sémát rajzoltam fel, amire a végén jöttem rá Ivelyna papírjára pislantva és amikor mindenkinél a sajátomtól eltérőt láttam, a magyarázatot gyorsan leírtam, de az ábrára nem maradt időm.

Szóval 9 pontot kaptam 20-ból, itt 10 kell, a „2eshez”, amit azért adott meg, mert a házinak írt résumém jó lett.

Itt, kb. mint gimiben, a tanárok név szerint osztják ki a dogákat, megjegyzéseket fűzve hosszá, elég MEGALÁZÓ. Teljesen úgy, mint abban a filmben, amit Anikóékkal néztünk. Persze röhejes, de szerintem ilyen téren sokkal inkább fair az otthoni anonim Neptunban beírt jegy, sőt a Kazinczyban is 1 diák osztotta ki, a tanárok csak négyszemközt fűztek megjegyzést, az osztály előtt nem nagyon, max Dénes Éva, de pl. Takácsné vagy Dörmi néni nem igazán.

Hát igen, most tettem le az MBA-ről, ez nekem nem megy!!!

Ez nem az én világom!!!

Igazából a rossz dolgok is rádöbbentik az ember lányát bizonyos dolgokra, ezek után csak még erősebben érzem, hogy a multik a magas kereset ellenére sem nekem valók. Egyszerűen ez nem az én világom, valahogy ez nekem túl felszínes, túl anyagias.

Antti, a kedvenc finnem azt mondta, hogy én túl versatile meg subtle vagyok a businesshez, megint sikerült beletalálnia, az előbbi pont a kedvenc angol szavam a hangzása ÉS a jelentése miatt, azt hiszem ezzel a szóval írható a legjobban le egy Halak nő.

Én írni szeretek és az eredmények (TDK) azt mutatja, hogy tudok is, a BGF-en szerzett jobb jegyeim egy része, pedig annak köszönhető, hogy sok a beadandó dolgozat, az anglisztikán meg Anne francián a résuméivel és a compte renduivel a buksinkba véste, miként kell írni, mi az a tézismondat, meg a sok-sok angol nyelvű könyv miatt a szókincs is elég rendesen bővült.

A szép ruhákat meg a kiöltözést imádom, én szeretek szoknyában szép cipőben menni akár a suliba is, persze a farmer pólós hétvégének is megvan a saját hangulata, de ezzel a világgal a rossz zh után még kevésbé tudok elegyedni.

Amikor a Magyar Intézetes  muksó megkérdezte, mit szeretnék nemzetközi intézmény like Unesco, EU, esetleg valamelyik Magyar Intézetben dolgozni, valami olyat, ami kicsit humánabb, de szintén emberekkel kell dolgozni, lehetőleg utazni és sokat mászkálni, bár szerintem ez a métier nem létezik.

És most kaptam a hírt, hogy nem engem választottak a Balassi Intézetbe sem.

Lehet, hogy közel egy hét sírásmentesség után, megint elsírom magam.

homesick de nouveau!

2012.02.18. este

Nézem a laptopomon a képeket és hiányzik Graz. Most bizonyára mindenki őrültnek néz, hogy a csodás Párizs mellett mégis mi a francot eszem abban a kicsi, osztrák városban.

Az embereket, a mosolyt, a sok nevetést, a barátaim: Dettit és Enikőt, meg az ő barátaik, Ninát, Jant, Juant, Amelat, a lökött bosnyák srácot a Detti egykori kolijából, a sok idióta füttyögő balkánit (nah jó Lognesban a feketék helyettesítik), az isteni finom sült padlizsános vega gyrost meg a kenderdarabos Mitzi Blue csokit és város közepén lévő Hanf am Glücköt.

Szerencsére Párizsban is akadnak kattants emberek, csak a 7-8 milliós tömegben nehezebben tűnnek ki, de itt még a vintage is 80as évek beli Dior cipő. És sok szőrme, ami engem, mint friss vegetáriánust nem kicsit taszít.

Azért Milánóval szemben a város sokkal bohémabb, meg színesebb, imádom, hogy nyüzsgő és multikulti.

Igazából itt az ESCI-n értem meg a Kefet ellenérzéseit Milánóval szemben, most kb. én is ezt érzem a sok iszonyat gazdag francia között. Ma elmentünk a Crousba Carte Monnéoért, mert ugye csak azzal lehet mosni, kb. 2-3 hét mire megkapjuk, mert nem vagyunk a Marne la Vallée egyetem diákjai, addig szerintem megkérem Anikóékat/csajokat a Figurierben, mert addig nem húzom ki fehérneművel.

 Utána Alexandra ötletére kimentünk a Bussy tavakhoz, láttunk hódot(ÚÚRisten de cuki volt!!!), meg sör és én is elszívtam egy szál cigit (rendesen fáj is a torkom), meg fotózott egy csomót:D Persze végig szar zene szólt, egy csomó Rihanna meg gagyi francia rapszerűségek is, de nem szóltam, örültem, hogy végre kicsit integrálódom, de fél 6 fele feljöttem tanulni.

Aztán Alex bejelölt facebookon, persze nála is Costa Rica. New York meg Montréal, kezdem szánalmasnak érezni magam Tallinnal meg Barcelonával. A net persze vacakol, úgyhogy a holnap szöveg szótárazását a suliban kell óra előtt befejezni, meg remélem addigra Mili Bea is átnézi a marketingem és küldhetem a tanárnak.

A KEKSZ is nagyon hiányzik, habár a Figuriert is szeretem, valahogy a KEKSZ nyitottabb, itt a katolikusság miatt kicsit zártabb, de az nagyon jó, hogy van köztünk brazil, benini, portugál, magyar és francia és mindenkit befogadnak.

Meg egy kicsit enyhíti ezt a felszínes légkört, mert igazából a sörözés alatt is hülyültünk és őszintén szólva, mély témáról eddig nem is nagyon beszéltem itt mással csak Anikóval.

Érzem már, a Kefet miért preferálja Budapestet Milánóval szemben.

Hiányzik az Instant meg a Szimpla underground feelingje (OK, Párizsban is lehet hasonló, ha jobban keresem, csak itt az ESCI-n nem ez az irány)

, a tavasz nyári Zöld Pardonos Zagar

 a rosé fröccs (csinálni kéne majd a Krisztivel)

a Gödör tetején ücsörgés

 a Jászai téri Hummusz bár (éhes vagyok, nem is kicsit épp:D)

a Római part,

néha a Túró Rudi (jajj de giccses)

a Detti féle filmezések meg bicikli tolásos lelkizés Sopronban

az Enikő féle boogie man táncolás

 az Anna meg a Kriszti nevetése

 a budai várnegyed a 4-6os Margit sziget megállójáról

 a citromos Soproni, kb. most ennyi:D

Igazából a várossal tényleg semmi bajom, tavasszal Lognes is csudijó lesz, a kis tavakkal meg már most bújnak ki a nárciszok meg tulipánok a földből, szóval ha melegszik még jobb lesz arra futni.

Párizst is bőven van még időm felfedezni, egyik hétvégén csak úgy lesétálok a Szajna parton eldöntöttem, meg holnap is megyek be Anikóval találkozni. Szombat este Versailles után is kavarogtam egy kicsit, a 3-4 kerület ódonsága is rabul ejtett, a szűk kis középkori utcák, sikátorok, 4-500 éves házak egyszerűen mesések, másnap reggel vissza is mentem lőni még pár fotót. Meg néztem lesz még Goya-s fekete romantikus kiállítás (bár Goyát sokat láttam a Pradoban) meg valami artfilmes bigyó is jól esne.

Az olaszok közül Matteo tök okos, én meg tök hülye, full nem tudom magam kifejezni franciául, nem tudom miért, megint iszonyat angolon van az agyam:S:S Igazából Nadya, Ivelina (a 2 bolgár) meg Alex (fhanszia) is nagyon édesek meg jószándékúak, de valahogy nekem kevesek, valahogy kicsit felszínesek, biztos velem van a baj. Mások épp nyílnak ki az évek meg az utazások folyamán, épp ellenkezőleg, zárkózom egyre inkább be és létesítek sokkal nehezebben ismeretségeket, mint néhány évvel korábban.

Nem tudom, de mostanság mindig az októberi grazi kiruccanásra gondolok, ahol viszont első blikkre befogadtak, nem voltam több vagy kevesebb, mint a többiek,és egyből meglett a közös hang és otthon éreztem magam, itt eddig ez max Jéroméknál az első pár nap meg az első Figurier-s alkalommal valósult meg. Nem tudom, nehezen elegyedek ezzel a business világgal, és általában csalódás a vége, mert úgy érzem nem felelek meg ezeknek az ideáloknak: rágom a körmeim (igen megint folyamatosan), konfekciós cuccaim vannak, nem igazán szeretem a kortárs diszkózenét, sose voltam tengerentúlon és sima hétköznapra nem szeretem feltenni a rikítóbb rúzsaim.

És most úgy érzem, a franciám is kezd visszafejlődni, megint csak a basic szavak jutnak eszembe, elcseszem a participe végződéseket meg a nemeket, amiket elvileg tudok, habár a passzívomban minden ott van, de valahogy nem vagyok teljes valami hiányzik, még akkor is, ha a világ egyik legjobb városában vagyok.

Szörnyű ez az elégedetlen természetem, néha jó, hogy újabb és újabb dolgokra sarkall, ösztönöz, így nem ragadok meg, hanem tudok felfelé menni.

 Másrészt gyakran sajnos épp az ellenkezője:  elégedetlenségbe, lázongásba, hisztirohamokba csap át, ami azonban nem fejleszt, csak visszahúz a körkörös irigység és elégedetlenség folyamába, és ilyenkor mint a Hiperkarma számban azokat bántom, akiket a legjobban szeretek: a szüleim, az Enikőt Helsinkiben, vagy a múltkor Pétert, aki kivitt a reptérre szombat reggel 8kor én meg néhány nappal később őt küldöm el a búsba, mert a Crous-os nők bunkók és a BGF nem adott pénzt.

Valahogy már kevésbé érzem magam harsánynak, mint Pécsen, bár sarokban ülős típus nem leszek, de valahogy nem találom itt a helyem, nem tudom megértetni magam, nem tudok úgy Isten igazából önmagam lenni, holott azt hittem, hogy pont itt virulok ki.

Az utóbbi néhány évben sokan cikiznek, hogy workaholista lettem, igazából most is valami munkafélétől várom a megoldást, ahol kicsit idősebb korosztállyal lóghatok (lehet az a gond, hogy itt sokan 22-23 évesek csak) és valami velősebb témáról is beszélhetünk, amivel tényleg fejlődöm. Meg itt mindenki párosával jár, a Valentin napi szívecskés dobozok még mindig a boltokban, meg a közhelyek szerint is a szerelmesek városa, úgyhogy most nagyon hiányzik egy kapcsolat, néha még el-elképzelem, hogy Péterrel andalgunk a Rue Moufftard-on beülünk random borozni, aztán crepet eszünk valahol meg közös képet lövünk az Eiffel toronynál, aztán ráébredek, hogy ő mostanság a munkának él és amúgy sincs sok jövőnk.

Igazából máskor meg nagyon nem akarok visszamenni, mert úgy érzem, mintha eddig otthon be lettem volna zárva, itt sokkal nagyobb mindenből a választék, sokkal több a lehetőség, csakhát így egyedül nem olyan könnyű. Azt hiszem aludni kéne, mert holnap megint teszt, mivel vacakol a kolis net 23.56 van:D

Paris je t'aime!

Paris, je t’aime!

Mivel többen jelezték, hogy a blogból egyfajta negativitás árad, szeretnék most a pozitív dolgokról írni. Habár gyakran érzem magam egyedül és meg nem értve a suliban, mint már korábban is írtam, igenis ÉLVEZEM az órákat, szóval nekem az Erasmus tényleg a tanulásról szól, ha másoknak nem is.

Szerdán nem volt pl. órám és ügyintézés után bementem Párizsba, a Sorbonne (Paris I.) Sainte Genevieve könyvtárába a Panthéon mellett. Ígérem nemsokára képeket is teszek fel, hogy kicsit színesítsem a blogot, erről a könyvtárról is lőttem egy-kettőt: ez olyan, mint a filmekben, ÓRIÁSI, hatalmas, tele diákkal és van minden. A könyvek helyben használhatók csak, de TOTÁL INGYENES. :D

Ha valamit szeretek a franciákban, akkor ez az a kultúrához való hozzáállásuk, a kultúra, a művészet egyetemessé tétele, mindenki számára hozzá férhetőnek tenni. Aki még nem tudja, 26 alatt MINDEN állami múzeum ingyenes, most pl. a Panthéont is megnéztem.

Utána a Boulevard Saint Michelen sétáltam le a Notre Dame-ig, ez az a sugárút, amin Ady versében elsuhant az ősz, ma már zajosabb és tele csodásabbnál csodásabb boltokkal.

Útközben a Finn Intézetre is rábukkantam, a vasárnapi süti délutánra egyedül nem biztos, hogy elmegyek, de ha valami mozi vagy színház lesz, lehet benézek, ki tudja:D

A Notre Damenál cserélik a harangokat, a régiek ki vannak állítva, ezért még a szokottnál is több a turista, de sikerült 1-2 képet csinálnom egy sirályokat etető bácsiról a naplementében:D

Tegnap is az 5-6 kerületben mászkáltam, állásinterjún a párizsi Magyar Intézetben, a Luxembourg kert mögött, a Saint Sulpice templom utcájában, szóval az 5ik kerületet kezdem kiismerni. 

Múltkor Anikóval a Midnight in Paris-t néztük stílusosan, és ott a főhős szerint Párizs esőben az igazi, valóban, ennek a városnak még a szakadó esőben is megvan a bája. És kezdek kevésbé érzékeny lenni az esőkre, bár az olyan napsütéses enyhe napoknak, mint a mai kimondottan tudok örülni, mert a lognesi tó körül lehet futni, ami szintén nagyon kis aranyos: sirályok meg vízicsibék vannak, erről még nincs képem, ígérem ezt is pótolom.:D

Szóval nem vagyok elkeseredve, főleg a szerdai mise után nem, nem tudom, hogy de néha egy-egy prédikáció nagyon mélyen be tud találni, most ugye a böjtről volt szó, az elvonulásról, a magukra találásról, pont néha a campus sivatagában, nah itt potyogtak rendesen a könnyeim. (Sorry a negativitásért)

Lehet nekem most pont erre van szükségem most, kis pihire, tanulásra, magamra találásra. Tegnap, mint látható írtam is egy verset, ami szerintem elég gyenge, viszont nyár óta nem írtam SEMMIT, és két hét Párizs után, voilá.

Itt tényleg sugárzik a művészet az utcákon, imádom a kis bárokat, a metrón lévő utcazenészeket, a gyönyörű ruhákat (különösen a fehérneműket, amiből Magyarországgal ellentétben VAN MÉRET is), a vasárnapi piacot a Bastille-nál, a macskákat a házak ablakában és a nutellás crepe-t!

Paris, je t’aime!

Saint Valetin

Marron glacét láttam a boltban

Dobozban lapultak a gesztenyefejek

A kávészemeket rejtő kirakat mögül

Mintha Te néztél volna szembe velem.

A csomagolás zizegése közben

Fejderengett csókod íze

Mélyen az emlékek gyantájába

Folyva, mint a szájban olvadó cukros gesztenye.

ömlesztett

A suli

2013.02.08

Szóval egy hét után ma túl vagyok az első óráimon is, 2 marketingen, azt hiszem nem zárom a szívembe.

A suli nagyon kicsi és magán, de legalább minden új. Az órák franciák és angolok is vegyesen, ami jó, de iszonyat nehéz felzárkózni a sok magyar elméleti szar után. A bolgár lányokkal ellentétben én azonban mindig megkérdezem, ha nem értek valamit, néha leírva már világos pl. a heterogene szónál, csak amikor kurva gyorsan hadarnak, nah azt sokszor nem értem MÉG, de már 1 hét után is érzem a fejlődést.

Jah és már nem orosznak, hanem angolnak néznek az akcentusom alapján.:D:D

Szóval az emberek alapján ez olyan mini Bocconni szint, ez emberek SZNOBok, mindenki trendi, Ralph Lauren meg Ray Ban szemcsik, Marc Jacobs tatyó etc, max 1-2 Mango figyel be néha.

Azért velem szóba állnak, mert kevesen vagyunk, ennek is megvan az előnye

A számolásokból egy muksit se értek, igen innét látszik mennyire SZAR az otthoni oktatás, igen már annyira nem akarok hazamenni, még, ha totál egyedül is vagyok, mert ha buli az nincs is itt, tanulni azt nagyon is sokat fogok és érzem, hogy a vasárnapom vagy a hétfőm erre fog elmenni, hogy a buksimba verjem a mai órákat meg megírjam a házikat.

Megjött Anna a svéd csaj, aki angolul gyönyörűen beszél, de persze velem ő se barátkozik, a bolgárok more-less és kb. ennyi.

Van még Léa akinek az anyuja magyar és sokat van Pesten, de persze az ők egzistenciája, se az én szintem…

Szóval azt hiszem holnap este Anikóékkal csinálok valamit, legalábbis remélem, ha már egyszer 25 percre vagyok Párizstól. Meg hát el kell hozni a maradék cuccom és legalább újra látom Madame Le Chat isJ

Persze már lenne kedvem partyzni a kis piros rucimban fekete magassarkúval, de valószínű erre csak akkor fog sor kerülni, ha itt lesznek a magyar barátnőim, akikkel egy szinten vagyunk.

Addig is szerdán ott az egyetemi mise a Figurierben, ahol csomó egy tuti jó arc lesz, lehet vannak lazábbak, akikkel be lehet majd alkalomadtán ülni 1-2 sörre valahol Párizsban.

Meg a 2 csajszi is meghívott tegnap, szóval egy esti kimozdulás akkora is van, de legalább szakdogázni is tudok majd, hiszen a második fejezetet meg kell az írom az első meg a 3-at meg simogatni. Azért Madame Le Chat simogatása kellemesebb:D

Az előbb a tejem több mint fele is kifolyt, persze felmosót még nem vettem, szerintem holnap muszáj lesz, addig elkértem az egyik bolgár csajtól és benn volt az egyik francia srác.

Hát azt hiszem, neki jobban megy. :D

2012.02.12.

Szóval a nagy pofám mellett a másik ok, amiért nem fogadnak be úgy Isten igazán sem a helyiek, sem az Erasmusok: nem cigizem. De úgy döntöttem ezen nem vagyok hajlandó változtatni, valami csak lesz, valahol csak találkozom már azzal a társasággal, akikkel jó lógni órák után.

Miután kiderült tegnap, hogy még sincs UNESCO, mert csak 3 napot tudnék melózni (persze INGYEN), bementem a Marne La Vallée egyetem (Paris 13) épületébe diákmelókat nézni, ami az otthoni egyetemekhez hasonlóan rozzan tállapotban volt, szóval éles a különbség itt is az állami és a magánegyetemek között…

Ilyen téren nem panaszkodhatom, és az órák tényleg JÓK, a szókincset nagyon fejlesztik mindkét nyelvből és az aktív részvétel elvárt, szóval azt élvezem.

Csakhát, amikor hazajövök itt is full egyedül, még a hörcsög sincs, ülök és tanulok, mint otthon, szóval nagy változást nem érzek ilyen téren sem.

Mindegy, hogy Pécs, Budapest vagy Lognes, ha nincs társaságom ugyanúgy hajlamos vagyok begubózni, különösen télen.

Anikóval néha lógunk, csak messze lakik meghát neki ugye ott van Jérome, szóval itt még jobban vacakul érzem magam kapcsolat nélkül, mert szinte mindenkinek van valakije, pl. a svéd csajnak is.

Az olaszok srácok egyike jó fej, de 2 évvel fiatalabb, nem tudom, néha úgy érzem, hogy a Péter után még nehezebben értem meg a szót a kortársaimmal, bár a pécsi barátaimmal a mai napig tartom a kapcsolatot, tehát nem tudom:D

Azon gondolkodom, lehet a karral a baj, hisz a BGF-es barátaim nagy része is rendelkezik némi bölcsészbeütéssel, csak itt nem találtam meg az irodalmár vagy bármely művész társam, oh merde.

Mért nem mehetek az unescohoz? Nyáúúú

2012.02.07

God is good!

A mostani bejegyzést VÉGRE a koliból írom, ahová hosszadalmas tortúra után sikerült beköltöznöm. Annyira nem is szörnyű, mint elsőre tűnt: van ágy, asztal, szék, polcok, saját vizes blokk, tiszta, világos és Van fűtés.

A sulitól kb. 10 perc gyalog, kertvárosi  jelleg, nyugodt, csöndes, bulimentes.

A suli pici, évfolyamonként kb. 20-an vannak, kicsit olyan PTE francia meg Kuopio mix. Talán utóbbira hajaz, inkább Ausztriában vagy Finnországban érzem magam, olyan tiszta és nyugis minden, mondjuk van 1—2 minitó sirályokkal, amik aranyosak.

Ma reggel mégsem volt órám, és délután jobb híján felkerestem azt a keresztényi egyetemi kört, amit a „Lognes chrétien” szavakra kidobott a Google.

Ez olyasmi, mint amit a csajok a KEKSZel szerettek volna, afféle klubhelység, ami keresztény, de mindenki számára nyitott.

Szóval kisírt szemekkel beestem, nagyon cukik voltak, volt egy néni meg 2 fiatal huszonéves csaj, adtak zsepit meg kaját, aztán mondták jöjjek vissza később.

Addigra beesett Deva, aki indiai meg hindu meg Youssef, aki mohamedán és marokkói, mindketten mérnökök, persze nem tudták, hogy van Magyarország, ők Skandináviára tették:D

Mindketten sokat lógnak ott, mert mindig meghallgatják őket, van ingyen franciaóra, szerdánként meg mise, vacsi és utána vita valami témáról:D

Fél 6 fele megjöttek a csajok is, kaptam kávét, aztán átmentünk hozzájuk, adtak takarót, párnát, evőeszközöket, poharakat, ilyesmiket. J

Szóval csak egypár higéniai cucc kell, amiért mindjárt elfutok meg tej kávé baguette reggelre:D

A Super U nevű boltban, ami ott van lehet kapni 3 euróért óriás briet, a Figurierben meg adtak narancsot, meg almát és mondták menjek, ha kell valami.

Dórinak meg Beának igaza volt, az ilyen helyzetek nagyon próbára teszik az Istennel való kapcsolatot, de a Gondviselés tényleg nem hagy cserben, azt hiszem lesz mit ennem májusban.

Nagy bánat, hogy a Navigot nem tudtam feltölteni, mert most nem tudom miért, nem jó az OTP-s kártyám nekik, pedig hétvégén limit nélküli, szóval addigra jó lenne, de lehet kedvezményessel kibliccelek Anikóékig onnan meg hazahozatom magam, mert a pénz egy része ott maradt.

Most már lassan újra tükörbe merek nézni, ez a néhány óra nem kicsit feltöltött, és ha még sírok is (az orrom már nagyon fáj a könnyektől), csak a meghatottságtól, hogy Isten mennyire JÓ és hogy mindig küldi a segítséget, csak kérni kell!:)

2013.02.06

Szóval a 2 nappal ezelőtti tortúra mögött az a prózai ok rejtőzött, hogy a kedves BGF NEM UTALTA EL AZ ERASMUST.

Ezért hagytam ki az első órákat, cipekedtem végig Párizst fölöslegesen és vártam 5 órát a koliban.

Tegnap bankos vackok elintézése után, egy 5ödéves lány felajánlotta, hogy segít.

Érdekes módon, ma nem mertek bunkózni, mert ott volt Alexandra és 2 bolgár lány, akik cigiznek és vedelnek, mint a jó kelet európaiak és a franciáuk sem a legjobb.

Szóval kártya működik, koli kifizet, biztosítás és kapom a kulcsokat, de csak holnap alszom ott, ma még Anikóékkal maradok.

A koli a suli mellett van, kinn a degufarokban, se bolt, se posta, SeMMI, buli se, de az inkább megkönnyebülés, tiszta Külker, ülök a seggemen és tanulok, aztán márciustól Unesco és belváros.

Az RER 20 perc alatt bevisz a központba, csak iszonyat drága, mert 5ös zóna és a kedves BGF havi 375 euróval szúrja ki a szemem. Igazából a júniusi kolit nem tudom, miből fizetem ki és azt sem, hogy élek meg havi 100 euróból, úgy hogy vállfákat meg tisztítószert is kell vennem, városba menni is kajálni is kéne.

A suli kb 3 jó dolgot adott eddig: jó fej tanárok, TDK siker és a KEKSZ. Utóbbi 2 meg összefügg.

Utálom, hogy a megaláztatást, utálom, hogy kelet európai vagyok közalkamazott szülőkkel és azt, hogy ebből a rohadt életben nem mászom ki!

Igazából örülnöm kéne, hogy sikerült és tudom, hogy nem kis mértékben annak köszömnhető, hogy 5-6 ember imádkozott értem, de borzasztó szomorú vagyok, hogy MESSZE A VÁROS és kimaradok a bohém részéből, a sétálgatásokból, a csak úgy üljünk be valahova dolgokból

Ha elköltözöm innét pedig tök egyedül leszek, nem lesz se macska, se senki, kinn a halálban, pénz, kaja és minden nélkül.

Utálom a Külkert.

meghiúsult költözés

Nos, mivel már többen érdeklődtek facebookon, úgy gondoltam leírom ezt a tegnapi rémálmot.

Reggel 8 fele felkelünk, felöltözünk, kajálunk, még leellenőriztük a koli címét, meg lefényképezkedtem a macskával. 10 fele elindulunk, alaposan eltévedtünk itt Fontaine Michelonnál, aztán nem működött a lift, a lépcsőn kellett felmenni a csomagokkal, aztán jött az RER és mi kimentünk a kolihoz.

Nagy nehezen megtaláltuk, mire a nénik közölték, 13 óra után nyitnak, ez fél 1 addig bementünk a legközelebbi Boulangeriebe vettünk pain au chocolat meg quiche-t aztán 13ra visszamentünk.

A néni 3 példányban aláíratta velem a szerződést, enélkül, hogy hagyta volna elolvasni, majd elzavart a postára, hogy adjak fel 45 eurót lakás biztosításra. A postán viszaküldtek, mert nem tudtam se a koli címét, se a biztosítóét, azt a 3 néniből 1 sem.  Jó oké, fizetek, 2000 eurótr kértek. Negyedórát vártam a directeurre aki nagy nehezen megengedte a mostani 1100-t, meg a havi 411-t a BGF ad összesen 375-t, ez már alapból betett. OK, nem tudok jobbat, fizetek,  3x utasította el a deviza kártyám. A forinton van pénz lekötve, de nincs wifi, hogy a netbankhoz hozzáférjek, a nénik olyanról se tudtak.

Fél órát vártunk, mert itt Párizsban a wifi is kódos és csak akkor kapsz, ha helyi vagy, Jéromenak, Anikó pasijának van, de otthon, így megvártuk amíg hazaér.

Közben 1 német és egy spanyol srác megszánt, feloldottam a lekötést, de a tranzakció elutasítva, a nénik ott röhögtek, én meg kb majdnem sírtam, majd közölték pénz nélkül nem adhatják ki a kulcsot, jöjjek vissza holnap.

Iszonyat mérgesen és csalódódottan 4 táskával indultunk vissza, még szerenncse, hogy Jérome szülei nem dobtak ki. Valami vacsorát is kaptunk meg a cica is idejött.

10 körül lefeküdtünk, aztán ma mentünk a Rue Moufftard-ra, mert Anikónak meg a francia bankkártyájával szarakodtak, persze 3 automatát próbáltunk és az se működik.

Kezdem rohadtul utálni ezt az orzságot, hogy itt se működik semmi és folyton esik az eső, kb alig van nap. Kb. otthonhoz képest a kaja nem kicsit job, igaz az árát is megkérik de a péksütik 1-3 euró fele mozognak és messze überelik a mi gyorsfagyasztott vacak Fornetti szintünket. A Luxembourg kertben is voltunk kicsit, lőttünk pár fotót és arra a pár órára végre nem gondoltam a tegnapi szarra, hanem élveztem a várost, de ahogy közeleg a holnap reggel, sírok és görcsben a gyomrom

Ma derült ki, hogy múlt 7en voltak órák már, úgyhogy egy jo kis lebaszással kezdem az itteni sulit is.

Persze így se a tegnapi Erasmus meetingen nem tudtam részt venni, se francia bankkártyát nem tudok csináltatni, mert ahhoz lakcím kell és a CAF-ot (kb laktám) arra utalják.

Szóval minden elképzelésem alulmúlta ez a város, a sulitól is be vagyok parázva, bulizni abszolút nincs kedvem, max Anikóval inni…

Ez a „szerezd meg hát mind” mentalitás nem az én stílusom, a tegnapi srácok se nagyon járnak el, mivel a német srác inkább edz helyette.

Ehhez a fekák fogdozza e seggem típusú helyekhez semmi kedvem, meg a „La Hongrie c’est l’UE?” típusú kérdésekhez sem.

Igazából egy gyülekezetet kéne találnom, ahol nem az a fontos hány centi a cipőd sarka és hány numerád van, hanem normálisan lehet dumálni illetve a Dórit is ilyen helyen befogadták a franciák meg a belgák.

A többiek kb szarnak rád, senki se tudja, hol van Magyarország és azt hiszik oroszul beszélünk.

IGEN, sztereotípíás meg pesszimista vagyok, de sajnos a tegnapi tortúra nem tett túl jót az országimázsnak, Anikó próbál nyugtatni, hogy ne a hülye adminisztrátorok alapján ítéljem meg a franciákat. Majd meglátjuk. Anikó 1-2 héten belül hazarepül, így totál magamra leszek hagyva a koliban, a folyamatos bulikkal, Pécs után para, hogy fogok tanulni meg szakdogázni.

Jó lenne VÉGRE kipakolni, kifesteni a körmöm (bár lehet pár nap még, mert tegnap megint lerágtam), szoknyát venni, bevásárolni és mondjuk bemenni az órákra, amiket nem tudom mikor vannak, mert olyan összevissza minden.

Igazából gondoltam, hogy nem várnak tárt karokkal, de még rosszabb volt a vártnál és totál egyedül leszek, ha Anikó elmegy, senkit nem ismerek és nagyon parázom, hogy a suli is ilyen Külker szint, pedig kezd elkapni a város művész oldala, az 5ik kerület csudijó és igazából RER-el 20 perc a központ, ami abszolút nem gáz, de ezekre a bulikra nagyon nem vágyok most, igazából egyedül lét vagy 1-2 normális ember, sétálás az esőben, fényképek, futás a parkban ilyesmi. Nem vágyok idegenekre, beszólásokra, semmire.

Csak egy-két barátra, akivel le lehet ülni kávézni vagy borozni az Eiffel toronynál, megnézni a Montmarte-s vintage turikat meg a Bastille-s piacot, olyan aki ismeri Kurt Cobaint, Chagallt és nem a rap meg a Guetta bűvöletében él. Sokat akarok? Merde.

Je suis arrivée!

Parisienne

Szóval, itt vagyok megérkeztem Párizsba, bár korántsem volt ilyen egyszerű…

A történet a pakolás című rémtörténettel indult, mivel én idióta nem álltam neki pakolni, csak február 1-én a 2-i reggeli indulás előtt Mentségemre 2 dolgot hozhatok fel az elmúlt, kellemesnek nem igazán nevezhető hétvégét egy lemondott és egy nem kicsit lehúzó találkával, illetve azt, hogy nem tudtam még hazamenni Győrbe Meg persze azt, hogy szakdogát írtam Szóval elsején reggel még az egyetemi papírjaim szortíroztam, aztán délután ruha pakolás, nah meg a cipők, nah meg a könyvek…  A végén egy ocsmi herpesz is kijött ráadásnak

A vége az lett, hogy plusz egy táskával sikerült túllépnem a 23 + 12 kilós súlykorlátot, amiért szép összeget fizettetek velem a reptéren. Utolsó éjjel persze a földön aludtam egy paplannal, ami elég messze esett a kényelemtől, illetve apa reggel fél 7kor jött a cuccokért, ami 6os kelés jelentett. Péter közben megígérte, hogy kivisz és egy „softos” verziót kellett beadnom apunak, aki reggel megvárta az autót. Előtte még éhgyomorra üres kávé meg Finlandia, amire apa hívott meg, mert már remegtem az idegtől.

Aztán a kocsiban a dübörgő Rammsteinre kicsit megkönnyebültem bár a Finlandia miatt folyamatosan be nem állt a kicsi szám, de a „beb*szcsis” sztorik kimaradtak. J

A repülő felszállt, mellettem valami arab muksó aki aludt, aztán csomagkiszedés, és 4 bőrönddel keveregtem a 6 részből (A-F) álló terminálon, a pasik bámultak össze-meg vissza zár télikabátban is, de még a reptéri őrök se segítettek volna…

Hosszas viszontagságok után végre megérkeztek Anikóék, akikkel röpke 2 órás út miatt ideértünk barátja, Jérome szüleihez, közben egy francia muksó bevándorlás ellenes előadást tartott neki, miután valamit nem értettem meg, a sok spanyol után még hegyeznem kell a füleim a franciára, főleg, ha belendülnek, de csak belejövök.

Jérome vett pain au raisint, ami mazsolás-pudingos csiga, aztán főztünk üvegtésztát, pestoval meg rántott hússal, kicsit multikulti, ami van itthon szint. Aztán megnéztünk egy filmet, ami ilyen banlieu-s srácról szólt és volt, hogy nem mindent értettem, de nagyon akarok tanulni.

Közben itt volt Madame Le Chat a szürke-fehér cicmák meg Hercegnő a bézs színű hörcsög

Aztán megjött Jérome anyuja, aki a legtöbb franciával ellentétben tök érdeklődő az egykori keleti blokk országai iránt és a vacsora alatt ez volt a téma, meg persze Jérome-t osztották, totál otthon éreztem magam:D La Chatte kuncsorgott, meg tettünk félre a crepeből a hörcsögnek:D

A vacsora rizses currys hús volt, Anikó sütött nekem vega crepe-t: tojással, sajttal, creme fraichel, meg paradicsommal, aztán volt még desszertnek joghurt meg sajt meg cukros crepe, szóval jól megtömtek. D

Szerencsére kijavítanak, így fogok fejlődni is és nem bunkón, hanem segítőkészen teszik, kicsit mint a strasbourgi Camille-ék:)

Nem kicsit jó érzés most egy családnál lenni, főleg mert talán karácsony óta nem volt együtt a sajátom, csak a hideg frusztrál, 2 pulcsiban mászkálok, mert nem mindenhol van fűtés, a filmet takaróban néztem és szabadidőben fogok aludni, mint a régi szép győrújbaráti gyerektáboros meg Művészetek Völgyés szépidőkben. Az első nagy beruházásom pedig azt hiszem egy pléd lesz miután kipakoltam….

Folyt köv, talán hétfőn!:)