Paris vs. Poverty (or thoughts and the city)

I decided to write in English as this way my thoughts will reach more people. Those I regularly speak to know that recently I’ve been having diverse conflicts and problems about my dorm here and now I am struggleing with finding financial resources for the rent in May as I don’t think my parents possess suffisiant money for helping me.

Making a long story short, I decided to borrow from Peter (my ex with whom we are still friends)who has once offerred me his help and his money, so I told him the complexity of French administration (my family background he knows well) and asked him whether he could lend me some money in the beginning of May and replied if his exgirl friend (the owner of one of the most expensive and prestigious wedding dress salon in Bp) pays his loan back.

Then I became not angry but furious so we had a terrible debate as he can NEVER understand my point.

I feel completely indignant when I hear about those sort of „Sex and the city” women. She is quite rich, over 30, divorced, has multiple lovers and an expensive little doggie as companion.

Living in 120 sqaure meters alone (of Peter’s money of course), smoking and drinking like a university students, wearing expensice clothes, having about 40 pairs of shoes and KEEPS ON COMPLAINING on her miseries.And he told me he doesn't want to get her previous partner IN TROUBLE.

I just can’t stend these selfish wh*res!!!

Some people do not have money for food, particularly after the recession and she keeps on smoking and drinking and then spend gallons of money on tennis classes and botox injections for reparing her skin.

I have already written about fashion and I was criticizing the prize of luxury and social injustices that are unfortunately getting higher.

I just can’t stend that streets are full of beggars while these women are just collcting superficous things to make themselves happy and then just throw them away.

I get sick of this world, the glamour, the dust.

Inside the stilettos there are nothing but ugly, distorted legs and the face a fixed smile conserved with artificial methods.

I am getting more and more sick of this.

I love French and Scandinavian women who use no more make up then necessary who are feminine not only in high heels but also in sport shoes.

I wish one day I will also possess this „légér” attitude of French women, the „je m’en fous” about my complexities and just feel good myself in my own shape that I would  only influence my aptitudes with natural methods: vegetarian lifestyle, jogging, laughing, sunshine, good sleep and some cucumber for my eyes in exam period.

I just want to be myself, not copying others or competing with them, but to be free from old, bad habits. I hate being criticized for not eating meet by those who smoke expensive cigarettes and risking their own health. Western people are SO stupid. They just spoil their health and then just spend their salaries for getting their beauty back. And they commit all measures possible to maintain the image of youth and sexyness: they are no more having bath in maiden’s blood like Catherine Bathory but they are spending fortunes and risking their own health and often on credit. Recently, I am studying Economics and I have learnt that the 2008 crisis was a results of over-crediting and over-consumption. Well it could have been stopped if people give up competing and they try not to pretend a higher standard of living they can not afford from CREDITS. Moreover, while consuming ENOUGH and not more we need, the food problems of the world could be also solved or at least eased.

As for me, I consider myself selfish, whiny and always dissatisfied, who thinks she is the same time better and worse thene everyone else. I maybe egocentric as I always search both problems and solutions in myself, but I am also idealistic as I do hope that one day this will change and one day everyone will be able to learn from his/her mistakes and get to his/her limits and don’t want to be good for false ideals and companies hungry for profit from dissatisfaction (they may be the dementors of our ages) but just accept themselves and not take more as they need, but help those who are in need.

PTE nosztalgia

Március 15eztem Strasbourgban és jöttem haza repülővel Madridból is, most Párizsban március 15eztem kokárda nélkül, még a Magyar Intézetbe se mentem el. Lelkifúrom volt, hogy míg apa dolgozik, én megint iszom (pótolom a Külkeres lemaradást), egy Pécsről ismert csajjal.
Itt gyakran jönnek elő PTE-s emlékek, amik néha nosztalgiával néha a düh és a keserűség keverékével töltenek el. Amikor a BGF-en Pécsre gondoltam ritkán ugrottak be a franciás dolgok, inkább az anglisztikára gondoltam nosztalgikus érzettel, hiszen onnét jóval több emberrel beszélek a mai napig, noha a francia volt a fő szakom és így utólag is kiderül, hogy az ottani órák voltak a hasznosabbak, különösen a nyelvészet meg az alkalmazott nyelvészet, az íráskészséget fejlesztő tárgyak.
Ha a facebookon valaki jó zenét rak ki az is általában vagy a győri baráti köröm tagja vagy angolos excsoporttárs, a franciások közül mostanra tényleg csak a Kingával meg a Ritával és néhanap az Edinával beszélek, a többiek nem is érdekelnek.
Amikor futok, sok utca viseli a költők nevét és a Musée d'Orsayben is a másodéves 19. századi francia irodalomórák ugrottak be, de aztán mikor mindenki kiment Erasmusszal, a 3ik év maga volt a POKOL, számos kudarccal találtam szembe magam. Közel 2 évre volt szükségem, hogy a kineziólogusomat idézve "hamvaimból újjáépítsem magam, mint a főnix", hogy fel tudjak állni, fel tudjam emelni a fejem, és a világtól elzárt kis mediterrán medencéből (most már egyre inkább pocsolyából) ki tudjak lépni a "világba". Hogy a bölcsészkar elvont világából konkrétabb dolgokkal foglalkozzak és pénzt keressek, eltartsam magam. Hogy a munkával együtt ÚJRA felépítsem a saját identitásom, a saját nőiességem, hogy megmutassam az előítéletes főnökömnek. 2011 számomra vízválasztó év volt, és bár nem volt felhőtlen. nagyon sok újat hozott nekem. 2 év után Ljubljanában éreztem magam boldognak, teljesnek és szabadnak, egyedül, önmagamnak. 2 év után felvettek a mesterképzésre és habár a BGF-es éveim nem a buliról szóltak (azért Annáékkal szerencsére volt pár koncert is), viszont az átlagaim messze felülmúlják a pécsieket, és erre rátett a TDK is, mint sikerélmény tavaly.
A sok pécsi szerelmi kudarc meg nekem nem jön össze után, 2011-ben megismertem Pétert, akivel a kapcsolatunk helyenként szintén viharos volt, viszont nagyon nagyon sokat kaptam tőle, ami itt kinn is visszaköszön, különösen a suliban. Azt hiszem nélküle nem lettem volna képes hinni magamban, végigcsinálni az 50 kredites féléveket és beadni az Erasmust. Attól is a pécsi kudarcok tántorítottak kishíján el, a kollégáimmal kiabáltam a pécsi tanárok által okozott szenvedések miatt, az a fél órás telefonbeszélgetés meg az a Bazilika melletti sörözés,mikor a U2 New Year's Day szólt a háttérben nagyon megragadt.
Ha valaki megkérdezi, miért voltam 2 évet a EUROPE-nál, hát ezért, mert a Judit meg adta nekem azt az esélyt, amit Pécs miatt meg a multik kudarca miatt azt hittem elvesztettem, igazából ezzel az állással kezdődött egy újabb kör: új iskola és a szerelem is.
A BGF kapcsán még a KEKSZ-et kell megemlíteni, mert a nyári dolgok után a lányok és a Hit adták vissza az önbecsülésem. Többen kérdezték, mi ez a vallásos izé, hát az, hogy nekem ez adta meg azt, amit annyit kerestem saját magam (és mások) elfogadását,a lelki békémet, az igaz barátokat a suliban és itt kinnt. én ebben találtam meg a krízisekből vezető kiutat (a cuki kisállatok képének nézegetése mellett) természetesen, azt, hogy nem vagyok "selejt",rosszabb másoknál, már nem foglalkozom mániásan a súlyommal, lelkifúdalás nélkül tudom megenni a csokit, mert akkor lemegyek futni, ami szintén feltölt erővel és önbizalommal.
A másik, Nyusztay, a jelenlegi konzulensem, akitől elsőre megijedtem, olyan kérdéseket tett fel a felvételin, hogy utána a BGFtől a HÉV megállóig zokogtam, az egész iskola tiszta Pécs volt, én a Corvinust akartam, az új üvegépületet, a tiszta lapot, elfelejteni mindent. Aztán erre kiderült max pontot adott, és már az első hónap után megjegyezte a nevem, ami ritkaság. A TDK előtt pedig meg akart "védeni" egy általam nem kedvelt, a tipikus, magát okosnak beállító, de buta magyar lány prototípusától és, azt hitte, külföldre jártam, mert látta, hogy sokszor nem éreztem magam itthon.
Tegnap este benn voltam Párizsban ismét a Ritával, és mivel nem keveset ittam, megint a negatív emlékek, a kudarcot jöttek felszínre, hiszen a Corvinusokkal vagy a BGF-esekkel ellentétben Pécsen nem megnövelik az önbizalmunk, hanem porig zúzzák, és ahhoz Tomi szintű önbecsülés kell, hogy ne vesszen el, de az én érzékeny természetemmel az utolsó pécsi év teljesen magam alá döntött. a Bibliában sokszor van szó az alázatról, Isten nekem azzal a két évvel elég kemény leckét adott róla nekem, most már max. a zenei ízlés miatt nézek le embereket (OK, tényleg ledöbbent az is, ha valaki nem ismeri a Vörös és Feketét:D), de nagyon igyekszem az embereket nem megítélni amiatt, hogy szakmunkásba jár, vagy kávéházban dolgozik, utóbbinál arra gondolok, bármikor lehetek a helyében. A Pétertől azt is megtanultam, hogy a kedves szó bizony szakmailag is sokat segíthet, a tanszék titkárnője is azóta nagyon kedves velem, mióta megdicsértem a hajszínét:D
A már sajnos nem élő nagyim, mindig azt szokta mondani, hogy az érett kalász lehajtja fejét, míg az üres felemeli, és a Bibliában is számos tanítás van erről. Most nem az álszerénységre gondolok, ami otthon sajnos tényleg nagy divat, hanem arra az IGAZI krisztusi alázatra, amikor megmosta a tanítványok lábát, miközben nagyon is TUDTA ki ő, DE megcsinálta és azt mondta kövessék!
Kicsiben ugyanezt látom, apukámnál is, aki városi kirendeltségvezető létére, 25 év szakmai tapasztalattal is tudom, hogy megfogja a lapátot meg a csákányt és kiszedi az autót a hóból, hogy nincs más, de egy percre sem felejti el, hogy kicsoda.
Nah igen ezt felejtettük mi is el, a BGFen meg a Corvinuson azt tanítják egyből vezető leszel, a bölcsészkarnak meg aztán semmi köze a valósághoz, és amikor kilépsz dolgozni, minden összeomlik, kezded előröl, mint itt én is, teljesen újat tanulok, MEGINT. Minél többet tanulok, annál inkább rájövök, mennyire beszűkült a látóterem, mennyi minden van amit még nem tudok.
"Akkor felébredsz és rájössz akkor arra, hogy mindenre rájönni valójában semmi"

"új időknek, új dalaival"

Sokat sétálok a Boulevard Saint Michel-en és sokat gondolok itt Adyra, ezért úgy döntöttem Tőle idézek, és az Ő költészete se jött volna létre Párizs nélkül, remélem engem is inspirál ez a csodás város!

Mostanában sokat hallgatom Lana del Reyt (ha ciki ha nem), minden második lány és ez az egyetlen bajom vele, mert amúgy tényleg JÓ, amit csinál, bár a Video Gamestől a hideg kiráz (nem pozitív értelemben), de a Born to Die-t meg a Summertime Sadness-t egyszerűen IMÁDOM!

Ennyi Marketing mellett nagyon kijött a bölcsész énem (de lehet ez Párizs hatása), és rájöttem, habár sokan Nancy Sinatrát látják benne, nekem a sok autós klipje mellett kicsit a Kerouac féle úton könyv is bekattan (szintén 60-s), de a farmersort-tornacsuka szakadt póló miatt kicsit grunge-s is (azt a kort meg ugye imádom), de igazából a sok "szánsájn hepi" mellett azzal a melankóliával meg a szirénhangjával futott be, amire rádob az arca meg a haja. Az biztos, hogy MÁS, mint a többi popzenész (sajna egyre kevésbé az és egyre populárisabb...:S)

A zuhany alatt viszont rájöttem, hogy nekem Ő testesíti meg egy kicsit azt a spleent, amit én meg az "Y generáció" tagja érzünk, és habár Lana nagyon is amerikai, minden klipben ott a "csillagos" zászló, de ez a spleen Kelet Európában is megvan, talán még erősebben, hiszen MI érezzünk igazán, hogy ez a rendszerváltás nem egészen olyan lett, amilyennek a szüleink szerették volna, hogy legyen. 

Mivel korosztályom beli ő is, Lana testesíti meg azt a 80-as évek végén 90-es évek elején született fiatalt, akinek csak a krízis, a kilátástalanság maradt.Bár, neki Amerikában azért jóval több jutott a lázadásból, hiszen mi maximum a szülői szigor és most a tandíj ellen tudunk lázadni, csak a 68as diáklázadások vagy a 89-es nagy változások kora már a múlté. 

Miénk a technológiai fejlődés, közben az élő beszéd szerepe egyre csökken, mindent okos telefonon intézünk el és az Internetkapcsolat hiánya teljesen megbénít minket, nem beszélve az áram szünetről...

Hétvégén fekete romantikás kiállítást néztem a Musée d'Orsayben és rájöttem, hogy lehet azért szeretem annyira a késő romantikát meg a szimbolizmust, a századelőt, mert ők is ezzel a spleennel vannak átitatva.

A Nagy Forradalmak kudarcot vallottak, a nemzetállamok ügye problematikus (pl. a Balkánon még ma sem rendezett a helyzet vagy a kurdoknak sincs önálló állama-jajj az NT-s énem:D. én skizofrén, never:D), a polgári fejlődés sem egyenlőség mellett valósult meg és a nemesség helyett a pénz lett a mérvadó, ez a szemlélet meg a mai napig tartja magát.

Bár sokat küszködök kinn az anyagiakkal meg néha le is néznek (tanárok, adminisztrátorok a csoporttársak inkább kíváncsiak) a kelet európai származásom miatt, úgy döntöttem megpróbálok "egzotikus előnyt" kovácsolni belőle és az írásban is jobban felszínre hozni, pl. a 3as metró lüktetését és számomra ijesztősségét szeretném beleszőni az egyik versembe, a gond a szokásos: a képek megvannak, a sorok-szavak nincsenek...

Angersaban a múzeumban is láttam, a származásom nem lehet letagadni és NEM IS AKAROM, nem akarok hőzöngeni a magyarságommal, de SEMMI SZÉGYELLNIVALÓ sincs benne, még a közelmúlt politikai eseményei miatt sem. A brit angol a nehézség helyett gyakran mond kihívást, azt hiszem most én pont így vagyok, mind a munkában mind az írásban meg kell próbálnom a lehető legjobban az előnyeimre fordítani a saját hátterem, hiszen, ha csak panaszkodok, mint a jó magyarok, attól nem jutok előbbre.

Persze az írásban spleent szeretném megtartani, mert nekem tényleg sokkal gyengébbek a pozitívabb kísérleteim, persze van 1-2 kivétel, de én tényleg mélyről, fájdalomból tudok igazán írni,  azt tudom felhozni és verssé transzformálni.

Valahogy ezt kell csinálnom Nyugaton a magyarságommal, a kelet európaiságommal is, hiszen Julia Kristeva vagy Marie Curie példája is azt bizonyítja, hogy igenis LEHET kelet európaiként boldogulni Franciaországban!!!(vagy máshol Nyugat Európában)

The opposite of loneliness.is not togetherness. It’s intimacy.”

 Azt hiszem ez a Richard Bach idézet nagyon is sok mindent elárul.

Az utóbbi néhány hét meglehetősen eseménydúsnak bizonyult: voltam házibuliban, Angersban és tegnap a villanyom is kikapcsolták.

Az egyik francia csaj házibulit csinált a szünet kezdetén, nah sikerült zavaromban jól leinnom magam, olyannyira, hogy a vécét is megöleltem, égett is a pofám rendesen.

Másnap suli és szombat reggel Angers a magyar barátnőmnél, amit úgy döntöttem, nem hagyok ki, hiszen egyrészt szünet van másrészt nagyon szükségünk volt egymásra, az együtt töltött négy nap nagyon feltöltött mindkettőnket. Számomra ilyen a jó hétvége, jó zene: magyar, francia és amerikai egyarán, Quimby, Kispál, Noir Désir, Norah Jones, Katie Melua így a teljesség igénye nélkül, isteni saját készítésű kaják, sok közös főzés, bor és gránátos sör, meg mojito, csokis meg mandulakrémes süti, mekis fagyi.

3 múzeumot jártunk meg, plusz az angersi kastélyt és a katedrálist és Rebecca Kriszti spanyol barátnője a 60-as évek beli „matchbox” kocsijával elvitt minket Plessy Bourrébe megnézni egy kisebb kastélyt.

Filmeztünk, kávéztunk, beszélgettünk, talán csak Anna és a vízipipa hiányzott, meg ott volt Castagnée a vörös cica, aki teljesen József és őt aztán lehetett dögönyözni.

Nah jah kéne napszemüveget venni lassan:D

A hazaút borzalom volt, a pár nem autópályán jött, ráadásul 3an ültünk a két üléses kocsiban, a srác jó arc volt, a spanyol csaj nekem az a túl művész (hogy nekem semmi se jó:D), valami cirkuszos bigyót tanul Genfben és enyhe testszaga is volt, ráadásul középen biztonsági öv sem volt, úgyhogy folyamatosan imádkoztam.

Visszaérve az „imádott” francia bürökrácia újabb ínyencfalatokat tartogatott számomra: a CAFosok csak március 15-én nyitnak, úgyhogy legkorábban áprilisra látok pénzt, aztán kiderült, hogy még a villanyért is pluszban kell fizetni, úgyhogy tegnap este áram nélkül maradtam.

Így a gép előtt „kockulás” helyett spontán buliba csöppentem, mert felmentem Mattéohoz, aki felajánlotta, hogy töltsem fel a gépem, közben hazaért Nadya a bolgár csaj, aki a szomszédban lakik és engem is meghívott vacsizni. Ugye ott volt Alexandra, aki fél órán át beszélt a kedves EDF-fel, 123 euró lett volna az azonalli kiszállás, így is lehet rámvernek 57 eurót a 43 eurós, 26 szerződés + 17 euró havidíjon felül, így apukáméktól kértem pénzt, emiatt is ég a pofám…

Szóval Nadya főzött, jött Ive meg Kevin, Nadya francia pasija, egyből 6an lettünk, Alex hozta a söröket, aztán egy üveg martniquei rumot meg gyümölcslét és a Lady Gagás kártyát, Rihanna számait is volt szerencsém hallani, a vége piás felelsz vagy mersz lett, 9től éjfélig mindent megittunk…

A durva az, hogy még ennyi pia után se éreztem magam komfortosan, pl a lábaim is mindig összezártam, Angersban a 2 pohár bor után meg kb. ugráltam az Anima Tekerd meg és táncolj című számára meg pl Rebeccával is hamar összebarátkoztem, mondjuk a pubban a sok kaja miatt már kómis voltam. És a vicc az, hogy ott simán aludtam nem is keveset míg itt a koliban sose tudok aludni, még ha aznap futottam se.

Péterrel beszéltünk egyik nap, teljesen baráti hangnemben, az is tök jó volt, szóval a saját barátaimmal és a ő barátaikkal teljesenjól kijövök, csak a BGF-hez hasonlóan itt sem találeom a helyem, 5 ember és egy csomó rum után sem vagyok felszabadult, meg nincs meg az az egy rugó, ami összeköti az embereket, pl a bolgár csajok Alexot szájon puszilják (ők így köszönnel egymás közt), engem már nem és jó fejek, de full kilógok pl. Mattéo se ismeri az Amélie, vagy a svéd csaj se olvasta a Vörös és feketét…

A közös múzeumozás se vonzza őket, az is max a facebookra feltölthető fotó miatt érdekes nekik, pedig Mattéo a tuctuc mellett meghallgatja az Evanescencet, Rammsteint meg a Zazt is,a mi piros pont, viszont nem látta a Fridát (amit pl a Péter még szeret és felismerte mikor abból idéztem.)

Szóval nem tudom, hogy fennt milyen okokból adták nekem ezt a sulit „ és ami mögötte”, van, de bízom benne, hogy van oka és valahol megtalálom azokat, akikkel megvan a közös hang illetve, hogy abban is, hogy talán végre lesz egy működőképes párkapcsolatom is, ahol megvan az az intimitás, ami a csoporttársaimmal nincs.

És szerintem a szülinapi bulimból se lesz SEMMI, úgyhogy akkor lehet veszek egy pezsgőt vagy bort és beviszem a gyülibe, mert ott legalább befogadnak, bár én vagyok a legújabb, úgyhogy még nem nagyon ismernek, de májusra talán már ott is jobb lesz.  :)

Par(T)is time! (partytime)

Tegnap este Ági szülinapján „túlestem” az első párizsi bulimon is, ami nagyon vegyes érzelmeket keltett bennem, a 3 órás „dizsi” alatt megint sokmindent megjártam.

Az egyik az, hogy sajnos MÉG MINDIG erős érzelmeket táplálok a Péter iránt, akárhány sráccal táncoltam, ölelkeztem az egyik drogos srácnak, hagytam, is, hogy megcsókoljon, mert a Kazinczys Katona Danira emlékzetett, finom szép arca volt, olyan kattants költőnek tűnt, aki hozzám hasonlóan nem értette, mit keres itt.

De én sajnos a Péter csókját éreztem, különösen az októberit, azt a nagyon finom, mégis annyi érzelemmel telített csókot, a szakítás meg balhék és az egymás fejéhez vágott sértések után, amikor mind a ketten, mintha, az összes bocsánat kérésünk belesűrítettük volna  abba a csókba, valahogy, mint az Időutazó feleségében, amikor a férfi a 18 éves Claire-t csókolja meg a jövőben lezajlott veszekedés után visszarepülve… :’(

Másrészt baromi boldog vagyok, hogy a Champs Elysén bulizhattam, az egyik híd alatt, mellettünk a Szajna 2 oldala, egy igazi multikulti társaságban és néha spanyolol is beszéltünk.., meg persze  összevissza ölelgettünk egymást becsípve a hósesésben. A Margarita is baromi finom volt, bár itt sajna nem kancsóval adták, mint Madridban meg a Jager Redbulllos bár is nagyon jó volt, Offspringgel meg Nirvánával a háttérben. :D

A Bastille környéki szórakozónegyed összeségében Madridos spanyolos hangulatot adott nekem, több tapas bárral, nagyon nyüzsi és multikulti, szóval a diszkóval ellentétben oda még szeretnék menni, csak legközelebb Ineshez hasonlóan éjfél fele én is lépek.

Igazából a sulihoz hasonlóan itt is frusztrált a sok rohadt drága menő cucc, erős smink, parfüm, drága cipők, amik közül egyik-másik kb.a havi pesti fizetésem kétszerese, miközben Noisielnél mellettem a külvárosban egy szabályos "sátortáborban" laknak családok, ilyenkor még jobban rá jövök a társadalmi egyenlőtlenségek visszahatásaira.

 Hajnali fél 6ig maradtunk, mert akkor indult az RER, de  5 fele már a "közönség" része jelentősen be volt drogozva(elektro-house party volt, csoda, hogy  több, mint 3 órát kibírtam itt). Volt egy pár, valami UNDORÍTÓ módon csókolóztak az asztalon, a lánynak kb. a fél melltartója ki volt, minden a vad szexualitásról szólt, a pasik kb. odaléptek és egyből csak úgy meg akartak csókolni (vagy 3 is), se egy ital semmi...

Borzasztóan taszít ez a már állatias (vagy annál) alacsonyabb szintre taszított szexualitás, ahol semmi érzelem, semmi intimitás, ami meghitté tenné az egészet, számomra értelmet adva a dolognak.

Továbbra is azt hiszem, hogy ezt a világot nem nekem találták ki, egyre jobban taszít ez a felszínesség és nagyon hálás vagyok Istennek, hogy megmutatta, hogy van más út, habár nem könnyű. 
Tegnap szórólapokat osztottunk a gyülinek a Marne la Vallée campus mellett és egy sráccal beszélgettem arról, hogy mennyire JÓ, ha az embernek van hite, ami megerősít, ami segít, ami felemel, ha van egy közösség, ahol összetartoztok, EGYÜTT. Ahol a management meg a karrier ellenére is megtartod magad és taposás helyett, segítesz a másiknak
Hogy emberek tudjunk maradni az embertelenségben és ne a pótszerekhez nyúljunk, mint az a sok fiatal tegnap...

Ilyenkor persze még jobban hiányzik Pest underground oldala főleg a töménytelen Hiperkarma Kispál Quimby hallgatás után a koliban, az A 38, a Zöld Pardon, a régi Gödör, meg persze a fesztiválozás rosé fröccs rengetegek, de aztán rájövök, hogy társaság nélkül ez sem az igazi, és, hogy a barátaim nagy része külföldön,nem tudnám kiélvezni.

Néha el-elgondolkodom, hogy „célországot” váltsak, Ausztria Graz meg egy jó kis német korrepetálás az egyik gondolat, de még bennem van Skandinávia-Baltikum is az angollal, mert igazából nem tettem le a tengerentúlról, Mexikóról/Argentínáról vagy a sok Péter féle karibos sztori után Martinique is egyre jobban vonz, de ezt ugye egy magyar fizetésből nehézkes lenne összeszedni, szóval még nem tudom, hogy Imerre kell ezek után igazítanom a vitorlám…

Összeségében szólva, nem bántam meg az estét, mivel ez is egy tapasztalat Oscar Wilde-ot idézve, „Experience is a name people call their mistakes.”

Úgy érzem, ezek a dolgok egyre inkább erősebbé tesznek, és ha azt nem is tudom még teljesen , hogy mit akarok, a Vicky Cristina Barcelonát idézve, egyre jobban kristályosodik, hogy mit Nem.

Paris je t'aime!

Paris, je t’aime!

Mivel többen jelezték, hogy a blogból egyfajta negativitás árad, szeretnék most a pozitív dolgokról írni. Habár gyakran érzem magam egyedül és meg nem értve a suliban, mint már korábban is írtam, igenis ÉLVEZEM az órákat, szóval nekem az Erasmus tényleg a tanulásról szól, ha másoknak nem is.

Szerdán nem volt pl. órám és ügyintézés után bementem Párizsba, a Sorbonne (Paris I.) Sainte Genevieve könyvtárába a Panthéon mellett. Ígérem nemsokára képeket is teszek fel, hogy kicsit színesítsem a blogot, erről a könyvtárról is lőttem egy-kettőt: ez olyan, mint a filmekben, ÓRIÁSI, hatalmas, tele diákkal és van minden. A könyvek helyben használhatók csak, de TOTÁL INGYENES. :D

Ha valamit szeretek a franciákban, akkor ez az a kultúrához való hozzáállásuk, a kultúra, a művészet egyetemessé tétele, mindenki számára hozzá férhetőnek tenni. Aki még nem tudja, 26 alatt MINDEN állami múzeum ingyenes, most pl. a Panthéont is megnéztem.

Utána a Boulevard Saint Michelen sétáltam le a Notre Dame-ig, ez az a sugárút, amin Ady versében elsuhant az ősz, ma már zajosabb és tele csodásabbnál csodásabb boltokkal.

Útközben a Finn Intézetre is rábukkantam, a vasárnapi süti délutánra egyedül nem biztos, hogy elmegyek, de ha valami mozi vagy színház lesz, lehet benézek, ki tudja:D

A Notre Damenál cserélik a harangokat, a régiek ki vannak állítva, ezért még a szokottnál is több a turista, de sikerült 1-2 képet csinálnom egy sirályokat etető bácsiról a naplementében:D

Tegnap is az 5-6 kerületben mászkáltam, állásinterjún a párizsi Magyar Intézetben, a Luxembourg kert mögött, a Saint Sulpice templom utcájában, szóval az 5ik kerületet kezdem kiismerni. 

Múltkor Anikóval a Midnight in Paris-t néztük stílusosan, és ott a főhős szerint Párizs esőben az igazi, valóban, ennek a városnak még a szakadó esőben is megvan a bája. És kezdek kevésbé érzékeny lenni az esőkre, bár az olyan napsütéses enyhe napoknak, mint a mai kimondottan tudok örülni, mert a lognesi tó körül lehet futni, ami szintén nagyon kis aranyos: sirályok meg vízicsibék vannak, erről még nincs képem, ígérem ezt is pótolom.:D

Szóval nem vagyok elkeseredve, főleg a szerdai mise után nem, nem tudom, hogy de néha egy-egy prédikáció nagyon mélyen be tud találni, most ugye a böjtről volt szó, az elvonulásról, a magukra találásról, pont néha a campus sivatagában, nah itt potyogtak rendesen a könnyeim. (Sorry a negativitásért)

Lehet nekem most pont erre van szükségem most, kis pihire, tanulásra, magamra találásra. Tegnap, mint látható írtam is egy verset, ami szerintem elég gyenge, viszont nyár óta nem írtam SEMMIT, és két hét Párizs után, voilá.

Itt tényleg sugárzik a művészet az utcákon, imádom a kis bárokat, a metrón lévő utcazenészeket, a gyönyörű ruhákat (különösen a fehérneműket, amiből Magyarországgal ellentétben VAN MÉRET is), a vasárnapi piacot a Bastille-nál, a macskákat a házak ablakában és a nutellás crepe-t!

Paris, je t’aime!

Saint Valetin

Marron glacét láttam a boltban

Dobozban lapultak a gesztenyefejek

A kávészemeket rejtő kirakat mögül

Mintha Te néztél volna szembe velem.

A csomagolás zizegése közben

Fejderengett csókod íze

Mélyen az emlékek gyantájába

Folyva, mint a szájban olvadó cukros gesztenye.

ömlesztett

A suli

2013.02.08

Szóval egy hét után ma túl vagyok az első óráimon is, 2 marketingen, azt hiszem nem zárom a szívembe.

A suli nagyon kicsi és magán, de legalább minden új. Az órák franciák és angolok is vegyesen, ami jó, de iszonyat nehéz felzárkózni a sok magyar elméleti szar után. A bolgár lányokkal ellentétben én azonban mindig megkérdezem, ha nem értek valamit, néha leírva már világos pl. a heterogene szónál, csak amikor kurva gyorsan hadarnak, nah azt sokszor nem értem MÉG, de már 1 hét után is érzem a fejlődést.

Jah és már nem orosznak, hanem angolnak néznek az akcentusom alapján.:D:D

Szóval az emberek alapján ez olyan mini Bocconni szint, ez emberek SZNOBok, mindenki trendi, Ralph Lauren meg Ray Ban szemcsik, Marc Jacobs tatyó etc, max 1-2 Mango figyel be néha.

Azért velem szóba állnak, mert kevesen vagyunk, ennek is megvan az előnye

A számolásokból egy muksit se értek, igen innét látszik mennyire SZAR az otthoni oktatás, igen már annyira nem akarok hazamenni, még, ha totál egyedül is vagyok, mert ha buli az nincs is itt, tanulni azt nagyon is sokat fogok és érzem, hogy a vasárnapom vagy a hétfőm erre fog elmenni, hogy a buksimba verjem a mai órákat meg megírjam a házikat.

Megjött Anna a svéd csaj, aki angolul gyönyörűen beszél, de persze velem ő se barátkozik, a bolgárok more-less és kb. ennyi.

Van még Léa akinek az anyuja magyar és sokat van Pesten, de persze az ők egzistenciája, se az én szintem…

Szóval azt hiszem holnap este Anikóékkal csinálok valamit, legalábbis remélem, ha már egyszer 25 percre vagyok Párizstól. Meg hát el kell hozni a maradék cuccom és legalább újra látom Madame Le Chat isJ

Persze már lenne kedvem partyzni a kis piros rucimban fekete magassarkúval, de valószínű erre csak akkor fog sor kerülni, ha itt lesznek a magyar barátnőim, akikkel egy szinten vagyunk.

Addig is szerdán ott az egyetemi mise a Figurierben, ahol csomó egy tuti jó arc lesz, lehet vannak lazábbak, akikkel be lehet majd alkalomadtán ülni 1-2 sörre valahol Párizsban.

Meg a 2 csajszi is meghívott tegnap, szóval egy esti kimozdulás akkora is van, de legalább szakdogázni is tudok majd, hiszen a második fejezetet meg kell az írom az első meg a 3-at meg simogatni. Azért Madame Le Chat simogatása kellemesebb:D

Az előbb a tejem több mint fele is kifolyt, persze felmosót még nem vettem, szerintem holnap muszáj lesz, addig elkértem az egyik bolgár csajtól és benn volt az egyik francia srác.

Hát azt hiszem, neki jobban megy. :D

2012.02.12.

Szóval a nagy pofám mellett a másik ok, amiért nem fogadnak be úgy Isten igazán sem a helyiek, sem az Erasmusok: nem cigizem. De úgy döntöttem ezen nem vagyok hajlandó változtatni, valami csak lesz, valahol csak találkozom már azzal a társasággal, akikkel jó lógni órák után.

Miután kiderült tegnap, hogy még sincs UNESCO, mert csak 3 napot tudnék melózni (persze INGYEN), bementem a Marne La Vallée egyetem (Paris 13) épületébe diákmelókat nézni, ami az otthoni egyetemekhez hasonlóan rozzan tállapotban volt, szóval éles a különbség itt is az állami és a magánegyetemek között…

Ilyen téren nem panaszkodhatom, és az órák tényleg JÓK, a szókincset nagyon fejlesztik mindkét nyelvből és az aktív részvétel elvárt, szóval azt élvezem.

Csakhát, amikor hazajövök itt is full egyedül, még a hörcsög sincs, ülök és tanulok, mint otthon, szóval nagy változást nem érzek ilyen téren sem.

Mindegy, hogy Pécs, Budapest vagy Lognes, ha nincs társaságom ugyanúgy hajlamos vagyok begubózni, különösen télen.

Anikóval néha lógunk, csak messze lakik meghát neki ugye ott van Jérome, szóval itt még jobban vacakul érzem magam kapcsolat nélkül, mert szinte mindenkinek van valakije, pl. a svéd csajnak is.

Az olaszok srácok egyike jó fej, de 2 évvel fiatalabb, nem tudom, néha úgy érzem, hogy a Péter után még nehezebben értem meg a szót a kortársaimmal, bár a pécsi barátaimmal a mai napig tartom a kapcsolatot, tehát nem tudom:D

Azon gondolkodom, lehet a karral a baj, hisz a BGF-es barátaim nagy része is rendelkezik némi bölcsészbeütéssel, csak itt nem találtam meg az irodalmár vagy bármely művész társam, oh merde.

Mért nem mehetek az unescohoz? Nyáúúú

2012.02.07

God is good!

A mostani bejegyzést VÉGRE a koliból írom, ahová hosszadalmas tortúra után sikerült beköltöznöm. Annyira nem is szörnyű, mint elsőre tűnt: van ágy, asztal, szék, polcok, saját vizes blokk, tiszta, világos és Van fűtés.

A sulitól kb. 10 perc gyalog, kertvárosi  jelleg, nyugodt, csöndes, bulimentes.

A suli pici, évfolyamonként kb. 20-an vannak, kicsit olyan PTE francia meg Kuopio mix. Talán utóbbira hajaz, inkább Ausztriában vagy Finnországban érzem magam, olyan tiszta és nyugis minden, mondjuk van 1—2 minitó sirályokkal, amik aranyosak.

Ma reggel mégsem volt órám, és délután jobb híján felkerestem azt a keresztényi egyetemi kört, amit a „Lognes chrétien” szavakra kidobott a Google.

Ez olyasmi, mint amit a csajok a KEKSZel szerettek volna, afféle klubhelység, ami keresztény, de mindenki számára nyitott.

Szóval kisírt szemekkel beestem, nagyon cukik voltak, volt egy néni meg 2 fiatal huszonéves csaj, adtak zsepit meg kaját, aztán mondták jöjjek vissza később.

Addigra beesett Deva, aki indiai meg hindu meg Youssef, aki mohamedán és marokkói, mindketten mérnökök, persze nem tudták, hogy van Magyarország, ők Skandináviára tették:D

Mindketten sokat lógnak ott, mert mindig meghallgatják őket, van ingyen franciaóra, szerdánként meg mise, vacsi és utána vita valami témáról:D

Fél 6 fele megjöttek a csajok is, kaptam kávét, aztán átmentünk hozzájuk, adtak takarót, párnát, evőeszközöket, poharakat, ilyesmiket. J

Szóval csak egypár higéniai cucc kell, amiért mindjárt elfutok meg tej kávé baguette reggelre:D

A Super U nevű boltban, ami ott van lehet kapni 3 euróért óriás briet, a Figurierben meg adtak narancsot, meg almát és mondták menjek, ha kell valami.

Dórinak meg Beának igaza volt, az ilyen helyzetek nagyon próbára teszik az Istennel való kapcsolatot, de a Gondviselés tényleg nem hagy cserben, azt hiszem lesz mit ennem májusban.

Nagy bánat, hogy a Navigot nem tudtam feltölteni, mert most nem tudom miért, nem jó az OTP-s kártyám nekik, pedig hétvégén limit nélküli, szóval addigra jó lenne, de lehet kedvezményessel kibliccelek Anikóékig onnan meg hazahozatom magam, mert a pénz egy része ott maradt.

Most már lassan újra tükörbe merek nézni, ez a néhány óra nem kicsit feltöltött, és ha még sírok is (az orrom már nagyon fáj a könnyektől), csak a meghatottságtól, hogy Isten mennyire JÓ és hogy mindig küldi a segítséget, csak kérni kell!:)

2013.02.06

Szóval a 2 nappal ezelőtti tortúra mögött az a prózai ok rejtőzött, hogy a kedves BGF NEM UTALTA EL AZ ERASMUST.

Ezért hagytam ki az első órákat, cipekedtem végig Párizst fölöslegesen és vártam 5 órát a koliban.

Tegnap bankos vackok elintézése után, egy 5ödéves lány felajánlotta, hogy segít.

Érdekes módon, ma nem mertek bunkózni, mert ott volt Alexandra és 2 bolgár lány, akik cigiznek és vedelnek, mint a jó kelet európaiak és a franciáuk sem a legjobb.

Szóval kártya működik, koli kifizet, biztosítás és kapom a kulcsokat, de csak holnap alszom ott, ma még Anikóékkal maradok.

A koli a suli mellett van, kinn a degufarokban, se bolt, se posta, SeMMI, buli se, de az inkább megkönnyebülés, tiszta Külker, ülök a seggemen és tanulok, aztán márciustól Unesco és belváros.

Az RER 20 perc alatt bevisz a központba, csak iszonyat drága, mert 5ös zóna és a kedves BGF havi 375 euróval szúrja ki a szemem. Igazából a júniusi kolit nem tudom, miből fizetem ki és azt sem, hogy élek meg havi 100 euróból, úgy hogy vállfákat meg tisztítószert is kell vennem, városba menni is kajálni is kéne.

A suli kb 3 jó dolgot adott eddig: jó fej tanárok, TDK siker és a KEKSZ. Utóbbi 2 meg összefügg.

Utálom, hogy a megaláztatást, utálom, hogy kelet európai vagyok közalkamazott szülőkkel és azt, hogy ebből a rohadt életben nem mászom ki!

Igazából örülnöm kéne, hogy sikerült és tudom, hogy nem kis mértékben annak köszömnhető, hogy 5-6 ember imádkozott értem, de borzasztó szomorú vagyok, hogy MESSZE A VÁROS és kimaradok a bohém részéből, a sétálgatásokból, a csak úgy üljünk be valahova dolgokból

Ha elköltözöm innét pedig tök egyedül leszek, nem lesz se macska, se senki, kinn a halálban, pénz, kaja és minden nélkül.

Utálom a Külkert.

meghiúsult költözés

Nos, mivel már többen érdeklődtek facebookon, úgy gondoltam leírom ezt a tegnapi rémálmot.

Reggel 8 fele felkelünk, felöltözünk, kajálunk, még leellenőriztük a koli címét, meg lefényképezkedtem a macskával. 10 fele elindulunk, alaposan eltévedtünk itt Fontaine Michelonnál, aztán nem működött a lift, a lépcsőn kellett felmenni a csomagokkal, aztán jött az RER és mi kimentünk a kolihoz.

Nagy nehezen megtaláltuk, mire a nénik közölték, 13 óra után nyitnak, ez fél 1 addig bementünk a legközelebbi Boulangeriebe vettünk pain au chocolat meg quiche-t aztán 13ra visszamentünk.

A néni 3 példányban aláíratta velem a szerződést, enélkül, hogy hagyta volna elolvasni, majd elzavart a postára, hogy adjak fel 45 eurót lakás biztosításra. A postán viszaküldtek, mert nem tudtam se a koli címét, se a biztosítóét, azt a 3 néniből 1 sem.  Jó oké, fizetek, 2000 eurótr kértek. Negyedórát vártam a directeurre aki nagy nehezen megengedte a mostani 1100-t, meg a havi 411-t a BGF ad összesen 375-t, ez már alapból betett. OK, nem tudok jobbat, fizetek,  3x utasította el a deviza kártyám. A forinton van pénz lekötve, de nincs wifi, hogy a netbankhoz hozzáférjek, a nénik olyanról se tudtak.

Fél órát vártunk, mert itt Párizsban a wifi is kódos és csak akkor kapsz, ha helyi vagy, Jéromenak, Anikó pasijának van, de otthon, így megvártuk amíg hazaér.

Közben 1 német és egy spanyol srác megszánt, feloldottam a lekötést, de a tranzakció elutasítva, a nénik ott röhögtek, én meg kb majdnem sírtam, majd közölték pénz nélkül nem adhatják ki a kulcsot, jöjjek vissza holnap.

Iszonyat mérgesen és csalódódottan 4 táskával indultunk vissza, még szerenncse, hogy Jérome szülei nem dobtak ki. Valami vacsorát is kaptunk meg a cica is idejött.

10 körül lefeküdtünk, aztán ma mentünk a Rue Moufftard-ra, mert Anikónak meg a francia bankkártyájával szarakodtak, persze 3 automatát próbáltunk és az se működik.

Kezdem rohadtul utálni ezt az orzságot, hogy itt se működik semmi és folyton esik az eső, kb alig van nap. Kb. otthonhoz képest a kaja nem kicsit job, igaz az árát is megkérik de a péksütik 1-3 euró fele mozognak és messze überelik a mi gyorsfagyasztott vacak Fornetti szintünket. A Luxembourg kertben is voltunk kicsit, lőttünk pár fotót és arra a pár órára végre nem gondoltam a tegnapi szarra, hanem élveztem a várost, de ahogy közeleg a holnap reggel, sírok és görcsben a gyomrom

Ma derült ki, hogy múlt 7en voltak órák már, úgyhogy egy jo kis lebaszással kezdem az itteni sulit is.

Persze így se a tegnapi Erasmus meetingen nem tudtam részt venni, se francia bankkártyát nem tudok csináltatni, mert ahhoz lakcím kell és a CAF-ot (kb laktám) arra utalják.

Szóval minden elképzelésem alulmúlta ez a város, a sulitól is be vagyok parázva, bulizni abszolút nincs kedvem, max Anikóval inni…

Ez a „szerezd meg hát mind” mentalitás nem az én stílusom, a tegnapi srácok se nagyon járnak el, mivel a német srác inkább edz helyette.

Ehhez a fekák fogdozza e seggem típusú helyekhez semmi kedvem, meg a „La Hongrie c’est l’UE?” típusú kérdésekhez sem.

Igazából egy gyülekezetet kéne találnom, ahol nem az a fontos hány centi a cipőd sarka és hány numerád van, hanem normálisan lehet dumálni illetve a Dórit is ilyen helyen befogadták a franciák meg a belgák.

A többiek kb szarnak rád, senki se tudja, hol van Magyarország és azt hiszik oroszul beszélünk.

IGEN, sztereotípíás meg pesszimista vagyok, de sajnos a tegnapi tortúra nem tett túl jót az országimázsnak, Anikó próbál nyugtatni, hogy ne a hülye adminisztrátorok alapján ítéljem meg a franciákat. Majd meglátjuk. Anikó 1-2 héten belül hazarepül, így totál magamra leszek hagyva a koliban, a folyamatos bulikkal, Pécs után para, hogy fogok tanulni meg szakdogázni.

Jó lenne VÉGRE kipakolni, kifesteni a körmöm (bár lehet pár nap még, mert tegnap megint lerágtam), szoknyát venni, bevásárolni és mondjuk bemenni az órákra, amiket nem tudom mikor vannak, mert olyan összevissza minden.

Igazából gondoltam, hogy nem várnak tárt karokkal, de még rosszabb volt a vártnál és totál egyedül leszek, ha Anikó elmegy, senkit nem ismerek és nagyon parázom, hogy a suli is ilyen Külker szint, pedig kezd elkapni a város művész oldala, az 5ik kerület csudijó és igazából RER-el 20 perc a központ, ami abszolút nem gáz, de ezekre a bulikra nagyon nem vágyok most, igazából egyedül lét vagy 1-2 normális ember, sétálás az esőben, fényképek, futás a parkban ilyesmi. Nem vágyok idegenekre, beszólásokra, semmire.

Csak egy-két barátra, akivel le lehet ülni kávézni vagy borozni az Eiffel toronynál, megnézni a Montmarte-s vintage turikat meg a Bastille-s piacot, olyan aki ismeri Kurt Cobaint, Chagallt és nem a rap meg a Guetta bűvöletében él. Sokat akarok? Merde.

Je suis arrivée!

Parisienne

Szóval, itt vagyok megérkeztem Párizsba, bár korántsem volt ilyen egyszerű…

A történet a pakolás című rémtörténettel indult, mivel én idióta nem álltam neki pakolni, csak február 1-én a 2-i reggeli indulás előtt Mentségemre 2 dolgot hozhatok fel az elmúlt, kellemesnek nem igazán nevezhető hétvégét egy lemondott és egy nem kicsit lehúzó találkával, illetve azt, hogy nem tudtam még hazamenni Győrbe Meg persze azt, hogy szakdogát írtam Szóval elsején reggel még az egyetemi papírjaim szortíroztam, aztán délután ruha pakolás, nah meg a cipők, nah meg a könyvek…  A végén egy ocsmi herpesz is kijött ráadásnak

A vége az lett, hogy plusz egy táskával sikerült túllépnem a 23 + 12 kilós súlykorlátot, amiért szép összeget fizettetek velem a reptéren. Utolsó éjjel persze a földön aludtam egy paplannal, ami elég messze esett a kényelemtől, illetve apa reggel fél 7kor jött a cuccokért, ami 6os kelés jelentett. Péter közben megígérte, hogy kivisz és egy „softos” verziót kellett beadnom apunak, aki reggel megvárta az autót. Előtte még éhgyomorra üres kávé meg Finlandia, amire apa hívott meg, mert már remegtem az idegtől.

Aztán a kocsiban a dübörgő Rammsteinre kicsit megkönnyebültem bár a Finlandia miatt folyamatosan be nem állt a kicsi szám, de a „beb*szcsis” sztorik kimaradtak. J

A repülő felszállt, mellettem valami arab muksó aki aludt, aztán csomagkiszedés, és 4 bőrönddel keveregtem a 6 részből (A-F) álló terminálon, a pasik bámultak össze-meg vissza zár télikabátban is, de még a reptéri őrök se segítettek volna…

Hosszas viszontagságok után végre megérkeztek Anikóék, akikkel röpke 2 órás út miatt ideértünk barátja, Jérome szüleihez, közben egy francia muksó bevándorlás ellenes előadást tartott neki, miután valamit nem értettem meg, a sok spanyol után még hegyeznem kell a füleim a franciára, főleg, ha belendülnek, de csak belejövök.

Jérome vett pain au raisint, ami mazsolás-pudingos csiga, aztán főztünk üvegtésztát, pestoval meg rántott hússal, kicsit multikulti, ami van itthon szint. Aztán megnéztünk egy filmet, ami ilyen banlieu-s srácról szólt és volt, hogy nem mindent értettem, de nagyon akarok tanulni.

Közben itt volt Madame Le Chat a szürke-fehér cicmák meg Hercegnő a bézs színű hörcsög

Aztán megjött Jérome anyuja, aki a legtöbb franciával ellentétben tök érdeklődő az egykori keleti blokk országai iránt és a vacsora alatt ez volt a téma, meg persze Jérome-t osztották, totál otthon éreztem magam:D La Chatte kuncsorgott, meg tettünk félre a crepeből a hörcsögnek:D

A vacsora rizses currys hús volt, Anikó sütött nekem vega crepe-t: tojással, sajttal, creme fraichel, meg paradicsommal, aztán volt még desszertnek joghurt meg sajt meg cukros crepe, szóval jól megtömtek. D

Szerencsére kijavítanak, így fogok fejlődni is és nem bunkón, hanem segítőkészen teszik, kicsit mint a strasbourgi Camille-ék:)

Nem kicsit jó érzés most egy családnál lenni, főleg mert talán karácsony óta nem volt együtt a sajátom, csak a hideg frusztrál, 2 pulcsiban mászkálok, mert nem mindenhol van fűtés, a filmet takaróban néztem és szabadidőben fogok aludni, mint a régi szép győrújbaráti gyerektáboros meg Művészetek Völgyés szépidőkben. Az első nagy beruházásom pedig azt hiszem egy pléd lesz miután kipakoltam….

Folyt köv, talán hétfőn!:)

                                                       

J'attends

Már nagyon várom az utat: hogy végre megszabadulok a számomra egyformának tűnő buta lányoktól a HÉV-en, a felszínes beszélgetésektől a 70 éves bácsik által tartott haszontalan óráktól.
Hogy fél év után újra találkozom Anikóval, aki már kiismerte a helyet, jókat nevetünk és kókusz vodkát iszunk.
Hogy ismét eljutok Amélie kávézójába is a Montremartre, de most meg is kóstolok valamit.
Hogy a Kriszti feljön és rosé fröccsöt csinálunk az Eiffel toronynál és én is elmegyek Angersba
Hogy végre gyakorlatias óráim lesznek és megjavul a kiejtésem
Hogy Pécs után talán újra egy igazi Campuson leszek nagy parkkal és sok fával
Hogy végre egy olyan igazi nagy könyvtárban tanulhatok
Hogy crepet és creme bruléet eszek újra a Notre Dame mellett
és hogy végre lesz egy jó fotóm a Louvre előtti üvegpiramissal.

A legtöbb Erasmusossal ellentéttel én már jártam Párizsban, láttam a főbb nevezetességeket:

az Eiffel tornyot

voltam is a tetején:

jártam a Louvreban:

és Amélie kávézójában:

megnéztünk a Moulin Rouge-t

és a Notre Dame-t.

Bár még így van még mit megnéznem, nem voltam Versaillesban, sem a Pompidou központban például. De megnyugtat, hogy így nem kell azon járnia az agyamnak tanulás közben, hogy hová kéne még eljutnom, hanem felfedezhetem Párizs bohém oldalát is, amit 2 éve sajnos nem igazán sikerült.
Akkor kicsit csalódtam a városban: nyomasztott a sok bevándorló, a feketék szaga a metrón, a folyamatos leszólítások és a kosz, ami még Budapest után is irritált. (pedig ez a város sem túl tiszta.)

Most mégis várom az utazást, remélem most más lesz és jobban megtalálom e különleges város varázsát magamnak.

És ma este már nem kicsit megkönnyebbültem: ha minden igaz, megvan a szállásom is!:)

Parisienne

Nagy nehezen sikerült, hogy külön ablakba tegyem a párizsi félév bejegyzéseit, köszönet barátosnémnak! Még egy hónap van hátra, de már most izgulok, különösen attól, hogy fogom kivinni azt a rengeteg cipőt és ruhát:)
Február 2, repülőre fel!:)