PTE nosztalgia

Március 15eztem Strasbourgban és jöttem haza repülővel Madridból is, most Párizsban március 15eztem kokárda nélkül, még a Magyar Intézetbe se mentem el. Lelkifúrom volt, hogy míg apa dolgozik, én megint iszom (pótolom a Külkeres lemaradást), egy Pécsről ismert csajjal.
Itt gyakran jönnek elő PTE-s emlékek, amik néha nosztalgiával néha a düh és a keserűség keverékével töltenek el. Amikor a BGF-en Pécsre gondoltam ritkán ugrottak be a franciás dolgok, inkább az anglisztikára gondoltam nosztalgikus érzettel, hiszen onnét jóval több emberrel beszélek a mai napig, noha a francia volt a fő szakom és így utólag is kiderül, hogy az ottani órák voltak a hasznosabbak, különösen a nyelvészet meg az alkalmazott nyelvészet, az íráskészséget fejlesztő tárgyak.
Ha a facebookon valaki jó zenét rak ki az is általában vagy a győri baráti köröm tagja vagy angolos excsoporttárs, a franciások közül mostanra tényleg csak a Kingával meg a Ritával és néhanap az Edinával beszélek, a többiek nem is érdekelnek.
Amikor futok, sok utca viseli a költők nevét és a Musée d'Orsayben is a másodéves 19. századi francia irodalomórák ugrottak be, de aztán mikor mindenki kiment Erasmusszal, a 3ik év maga volt a POKOL, számos kudarccal találtam szembe magam. Közel 2 évre volt szükségem, hogy a kineziólogusomat idézve "hamvaimból újjáépítsem magam, mint a főnix", hogy fel tudjak állni, fel tudjam emelni a fejem, és a világtól elzárt kis mediterrán medencéből (most már egyre inkább pocsolyából) ki tudjak lépni a "világba". Hogy a bölcsészkar elvont világából konkrétabb dolgokkal foglalkozzak és pénzt keressek, eltartsam magam. Hogy a munkával együtt ÚJRA felépítsem a saját identitásom, a saját nőiességem, hogy megmutassam az előítéletes főnökömnek. 2011 számomra vízválasztó év volt, és bár nem volt felhőtlen. nagyon sok újat hozott nekem. 2 év után Ljubljanában éreztem magam boldognak, teljesnek és szabadnak, egyedül, önmagamnak. 2 év után felvettek a mesterképzésre és habár a BGF-es éveim nem a buliról szóltak (azért Annáékkal szerencsére volt pár koncert is), viszont az átlagaim messze felülmúlják a pécsieket, és erre rátett a TDK is, mint sikerélmény tavaly.
A sok pécsi szerelmi kudarc meg nekem nem jön össze után, 2011-ben megismertem Pétert, akivel a kapcsolatunk helyenként szintén viharos volt, viszont nagyon nagyon sokat kaptam tőle, ami itt kinn is visszaköszön, különösen a suliban. Azt hiszem nélküle nem lettem volna képes hinni magamban, végigcsinálni az 50 kredites féléveket és beadni az Erasmust. Attól is a pécsi kudarcok tántorítottak kishíján el, a kollégáimmal kiabáltam a pécsi tanárok által okozott szenvedések miatt, az a fél órás telefonbeszélgetés meg az a Bazilika melletti sörözés,mikor a U2 New Year's Day szólt a háttérben nagyon megragadt.
Ha valaki megkérdezi, miért voltam 2 évet a EUROPE-nál, hát ezért, mert a Judit meg adta nekem azt az esélyt, amit Pécs miatt meg a multik kudarca miatt azt hittem elvesztettem, igazából ezzel az állással kezdődött egy újabb kör: új iskola és a szerelem is.
A BGF kapcsán még a KEKSZ-et kell megemlíteni, mert a nyári dolgok után a lányok és a Hit adták vissza az önbecsülésem. Többen kérdezték, mi ez a vallásos izé, hát az, hogy nekem ez adta meg azt, amit annyit kerestem saját magam (és mások) elfogadását,a lelki békémet, az igaz barátokat a suliban és itt kinnt. én ebben találtam meg a krízisekből vezető kiutat (a cuki kisállatok képének nézegetése mellett) természetesen, azt, hogy nem vagyok "selejt",rosszabb másoknál, már nem foglalkozom mániásan a súlyommal, lelkifúdalás nélkül tudom megenni a csokit, mert akkor lemegyek futni, ami szintén feltölt erővel és önbizalommal.
A másik, Nyusztay, a jelenlegi konzulensem, akitől elsőre megijedtem, olyan kérdéseket tett fel a felvételin, hogy utána a BGFtől a HÉV megállóig zokogtam, az egész iskola tiszta Pécs volt, én a Corvinust akartam, az új üvegépületet, a tiszta lapot, elfelejteni mindent. Aztán erre kiderült max pontot adott, és már az első hónap után megjegyezte a nevem, ami ritkaság. A TDK előtt pedig meg akart "védeni" egy általam nem kedvelt, a tipikus, magát okosnak beállító, de buta magyar lány prototípusától és, azt hitte, külföldre jártam, mert látta, hogy sokszor nem éreztem magam itthon.
Tegnap este benn voltam Párizsban ismét a Ritával, és mivel nem keveset ittam, megint a negatív emlékek, a kudarcot jöttek felszínre, hiszen a Corvinusokkal vagy a BGF-esekkel ellentétben Pécsen nem megnövelik az önbizalmunk, hanem porig zúzzák, és ahhoz Tomi szintű önbecsülés kell, hogy ne vesszen el, de az én érzékeny természetemmel az utolsó pécsi év teljesen magam alá döntött. a Bibliában sokszor van szó az alázatról, Isten nekem azzal a két évvel elég kemény leckét adott róla nekem, most már max. a zenei ízlés miatt nézek le embereket (OK, tényleg ledöbbent az is, ha valaki nem ismeri a Vörös és Feketét:D), de nagyon igyekszem az embereket nem megítélni amiatt, hogy szakmunkásba jár, vagy kávéházban dolgozik, utóbbinál arra gondolok, bármikor lehetek a helyében. A Pétertől azt is megtanultam, hogy a kedves szó bizony szakmailag is sokat segíthet, a tanszék titkárnője is azóta nagyon kedves velem, mióta megdicsértem a hajszínét:D
A már sajnos nem élő nagyim, mindig azt szokta mondani, hogy az érett kalász lehajtja fejét, míg az üres felemeli, és a Bibliában is számos tanítás van erről. Most nem az álszerénységre gondolok, ami otthon sajnos tényleg nagy divat, hanem arra az IGAZI krisztusi alázatra, amikor megmosta a tanítványok lábát, miközben nagyon is TUDTA ki ő, DE megcsinálta és azt mondta kövessék!
Kicsiben ugyanezt látom, apukámnál is, aki városi kirendeltségvezető létére, 25 év szakmai tapasztalattal is tudom, hogy megfogja a lapátot meg a csákányt és kiszedi az autót a hóból, hogy nincs más, de egy percre sem felejti el, hogy kicsoda.
Nah igen ezt felejtettük mi is el, a BGFen meg a Corvinuson azt tanítják egyből vezető leszel, a bölcsészkarnak meg aztán semmi köze a valósághoz, és amikor kilépsz dolgozni, minden összeomlik, kezded előröl, mint itt én is, teljesen újat tanulok, MEGINT. Minél többet tanulok, annál inkább rájövök, mennyire beszűkült a látóterem, mennyi minden van amit még nem tudok.
"Akkor felébredsz és rájössz akkor arra, hogy mindenre rájönni valójában semmi"

"új időknek, új dalaival"

Sokat sétálok a Boulevard Saint Michel-en és sokat gondolok itt Adyra, ezért úgy döntöttem Tőle idézek, és az Ő költészete se jött volna létre Párizs nélkül, remélem engem is inspirál ez a csodás város!

Mostanában sokat hallgatom Lana del Reyt (ha ciki ha nem), minden második lány és ez az egyetlen bajom vele, mert amúgy tényleg JÓ, amit csinál, bár a Video Gamestől a hideg kiráz (nem pozitív értelemben), de a Born to Die-t meg a Summertime Sadness-t egyszerűen IMÁDOM!

Ennyi Marketing mellett nagyon kijött a bölcsész énem (de lehet ez Párizs hatása), és rájöttem, habár sokan Nancy Sinatrát látják benne, nekem a sok autós klipje mellett kicsit a Kerouac féle úton könyv is bekattan (szintén 60-s), de a farmersort-tornacsuka szakadt póló miatt kicsit grunge-s is (azt a kort meg ugye imádom), de igazából a sok "szánsájn hepi" mellett azzal a melankóliával meg a szirénhangjával futott be, amire rádob az arca meg a haja. Az biztos, hogy MÁS, mint a többi popzenész (sajna egyre kevésbé az és egyre populárisabb...:S)

A zuhany alatt viszont rájöttem, hogy nekem Ő testesíti meg egy kicsit azt a spleent, amit én meg az "Y generáció" tagja érzünk, és habár Lana nagyon is amerikai, minden klipben ott a "csillagos" zászló, de ez a spleen Kelet Európában is megvan, talán még erősebben, hiszen MI érezzünk igazán, hogy ez a rendszerváltás nem egészen olyan lett, amilyennek a szüleink szerették volna, hogy legyen. 

Mivel korosztályom beli ő is, Lana testesíti meg azt a 80-as évek végén 90-es évek elején született fiatalt, akinek csak a krízis, a kilátástalanság maradt.Bár, neki Amerikában azért jóval több jutott a lázadásból, hiszen mi maximum a szülői szigor és most a tandíj ellen tudunk lázadni, csak a 68as diáklázadások vagy a 89-es nagy változások kora már a múlté. 

Miénk a technológiai fejlődés, közben az élő beszéd szerepe egyre csökken, mindent okos telefonon intézünk el és az Internetkapcsolat hiánya teljesen megbénít minket, nem beszélve az áram szünetről...

Hétvégén fekete romantikás kiállítást néztem a Musée d'Orsayben és rájöttem, hogy lehet azért szeretem annyira a késő romantikát meg a szimbolizmust, a századelőt, mert ők is ezzel a spleennel vannak átitatva.

A Nagy Forradalmak kudarcot vallottak, a nemzetállamok ügye problematikus (pl. a Balkánon még ma sem rendezett a helyzet vagy a kurdoknak sincs önálló állama-jajj az NT-s énem:D. én skizofrén, never:D), a polgári fejlődés sem egyenlőség mellett valósult meg és a nemesség helyett a pénz lett a mérvadó, ez a szemlélet meg a mai napig tartja magát.

Bár sokat küszködök kinn az anyagiakkal meg néha le is néznek (tanárok, adminisztrátorok a csoporttársak inkább kíváncsiak) a kelet európai származásom miatt, úgy döntöttem megpróbálok "egzotikus előnyt" kovácsolni belőle és az írásban is jobban felszínre hozni, pl. a 3as metró lüktetését és számomra ijesztősségét szeretném beleszőni az egyik versembe, a gond a szokásos: a képek megvannak, a sorok-szavak nincsenek...

Angersaban a múzeumban is láttam, a származásom nem lehet letagadni és NEM IS AKAROM, nem akarok hőzöngeni a magyarságommal, de SEMMI SZÉGYELLNIVALÓ sincs benne, még a közelmúlt politikai eseményei miatt sem. A brit angol a nehézség helyett gyakran mond kihívást, azt hiszem most én pont így vagyok, mind a munkában mind az írásban meg kell próbálnom a lehető legjobban az előnyeimre fordítani a saját hátterem, hiszen, ha csak panaszkodok, mint a jó magyarok, attól nem jutok előbbre.

Persze az írásban spleent szeretném megtartani, mert nekem tényleg sokkal gyengébbek a pozitívabb kísérleteim, persze van 1-2 kivétel, de én tényleg mélyről, fájdalomból tudok igazán írni,  azt tudom felhozni és verssé transzformálni.

Valahogy ezt kell csinálnom Nyugaton a magyarságommal, a kelet európaiságommal is, hiszen Julia Kristeva vagy Marie Curie példája is azt bizonyítja, hogy igenis LEHET kelet európaiként boldogulni Franciaországban!!!(vagy máshol Nyugat Európában)

The opposite of loneliness.is not togetherness. It’s intimacy.”

 Azt hiszem ez a Richard Bach idézet nagyon is sok mindent elárul.

Az utóbbi néhány hét meglehetősen eseménydúsnak bizonyult: voltam házibuliban, Angersban és tegnap a villanyom is kikapcsolták.

Az egyik francia csaj házibulit csinált a szünet kezdetén, nah sikerült zavaromban jól leinnom magam, olyannyira, hogy a vécét is megöleltem, égett is a pofám rendesen.

Másnap suli és szombat reggel Angers a magyar barátnőmnél, amit úgy döntöttem, nem hagyok ki, hiszen egyrészt szünet van másrészt nagyon szükségünk volt egymásra, az együtt töltött négy nap nagyon feltöltött mindkettőnket. Számomra ilyen a jó hétvége, jó zene: magyar, francia és amerikai egyarán, Quimby, Kispál, Noir Désir, Norah Jones, Katie Melua így a teljesség igénye nélkül, isteni saját készítésű kaják, sok közös főzés, bor és gránátos sör, meg mojito, csokis meg mandulakrémes süti, mekis fagyi.

3 múzeumot jártunk meg, plusz az angersi kastélyt és a katedrálist és Rebecca Kriszti spanyol barátnője a 60-as évek beli „matchbox” kocsijával elvitt minket Plessy Bourrébe megnézni egy kisebb kastélyt.

Filmeztünk, kávéztunk, beszélgettünk, talán csak Anna és a vízipipa hiányzott, meg ott volt Castagnée a vörös cica, aki teljesen József és őt aztán lehetett dögönyözni.

Nah jah kéne napszemüveget venni lassan:D

A hazaút borzalom volt, a pár nem autópályán jött, ráadásul 3an ültünk a két üléses kocsiban, a srác jó arc volt, a spanyol csaj nekem az a túl művész (hogy nekem semmi se jó:D), valami cirkuszos bigyót tanul Genfben és enyhe testszaga is volt, ráadásul középen biztonsági öv sem volt, úgyhogy folyamatosan imádkoztam.

Visszaérve az „imádott” francia bürökrácia újabb ínyencfalatokat tartogatott számomra: a CAFosok csak március 15-én nyitnak, úgyhogy legkorábban áprilisra látok pénzt, aztán kiderült, hogy még a villanyért is pluszban kell fizetni, úgyhogy tegnap este áram nélkül maradtam.

Így a gép előtt „kockulás” helyett spontán buliba csöppentem, mert felmentem Mattéohoz, aki felajánlotta, hogy töltsem fel a gépem, közben hazaért Nadya a bolgár csaj, aki a szomszédban lakik és engem is meghívott vacsizni. Ugye ott volt Alexandra, aki fél órán át beszélt a kedves EDF-fel, 123 euró lett volna az azonalli kiszállás, így is lehet rámvernek 57 eurót a 43 eurós, 26 szerződés + 17 euró havidíjon felül, így apukáméktól kértem pénzt, emiatt is ég a pofám…

Szóval Nadya főzött, jött Ive meg Kevin, Nadya francia pasija, egyből 6an lettünk, Alex hozta a söröket, aztán egy üveg martniquei rumot meg gyümölcslét és a Lady Gagás kártyát, Rihanna számait is volt szerencsém hallani, a vége piás felelsz vagy mersz lett, 9től éjfélig mindent megittunk…

A durva az, hogy még ennyi pia után se éreztem magam komfortosan, pl a lábaim is mindig összezártam, Angersban a 2 pohár bor után meg kb. ugráltam az Anima Tekerd meg és táncolj című számára meg pl Rebeccával is hamar összebarátkoztem, mondjuk a pubban a sok kaja miatt már kómis voltam. És a vicc az, hogy ott simán aludtam nem is keveset míg itt a koliban sose tudok aludni, még ha aznap futottam se.

Péterrel beszéltünk egyik nap, teljesen baráti hangnemben, az is tök jó volt, szóval a saját barátaimmal és a ő barátaikkal teljesenjól kijövök, csak a BGF-hez hasonlóan itt sem találeom a helyem, 5 ember és egy csomó rum után sem vagyok felszabadult, meg nincs meg az az egy rugó, ami összeköti az embereket, pl a bolgár csajok Alexot szájon puszilják (ők így köszönnel egymás közt), engem már nem és jó fejek, de full kilógok pl. Mattéo se ismeri az Amélie, vagy a svéd csaj se olvasta a Vörös és feketét…

A közös múzeumozás se vonzza őket, az is max a facebookra feltölthető fotó miatt érdekes nekik, pedig Mattéo a tuctuc mellett meghallgatja az Evanescencet, Rammsteint meg a Zazt is,a mi piros pont, viszont nem látta a Fridát (amit pl a Péter még szeret és felismerte mikor abból idéztem.)

Szóval nem tudom, hogy fennt milyen okokból adták nekem ezt a sulit „ és ami mögötte”, van, de bízom benne, hogy van oka és valahol megtalálom azokat, akikkel megvan a közös hang illetve, hogy abban is, hogy talán végre lesz egy működőképes párkapcsolatom is, ahol megvan az az intimitás, ami a csoporttársaimmal nincs.

És szerintem a szülinapi bulimból se lesz SEMMI, úgyhogy akkor lehet veszek egy pezsgőt vagy bort és beviszem a gyülibe, mert ott legalább befogadnak, bár én vagyok a legújabb, úgyhogy még nem nagyon ismernek, de májusra talán már ott is jobb lesz.  :)

Par(T)is time! (partytime)

Tegnap este Ági szülinapján „túlestem” az első párizsi bulimon is, ami nagyon vegyes érzelmeket keltett bennem, a 3 órás „dizsi” alatt megint sokmindent megjártam.

Az egyik az, hogy sajnos MÉG MINDIG erős érzelmeket táplálok a Péter iránt, akárhány sráccal táncoltam, ölelkeztem az egyik drogos srácnak, hagytam, is, hogy megcsókoljon, mert a Kazinczys Katona Danira emlékzetett, finom szép arca volt, olyan kattants költőnek tűnt, aki hozzám hasonlóan nem értette, mit keres itt.

De én sajnos a Péter csókját éreztem, különösen az októberit, azt a nagyon finom, mégis annyi érzelemmel telített csókot, a szakítás meg balhék és az egymás fejéhez vágott sértések után, amikor mind a ketten, mintha, az összes bocsánat kérésünk belesűrítettük volna  abba a csókba, valahogy, mint az Időutazó feleségében, amikor a férfi a 18 éves Claire-t csókolja meg a jövőben lezajlott veszekedés után visszarepülve… :’(

Másrészt baromi boldog vagyok, hogy a Champs Elysén bulizhattam, az egyik híd alatt, mellettünk a Szajna 2 oldala, egy igazi multikulti társaságban és néha spanyolol is beszéltünk.., meg persze  összevissza ölelgettünk egymást becsípve a hósesésben. A Margarita is baromi finom volt, bár itt sajna nem kancsóval adták, mint Madridban meg a Jager Redbulllos bár is nagyon jó volt, Offspringgel meg Nirvánával a háttérben. :D

A Bastille környéki szórakozónegyed összeségében Madridos spanyolos hangulatot adott nekem, több tapas bárral, nagyon nyüzsi és multikulti, szóval a diszkóval ellentétben oda még szeretnék menni, csak legközelebb Ineshez hasonlóan éjfél fele én is lépek.

Igazából a sulihoz hasonlóan itt is frusztrált a sok rohadt drága menő cucc, erős smink, parfüm, drága cipők, amik közül egyik-másik kb.a havi pesti fizetésem kétszerese, miközben Noisielnél mellettem a külvárosban egy szabályos "sátortáborban" laknak családok, ilyenkor még jobban rá jövök a társadalmi egyenlőtlenségek visszahatásaira.

 Hajnali fél 6ig maradtunk, mert akkor indult az RER, de  5 fele már a "közönség" része jelentősen be volt drogozva(elektro-house party volt, csoda, hogy  több, mint 3 órát kibírtam itt). Volt egy pár, valami UNDORÍTÓ módon csókolóztak az asztalon, a lánynak kb. a fél melltartója ki volt, minden a vad szexualitásról szólt, a pasik kb. odaléptek és egyből csak úgy meg akartak csókolni (vagy 3 is), se egy ital semmi...

Borzasztóan taszít ez a már állatias (vagy annál) alacsonyabb szintre taszított szexualitás, ahol semmi érzelem, semmi intimitás, ami meghitté tenné az egészet, számomra értelmet adva a dolognak.

Továbbra is azt hiszem, hogy ezt a világot nem nekem találták ki, egyre jobban taszít ez a felszínesség és nagyon hálás vagyok Istennek, hogy megmutatta, hogy van más út, habár nem könnyű. 
Tegnap szórólapokat osztottunk a gyülinek a Marne la Vallée campus mellett és egy sráccal beszélgettem arról, hogy mennyire JÓ, ha az embernek van hite, ami megerősít, ami segít, ami felemel, ha van egy közösség, ahol összetartoztok, EGYÜTT. Ahol a management meg a karrier ellenére is megtartod magad és taposás helyett, segítesz a másiknak
Hogy emberek tudjunk maradni az embertelenségben és ne a pótszerekhez nyúljunk, mint az a sok fiatal tegnap...

Ilyenkor persze még jobban hiányzik Pest underground oldala főleg a töménytelen Hiperkarma Kispál Quimby hallgatás után a koliban, az A 38, a Zöld Pardon, a régi Gödör, meg persze a fesztiválozás rosé fröccs rengetegek, de aztán rájövök, hogy társaság nélkül ez sem az igazi, és, hogy a barátaim nagy része külföldön,nem tudnám kiélvezni.

Néha el-elgondolkodom, hogy „célországot” váltsak, Ausztria Graz meg egy jó kis német korrepetálás az egyik gondolat, de még bennem van Skandinávia-Baltikum is az angollal, mert igazából nem tettem le a tengerentúlról, Mexikóról/Argentínáról vagy a sok Péter féle karibos sztori után Martinique is egyre jobban vonz, de ezt ugye egy magyar fizetésből nehézkes lenne összeszedni, szóval még nem tudom, hogy Imerre kell ezek után igazítanom a vitorlám…

Összeségében szólva, nem bántam meg az estét, mivel ez is egy tapasztalat Oscar Wilde-ot idézve, „Experience is a name people call their mistakes.”

Úgy érzem, ezek a dolgok egyre inkább erősebbé tesznek, és ha azt nem is tudom még teljesen , hogy mit akarok, a Vicky Cristina Barcelonát idézve, egyre jobban kristályosodik, hogy mit Nem.

meghiúsult költözés

Nos, mivel már többen érdeklődtek facebookon, úgy gondoltam leírom ezt a tegnapi rémálmot.

Reggel 8 fele felkelünk, felöltözünk, kajálunk, még leellenőriztük a koli címét, meg lefényképezkedtem a macskával. 10 fele elindulunk, alaposan eltévedtünk itt Fontaine Michelonnál, aztán nem működött a lift, a lépcsőn kellett felmenni a csomagokkal, aztán jött az RER és mi kimentünk a kolihoz.

Nagy nehezen megtaláltuk, mire a nénik közölték, 13 óra után nyitnak, ez fél 1 addig bementünk a legközelebbi Boulangeriebe vettünk pain au chocolat meg quiche-t aztán 13ra visszamentünk.

A néni 3 példányban aláíratta velem a szerződést, enélkül, hogy hagyta volna elolvasni, majd elzavart a postára, hogy adjak fel 45 eurót lakás biztosításra. A postán viszaküldtek, mert nem tudtam se a koli címét, se a biztosítóét, azt a 3 néniből 1 sem.  Jó oké, fizetek, 2000 eurótr kértek. Negyedórát vártam a directeurre aki nagy nehezen megengedte a mostani 1100-t, meg a havi 411-t a BGF ad összesen 375-t, ez már alapból betett. OK, nem tudok jobbat, fizetek,  3x utasította el a deviza kártyám. A forinton van pénz lekötve, de nincs wifi, hogy a netbankhoz hozzáférjek, a nénik olyanról se tudtak.

Fél órát vártunk, mert itt Párizsban a wifi is kódos és csak akkor kapsz, ha helyi vagy, Jéromenak, Anikó pasijának van, de otthon, így megvártuk amíg hazaér.

Közben 1 német és egy spanyol srác megszánt, feloldottam a lekötést, de a tranzakció elutasítva, a nénik ott röhögtek, én meg kb majdnem sírtam, majd közölték pénz nélkül nem adhatják ki a kulcsot, jöjjek vissza holnap.

Iszonyat mérgesen és csalódódottan 4 táskával indultunk vissza, még szerenncse, hogy Jérome szülei nem dobtak ki. Valami vacsorát is kaptunk meg a cica is idejött.

10 körül lefeküdtünk, aztán ma mentünk a Rue Moufftard-ra, mert Anikónak meg a francia bankkártyájával szarakodtak, persze 3 automatát próbáltunk és az se működik.

Kezdem rohadtul utálni ezt az orzságot, hogy itt se működik semmi és folyton esik az eső, kb alig van nap. Kb. otthonhoz képest a kaja nem kicsit job, igaz az árát is megkérik de a péksütik 1-3 euró fele mozognak és messze überelik a mi gyorsfagyasztott vacak Fornetti szintünket. A Luxembourg kertben is voltunk kicsit, lőttünk pár fotót és arra a pár órára végre nem gondoltam a tegnapi szarra, hanem élveztem a várost, de ahogy közeleg a holnap reggel, sírok és görcsben a gyomrom

Ma derült ki, hogy múlt 7en voltak órák már, úgyhogy egy jo kis lebaszással kezdem az itteni sulit is.

Persze így se a tegnapi Erasmus meetingen nem tudtam részt venni, se francia bankkártyát nem tudok csináltatni, mert ahhoz lakcím kell és a CAF-ot (kb laktám) arra utalják.

Szóval minden elképzelésem alulmúlta ez a város, a sulitól is be vagyok parázva, bulizni abszolút nincs kedvem, max Anikóval inni…

Ez a „szerezd meg hát mind” mentalitás nem az én stílusom, a tegnapi srácok se nagyon járnak el, mivel a német srác inkább edz helyette.

Ehhez a fekák fogdozza e seggem típusú helyekhez semmi kedvem, meg a „La Hongrie c’est l’UE?” típusú kérdésekhez sem.

Igazából egy gyülekezetet kéne találnom, ahol nem az a fontos hány centi a cipőd sarka és hány numerád van, hanem normálisan lehet dumálni illetve a Dórit is ilyen helyen befogadták a franciák meg a belgák.

A többiek kb szarnak rád, senki se tudja, hol van Magyarország és azt hiszik oroszul beszélünk.

IGEN, sztereotípíás meg pesszimista vagyok, de sajnos a tegnapi tortúra nem tett túl jót az országimázsnak, Anikó próbál nyugtatni, hogy ne a hülye adminisztrátorok alapján ítéljem meg a franciákat. Majd meglátjuk. Anikó 1-2 héten belül hazarepül, így totál magamra leszek hagyva a koliban, a folyamatos bulikkal, Pécs után para, hogy fogok tanulni meg szakdogázni.

Jó lenne VÉGRE kipakolni, kifesteni a körmöm (bár lehet pár nap még, mert tegnap megint lerágtam), szoknyát venni, bevásárolni és mondjuk bemenni az órákra, amiket nem tudom mikor vannak, mert olyan összevissza minden.

Igazából gondoltam, hogy nem várnak tárt karokkal, de még rosszabb volt a vártnál és totál egyedül leszek, ha Anikó elmegy, senkit nem ismerek és nagyon parázom, hogy a suli is ilyen Külker szint, pedig kezd elkapni a város művész oldala, az 5ik kerület csudijó és igazából RER-el 20 perc a központ, ami abszolút nem gáz, de ezekre a bulikra nagyon nem vágyok most, igazából egyedül lét vagy 1-2 normális ember, sétálás az esőben, fényképek, futás a parkban ilyesmi. Nem vágyok idegenekre, beszólásokra, semmire.

Csak egy-két barátra, akivel le lehet ülni kávézni vagy borozni az Eiffel toronynál, megnézni a Montmarte-s vintage turikat meg a Bastille-s piacot, olyan aki ismeri Kurt Cobaint, Chagallt és nem a rap meg a Guetta bűvöletében él. Sokat akarok? Merde.

Je suis arrivée!

Parisienne

Szóval, itt vagyok megérkeztem Párizsba, bár korántsem volt ilyen egyszerű…

A történet a pakolás című rémtörténettel indult, mivel én idióta nem álltam neki pakolni, csak február 1-én a 2-i reggeli indulás előtt Mentségemre 2 dolgot hozhatok fel az elmúlt, kellemesnek nem igazán nevezhető hétvégét egy lemondott és egy nem kicsit lehúzó találkával, illetve azt, hogy nem tudtam még hazamenni Győrbe Meg persze azt, hogy szakdogát írtam Szóval elsején reggel még az egyetemi papírjaim szortíroztam, aztán délután ruha pakolás, nah meg a cipők, nah meg a könyvek…  A végén egy ocsmi herpesz is kijött ráadásnak

A vége az lett, hogy plusz egy táskával sikerült túllépnem a 23 + 12 kilós súlykorlátot, amiért szép összeget fizettetek velem a reptéren. Utolsó éjjel persze a földön aludtam egy paplannal, ami elég messze esett a kényelemtől, illetve apa reggel fél 7kor jött a cuccokért, ami 6os kelés jelentett. Péter közben megígérte, hogy kivisz és egy „softos” verziót kellett beadnom apunak, aki reggel megvárta az autót. Előtte még éhgyomorra üres kávé meg Finlandia, amire apa hívott meg, mert már remegtem az idegtől.

Aztán a kocsiban a dübörgő Rammsteinre kicsit megkönnyebültem bár a Finlandia miatt folyamatosan be nem állt a kicsi szám, de a „beb*szcsis” sztorik kimaradtak. J

A repülő felszállt, mellettem valami arab muksó aki aludt, aztán csomagkiszedés, és 4 bőrönddel keveregtem a 6 részből (A-F) álló terminálon, a pasik bámultak össze-meg vissza zár télikabátban is, de még a reptéri őrök se segítettek volna…

Hosszas viszontagságok után végre megérkeztek Anikóék, akikkel röpke 2 órás út miatt ideértünk barátja, Jérome szüleihez, közben egy francia muksó bevándorlás ellenes előadást tartott neki, miután valamit nem értettem meg, a sok spanyol után még hegyeznem kell a füleim a franciára, főleg, ha belendülnek, de csak belejövök.

Jérome vett pain au raisint, ami mazsolás-pudingos csiga, aztán főztünk üvegtésztát, pestoval meg rántott hússal, kicsit multikulti, ami van itthon szint. Aztán megnéztünk egy filmet, ami ilyen banlieu-s srácról szólt és volt, hogy nem mindent értettem, de nagyon akarok tanulni.

Közben itt volt Madame Le Chat a szürke-fehér cicmák meg Hercegnő a bézs színű hörcsög

Aztán megjött Jérome anyuja, aki a legtöbb franciával ellentétben tök érdeklődő az egykori keleti blokk országai iránt és a vacsora alatt ez volt a téma, meg persze Jérome-t osztották, totál otthon éreztem magam:D La Chatte kuncsorgott, meg tettünk félre a crepeből a hörcsögnek:D

A vacsora rizses currys hús volt, Anikó sütött nekem vega crepe-t: tojással, sajttal, creme fraichel, meg paradicsommal, aztán volt még desszertnek joghurt meg sajt meg cukros crepe, szóval jól megtömtek. D

Szerencsére kijavítanak, így fogok fejlődni is és nem bunkón, hanem segítőkészen teszik, kicsit mint a strasbourgi Camille-ék:)

Nem kicsit jó érzés most egy családnál lenni, főleg mert talán karácsony óta nem volt együtt a sajátom, csak a hideg frusztrál, 2 pulcsiban mászkálok, mert nem mindenhol van fűtés, a filmet takaróban néztem és szabadidőben fogok aludni, mint a régi szép győrújbaráti gyerektáboros meg Művészetek Völgyés szépidőkben. Az első nagy beruházásom pedig azt hiszem egy pléd lesz miután kipakoltam….

Folyt köv, talán hétfőn!:)

                                                       

Valami végetért

Valami végetért

Valami fáj…

De valahogy mégsem. Inkább nyugodt vagyok és békés, végre lezártam valamit. Ma 3 hónap után találkoztam Péterrel és a holnapi nappal végetér a felmondási időm is. Ezzel lezárul egy korszak az életemben, az első „komoly” munkahely 2 évvel és végre magamban a Péteres kapcsolat is a helyére került, a múlt jótékony ködfoszlányába.

Kezdek immunis lenni néhány dologra, pl. az időjárásra, most kimondottan jól esik az őszi ködös idő, kiélvezem a ballonkabátos, színes harisnyás időt és csak azért is alapon néha még futni is legyek.

Tomi iránt pedig ismét átcsapott a baráti érzetbe, legyen meg az Úr akarata. Ő tudja mi kell mindkettőnknek, hogy szerelmesként vagy barátként vagyok jobbak. Imádkozom, hogy Ő vezessen mindkettőnket.

Igen, IMA. És A KEKSZ amiről már régóta tervezem, hogy írok. Régi érzéseket hoz ki belőlem, mikor kicsi voltam és a templom csöndje és a fiatal lelkészek prédikációja békét teremtett bennem. A gitáros misék utáni teázások fenn a kórusteremben vagy a Bem téri hintázások Ágival. A rövidítés Keresztény Külkeresek Szövetsége, én néha „gyertyalágnak” hívom, világít a sok buta lány közötti sötétségben. Nagyon kedves csoporttársnőm a vezető és annyira MÉLY és annyira MÁS. Itt mindenki befogadó és elfogadó, nyílt és őszinte, beszélünk Isten és ember, ember és ember kacsolatáról, Bibliáról, csüggedésről, félelemről, reméljük. Egymást építjük, segítjük. Összetartunk és minden hétfőn nagy adag energiát ad, hogy végigcsináld a hetet. Lányok egymás között, keksz és tea, melegség és őszinteség. Önzetlen szeretet. Egy kicsiny menedék, kuckó a belvárosban.

Most is ezt a nyugalmat érzem itthon, bár érzelmeket hozott fel ez a találkozás, de most úgy érzem, minden a helyére került. Egy éve ilyenkor még irigyeltem Pétert a sok sok külföldi élményért, de most egy megtört, ősz, magányos ember állt előttem, egy sötétkék bizonyára itthon nem  kapható nagyon márkás, de agyon mosott pulóverben, farmerban, pocakosan, kócos hajjal, karikás szemmel. Vele szemben egy ÉLETERŐS fiatal lány, fáradtan, de tele várakozással és reménnyel, sötétkék kabátban, fekete miniszoknyában, bordó nagyon magas sarkú csizmában és felsőben, hozzáillő fülbevalóval, nőiesen. A téma a szokásos közös: alkohol és utazás, meg én sokat beszéltem Tomiról, amit nem mutatott, de kiakadt. (Utólagosan visszakapta a soksok Susukás történetet.) Pedig csak régi barátként meséltem róla. Meg Tallinnról és a KEKSZről, olyan régi baráti érzés volt, ő meg csak hallgatott. Kicsit zavarban voltam, az elején a pillangók is a gyomromban,. De ELMÚLT a kisebbségi komplexusom, Nőnek éreztem magam, aki irányítja az egészet. (egy 20 évvel idősebb pasit). Egyszer sem csörrent meg a telefon, csak a kocsiban, DE lerázta, úgy mint a legelején néhanap. Még egy furcsa mozzanat, a francia lány felmondáa előtt randizni fog azzal a sráccal, akinek az apukája dolgozik Péter régi irodájában. Tiszta barátok közt. Lassan talán leülepszik és egy nagyon vicces regényféle lesz ezekből.  Péter, Vera, Veronika, Louise, esetleg Pip, a bámulós karbantartó, a kiéhezett lúzer 40esek, a cuki Balázs a Postától, a szőke irodaház tulaj remek karakter alapok lehetnek meg eg majdani csajos, „Bridget Jones”-os, könnyű irományhoz. Néha hiányozni fognak a kerítésen futkozó gyíkok, a Rózsakert előtti bordó rózsák, a Mercedesek és a Volvok, a 11es busz, a nevetések a konyhában-

„Szép emlékké” nemesednek.

Kicsit bánom, hogy megcsókoltam Pétert, de valahogy ez volt a búcsúajándékom. „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” alapon, az utolsó sértő mondata után élőben ( „Mert egy őrjöngős hülye p*csa vagy), egy tábla ét csokival és egy csókkal búcsúztam el tőle. És így már harag sincs bennem felé. Csak sajnálom. Nyilván nem csak miattam, de össze van törve. Lelkileg.

Én pedig néha csüggedek és szidok másokat, de Veronikától tanulva lelkesen keresem mindenben a pozitívumot, ha nem találom meg, akkor pedig gyorsan veszek egy Bounty-t vagy elmegyek edzeni, hogy lássam mennyi ERŐ van bennem.

Igenis tudok és akarok küzdeni, mert nem mindig könnyű, de tudom, hogy Isten csak azért adja a nehézségeket, hogy fejlődjük, hogy többek, erősebbek és bölcsebbek legyünk.

Zárásként Andrásnak köszönném meg azt a sok segítséget és önzetlen szeretetet, amit adott és, hogy nyáron, a parton összeszedett, a Valami véget ért Ákos dalt is ő idézte, de azt, hiszem, pont passzol ehhez az őszies időhöz, ha kicsit közhelyes is a szövege:

„Hallott virágok illatát nyögik a fák

És megrázkódik a táj

Valami véget ért. Valami fáj.”

nárciszok

Tegnap kivételesen nem szívott le annyira az egyetem, mint szokott, majdnem megvettem a 6 és fél centis tűsarkút is a Stradivariusban, aztán hazamentem és 1-másfél órát beszéltem Madridban élő barátnőmmel. Kinga most már nem a magyarokat, hanem a spanyolokat utálja, és a nagy negatív energia hullám engem is magával ragadott. Ebben a szürkés esős időben amúgy is alacsonyabban van az energiaszintem, hab a tortán, hogy a Facebook segítségével megtudtam, hogy Péter az este az exével vacsorázott... (bár valószínű üzleti ügyekben)
Tizenegy tájt óriási káosszal körülöttem és fásultsággal belül aludtam el.


Reggel ismét esőre ébredtem, de csakazértis szoknyában mentem dolgozni,a volt lakótársam szórakoztatott a Szentlélek térig, onnantól egyedül maradtam, az MP 4em is lemerült. A reggeli kávé ellenére is kábultan néztem magam elé a HÉV ablakon, amikor a Szépvölgyi útnál megláttam egy idősebb bácsi 2 közepesen nagy, világító élénksárga nárcisz csokort árulva. Az egyik szirnait már meg is tépázta a szakadó eső, de így is tündököltek a szürkeség közepén.  Kishíján lerohantam, hogy megvegyem egyikük ( a tábla szerint 200 volt darabja), mert annyira megtetszett a bácsi eltökéltsége. Szakadó esőben is képes kinnt állni két csokor virággal.
Egész nap a sárga virágok képe éltetett. Akkor is ragyognak, ha minden szürke. Ahogy a Nap sem világít senkinek, mégis világít mindenkinek. Édesapám mondta, egyik depressziómkor, hogy az apró dolgokban kell meglelni  a szépséget, mert nagy dolgok ritkán történnek velünk.


Épp ezt a mondást véltem felfedezni, abban a képeslapban amit Grazban a Modern Művészetek Múzeumában vettem, hasonló szakadó eső és kb. 10 fokos hideg időben. (Ha a fényviszonyok megengedik, lefotózom és felteszem.)


Vagy a Sarkcsillag, ami minden este szembenéz velem, mielőtt leengedem a redőnyt.


Vagy egy mintás esernyő, egy vagány gumicsizma esetleg egy mosoly, ami Pesten sajnos elég ritka. Mint a virágárus az esőben. DE igen, mégis vannak ilyen pillanatok, illatok, érzetek, színek, egy csók, ami segít kibírni a beázós cipőt, a kabáton átfújó fagyos szelet és a nadrág aljára is helyenként rátapadó sarat.


MERT AZ ÉLET AKKOR IS SZÉP!!!

bittersweet

Ismét végetért egy vizsgaidőszak, a mikró 2est leszámítva csupa 4es 5össel, ami azért is meglepő, mert mellette 22 órában (néha többen) dolgoztam, spanyoloztam, aerobicoztam és persze rendszeresen látogattam a Gödör Klubot is... És persze a szerelemről sem szabad megfeledkezni...


Ma már az utolsó vizsgámon is túl vagyok, itt az ilyenkor jövő üresség érzet, a mostmárnemkelltanulnieste újdonsült furcsasága. Spanyol könyveket barikádoztam hát körbe magam, de kb 10 percenként váltogatom őket nem tudok mit csinálni.


Néhány napja rám tört ismét a depresszió előjelének is felfogható "hurrikán" érzet, amikor úgy érzem nincs erőm semmihez, olyan üres, sivár minden és erőtlen porszem vagyok a világegyetemben, amit a szél sem fúj el, leragadtam valahol. Ilyenkor jó lenne elutazni, elmenekülni a világ másik felére a tél elől, de csupán egy hét és kezdődik a második szemeszter. Szerencsére, ma a hirdetőtáblán megpillantottam, hogy március 19-től őszi szünet, így már tudom, hogy ekkor veszem ki a következő ada szabit... ( A hová és a kivel kérdése még képlékeny:))


A "hurrikán" után  találkoztam Vele, remekül éreztem magam, imádtam, ahogy a kocsiban szól a U2 és hogy még ott is fogja a kezem... Ennek ellenére másnap pocsékul éreztem magam, mert Ő vetette fel, hogy menjük fel hozzá, amiből ismét nem lett SEMMI. A szilveszteri mámor után 3 hétig nem láttam, utána elvitt az első randink színhelyére majd haza. Egy hét múlva csak a helyszín változott, a helyzet változatlan.
A bennem lévő feszültség csak növekszik, annyira szeretnék már néhány óránál többet tölteni Vele...


A baj az, hogy a kialakuló helyzet miatt is magam hibáztatom, hogy sok vagyok neki, vagy túl sokat keresem, pedig nyíltan kimondta, hogy imád (és ÉRZEM, hogy így is gondolja) és azt, hogy nem akar megváltoztatni, mert ilyennek élvez. (Amit szintén érzek a legelejétől kezdve)


Kezdenek végre helyreállni a dolgaim, két héten belül beadom az Erasmust Párizsba, utána BGF-es francia szakfordítóra készülök, májusban megyek spanyol középfokúra-közben vizsgaidőszak, mégis üresnek érzem magam. Látom, hogy Ő is síel, de egyszerűen az iskola miatt szinte lehetetlen elszabadulnom.


Ahogy édesanyámnak mondtam, a tanulás helyett felszabadult idő, amiben lehetőségem van hülyeségeken gondolkodni és emészteni magam. Pedig ebben az egy hétben építenem kéne magam, komolyan spanyolozni, filmet nézni, többet edzeni, de egyszerűen kikészít  a hideg és egy szürkeség.


A hétvégén hazamegyek Győrbe, talán a kineziológusom kimozdít ebből az apró kis mélyedésből és anyummal szaunázni fogunk. És egy óóóóriási csokitorta. Igen, talán az kéne most. :)
Étcsokis-narancsos, édes és keserű, bittersweet!

2012 :)

Itt ülök a kedves piros puha pokrócomon egy barcelonai Manu Chao koncert felvételt hallgatva és jönnek a régi 2008-as  emlékek, a VOLT-os koncert, az Andreses kora reggeli beszélgetések egy pécsi buli másnapján a koliban, az előző szilveszterek, az ismétlődő boldogtalanság.

Am végre véget ért. A piros pokróc és a bögre kávé a régi, az angol irodalom helyett, mikróökonómia és nemzetközi intézmények könyv pihen az ágyamon, még mindig ugyanúgy ugrálok a zenére, de valahogy más.

Évek óta azt hiszem 2005 vagy 2006 óta minden Szilveszterre feketében mentem. És minden Szilveszter álmodoztam valakiről: Tomiról, Andresról, Balázsról.

Idén  más volt. Lágyan leomló piros szoknya, pezsgő a Gödörből lopott szép formájú boros poharakban, vad csókolózás a liftben. Soha nem gondolta volna, hogy egy férfit beengedek a szobámba. A személyes életterembe. Ide eddig csak néhány közeli barátot engedtem fel, ez egy kis kuckó a hörcsöggel, a Kurt Cobain poszterrel, fekete cica és süni képekkel, reggel feldobó színes idézetekkel, Klimtes naptárral.

Ez a szoba végre én vagyok, Napos piros narancsos és mégis egy kicsit holdas, nyugati fekvés és kis virág az ablakban.

Kitártam magam, beengedtem Valakit az életembe. Ez a Szilveszter MÁS volt.

Végre nem vágyakozás, hanem maga Vágy. VÖRÖS:

Legyen VÖRÖS. Bár a  Quimby nem játszotta le ezt a számot, de ez az érzés. Inkább a Magam Adom. Igen ezzel lezárt,, és valami újat indított el

A 11 mesterszám volt, néhány dolgot lezárt és sokat elindított.

Furcsa érzés itt mászkálni a lakásban és  évek óta nem éreztem elalvás előtt, hogy valaki hiányzik innét.

Telve vagyok férfias energiákkal, furcsa érzés, végre Nőnek érezni magam.

Mert végre NŐ lehetek. A piros kiscipőimmel, szoknyáimmal, nagy színes fülbevalóimmal, mikor megyek elé és megölel.

Szeretem, mikor hozzám ér. Ahogy az Eat Pray Love-ban írják, nem a szám mosolyog, hanem a lelkem. Kimondtam, ami hónapok óta itt volt bennem, szemtől szembe. Ő nem mert válaszolni rá, de érzem. Azt nem tudom, helyette megmondani szerelmes-e, de azt nagyon érzem, hogy kedvel, figyel rám, minden mozzanatomra, szófordulatomra.

Annyira furcsa érzés Nőnek lenni. Sajnos korábban annyira megszoktam a lábtörlő „szerepet”, hogy idegen érzés, hogy törődnek velem, hogy elkényeztetnek. Hogy engem húsvér emberként szeret valaki, de nem eszményképért, ideálért, elképzelt valakiért, hanem összes őrültségemmel, hogy minden ki meg felborítok és hogy mindenhol eltévedek meg vonalzóval sem tudok egyenes vonalat húzni. Hanem, ahogy vagyok.

Már nem akarok görcsösen ragaszkodni semmihez, hanem hagyom hadd menjenek. A dolgok maguktól Idén nem aggódtam azon, ha egyedül leszek, mert akkor tanulok, de a lehető legjobban alakult as este, nevetés, tánc, mosoly, őrültség, KONCERT, BARÁTOK:

Ezért érdemes élni. Az ilyen pillanatokért akior nincs egó, nincs gátlás, felszabadul minden síruk, nevetünk, táncolunk, forgunk, pörgünk., szállunk.

Igen ez legyen a REPÜLÉS éve. Minden tekintetben, szállni szeretnék:a konceretken, a szerelemben és a repülőgépen is jó sokat!

És végül indulás előtt meghallgatom a Depeche Mode Free Love c. számát.

NO HIDDEN CATCH NO STRINGS ATTACHED.

Ezt kívánom magamnak és mindenkinek az Új Évre! J

számvetés és szerelem a la 2011

Talán eljött az ideje, hogy végre megosszam a világgal is, amit már lassan egy hónapja érzek idebenn: SZERELMES VAGYOK!!!


Azért most, mert épp most estem haza egy csodálatos Palya Bea Lajkó Félix koncertről és Félix elementáris, lélek legmélyére hatoló, zsigereket táncoltató, húzó-tépő-felkavaró, ősi, vad, szenvedélyes zenéje teljesen megőrjített!


Akkor lássuk 2011 legjobb dolgait,:
*végre eljutottam a két európai városba, ahova legjobban szerettem volna: Párizs és Barcelona, és Detti barátnőm is meglátogattam Grazban, majd Ljubjanat is megnéztem.
*Kisebb szünetek után újra együtt lesz Szilveszterkor a Szellemszállásos társaság.
* jó barátságba keveredtem a nálam 5 évvel idősebb Vera kolléganőmmel
* hosszas küzdelem után felvettek Masterra, igaz nem azt kaptam, amit szerettem volna


A mélypontok sem maradhatnak el: februárban a "nagy összeveszés" Annamarival, nyári gubanc, a hideg esős magányos július, a hideg és vacogás VOLT-on, a szeptemberi első hét, a vizsgafelvétel gyötrelmei, a BGF-es negativitás, színtelenség és a lányok sótlan arca.


Mindezek ellenére megszakításokkal, de érzem a HARMÓNIÁT, hogy megtaláltam önmagam. Annyi szerencsétlenkedés, küzdelem után, a Vénusz éve, végül elhozta, Akit kerestem.
Igaz már az év vége felé, szeptember közepe tájt mosolygott rám, de végre itt van velem:):)
Néhány dologban hasonlít az utóbbi néhány évemet meghatározó északira például ugyanúgy világít a kék szeme, de mégis más és mégis csodás. Jelenleg a Világ legmázlistább lányának érzem magam, hogy Ő engem választott, velem találkozgat, engem hív fel munka után és hozzám jön először az új autójával.
Bár több, mint 20 év van köztünk, megvan az egy rugó, a mágnes, a tűz, a vágy, a SZABADSÁG. Egyikünk sem korlátozza a másikat. Elengedem, mert tudom, hogy visszajön. Elenged, mert tudja, hogy visszajövök.


Nem akar megváltoztatni. Nem akar formálni. Elfogad, ahogy vagyok. Tudja, hogy alakul, még formálódunk. csiszolódunk egymáshoz.


Végre BOLDOG vagyok, egy-két apró "balesetet" (fősuli) leszámítva, harmóniában a önmagammal és a világgal. SZERETEM!!!!!!!!! ( és érzem az érzés nem teljesen viszonzatlan, bár Ő nem mondja ki nyíltan. De tudom, hogy figyel rám és törődik velem, a kezem cirógatja, mikor herpesz miatt nem tud megcsókolni, azt a rádiót teszi be, amit szeretek és felhív, milyen lett a vizsgám.).


Végre, megkaptam, amire a legjobban vágytam, egy Társat és bár lehet nem örökre szól, én élvezek minden egyes pillanatot, amit VELE tölthetek:)


ps. folyik a cukorszirup, de nem tehetek róla, rózsaszín a szemüveg és tele ettem magam marcipános szaloncukorral:)))

You are just an another brick in the wall

I talk much. Usually too much. Can’t keep my thoughts inside have to give them out. Better to say scream them out. Yes, I want to jump and scream and shout!

To be intensive, whirling and rip all sort of masks apart. Interrupt others who are not hurt and do the same and create a sort of „Babel” we did in the „Ghost flat”. Yes, sometimes it feels good to get a bit drunk to forget and avoid all responsibilties, all musts and be reckless. To be young , crazy and don’t  care about the consequences, Just live for the magic of the moment.

Yes, I do believe you can lose and find yourself in your lover’s arms when you don’t think about the reason of your acts, you only follow your instics and feelings.

I wish I could be honest and open with everyone however people are indifferent about each other, 99 % percent of them won’t care about my feelings. They are NOT interested in such things a show my day was or what are my favourite books. They live in their universe, I live in mine.

Recently, I am feeling more and more the difference about my FRIENDS with capitals and acquitances. The second are most people I know, only bother about the surface, have a certain image of me in their had and not interested int he rest. This is what I feel about my classmates. I do know that is MY FAULT as went there the first time that they are my enemies and now I surprised I have no friends there, But I don’t want them to be my friends anymore. I don’t hate them anymore, but they are acquitances not friends.

And I shall close myself, I mean the deepest feelings, desires from them and talk less. Only answer the questions and not more. No more jumps, no loud talking, being less talkative and energetic. Actually a guy told me I irritate some people with my „too much behaviour” but even they are guys they were coward to confess their feelings. Pfff.

I DO HATE IT!  I was at a concert with a very good friend of mine and like her I also want: INTENSITY!  I want to shine, burn, shout, but I cannot.

My little life is stuck between office manners and university, the only places I don’t have to control myself is writing, friends and soon as I find love.

I have to melt within the wall, to become less intensive and visible , to become more similar. I have to become one brick , one little spot running ont he subway. This is the point I hate in Budapest, the great indifference, people just running without smiling or being interested. I have to get used to it and assimimilate,

I have to learn that the few places I can really talk are when among the friends I love and they love me, Without the wish to change each other, Accept each other as we are. Laugh and cry. Forgive all bullshits.

And I have to write, Yes, yes in order to talk and share less, I should spend more time with writing, to give it out.

I dreamed

I wanted to spend this day/afternoon with you...


Looking at the pictures taken in Greece when you were sailing there... Caressing your cat.... Climbing under the table and chasing for him and finally taking him in my arms... 


Lying in your arms, putting my whole body into your arms and protection... You may caress my ankle that hurts...  Drinking red wine... Laughing...."Dancing on the floor in your empty house" ....


Being together on this sunny automne day. Walking hand in hand in the forest near your flat....


BUT I AM ALONE. LOST MY APPETITE AGAIN, I have eaten nothing today. Listening to Evanescence with Microeconomics books in my hand and crying. Cleaning the whole room, bringing out tonns of rubbish.


I just want to hear your voice in the phone : "What if... " 


But I know I am only dreaming, Had better to go and buy something to eat. And something to console myself.
Welcome consumer society!

Automne '11

Autumn 11

I haven’t been writing personal stuff for such a long time. My writing skills were limited to formal letters, university essays, etc.

Well,yes, I am back to university of better to say college, I am doing my MA in International Relations at Budapest Business School. Still working at the same company, as a part time job, quite exhausting, have had no time and better to say ENERGY for writing.

In the end of June and along July, I was suffering from a down period(yes, now I am able to talk about it more nad less), I was struggling with the dramatic change of energies inside. Today, a lady from the office corridor told me I became a lady from the school girl during the one year here. My friends also told me that I am a lot more serene and mature than I had been before. I used to chat a lot with tried to console me that this is temporary I am only feeling the „wind of change.” Now I feel he was right.

Somewhere, I reached a sort of bottom point, I fel the complete emptyness , the so-called „nihil”, I had no envy to read., listen to music, even to talk with my friends. I only confessed my real feelings to my family who suffered a lot because of my  unpredictable behaviour.

After a struggle of 2 years, I was finally admitted to MA however I was not delighted as I should have been. It was a bit like Sylvia Plath’s bell jar feeling but in my case probably the negative primary school memories and blessures came to surface again.

Recently, I am often described pretty and attarctive, but as a child or better to say adolscent I was  very far from thin. I am still not and sometimes still suffering from being quite far from the tall and skinny contempory social ideal. When I was abou 12-13 I was often bullied of being fat and poor, I always wanted be smart and prettx and travel far-far away,

As I am still living in Hungary, I could not feel that I have managed to step forward to something new and fresh. Frankyl speaking, many friends live abroad Madrid,Milan, Graz , a friend was in Santiago another in Bayreuth with Erasmus, I was completely alone at Budapest, especially when one of best friends left to Scotland.

Even the weather was awful, 90 % of the time closer to October than July with abou 15 °C, strong winds and often slow, grey rainy periods.

I felt stuck, I reached a point from where I was unable to move apart, my mum wanted to send me to a psychologist I rejected. She was completely worried, was even worse suffering at my sight ( a young, health woman broken, crying ont he floor in a dark room, full of negative energies, rejecting all bail-outs they wanted to send me.) One day, she was chasing for some money int he kitchen cupboard when a business card of a former classmate of she fell out from the drawer. The lady is specialised in holistic treatmest: ear acupuncture, kinesiology, Bach flower therapy, healing massage.  I had been there once as a child of 4-5 years and and mum asked for an appointment on Saturday when I go home for the weekend.

That time I had the „classic” depression symptoms: loss of appetite, was not able to sleep and lost the interest in all activites I love.  I had two choice: either I let it eat me u por I try to defeat it. It might also mean that I have to survive it, go to the depth of it but I hope to find the light at the end of the tunnel. I missed two points from being admitted as a correspondant student so I had to perform well so my boss would let me to stay in a part-time job.

I had the common points at first sight with Csilla, the therapist. Even she is around 50, she is fitt and energetic, always smiling. She asked with to chose from cards representing diverse flowers than she told me the meaning behind them. In the end, she was taking my hands into hers asking where the current problem lies itt o me back to primary school when some guys were mocking at me while I was running with my breast got big. It was such a shocking impulse on my feminity that it had been in my mind still. In order to be loved, one has to love him/herself. As the Sri Chimoy quote on my wall says:

"Learn the art of forgiving and at first practice it on yourself. Then you will be able to forgive others as well.”

I still needed some time on my own, thinking and meditating on these things, reconstructing myself from piece to piece. Fortunately, I had the opportunity to spend 4 days in Graz at a very good friend of mine whose positive energies and true spiritual way of living refilled my energies. I spent one night alone in Ljubjana, I was finally FREE and I had a strange feeling I had not been feeling for a while: HARMONY. Peace with myself.

I got back to work and even I had some downs before the grammar school meeting- that eventually succeeded quite well-, I found myself.

Every cloud has a silver lining, I have lost some weight, a few friends also returned to Hungary, the end of August and nearly whole September was sunshiny. I was again going to concerts with friends and finally could follow myself int he mirror while dancing zumba.

I was afraid of school and hated in the first two weeks, it was really different from my beloved Pécs. Even there were magnificent chestnut trees , people are snob and keep distance while in Pécs girls from the Faculty of Arts were colourful and bright, with big scarves and mid-long skirt those silhouette looks amazing, carrying books with old library smell and coffee. Here, you can get good coffee at two places and people rarely talk to „strangers”, even there were people already friends int the class. ( I missed the first two days because I had to stay in my workplace.)

I had some classes on Saturday with correspondent students who I get better on as they have a way of thinking and problems that are closer to mine,

And my journey to Madrid, to an ex university classmate was also approaching that also felt me with joy. I had a few images for a poem however I was unable to write as the first line is still missing and does not want to come in this hectic lifestyle, I always forget to note my thoughts, and even not, I am dissatisfied with the end.

MISS REAL AUTUMN!

The colours of leaves, sunshiny yellow,brown and orange, the mild light of the automne sun, the colurful scarfs with small jackets, laying int he leaves, making photos with my sister ont he Danube bank in my hometown. One day I had shisha and red wine with a friend, it was wonderful! I would like to have long walks till the nose is red, laugh until my stomach aches, rolling ont he floor from crazy ideas, sing during the say int eh inner town!

It has been two years now that I have started my blogspot page, on a warm and sunny 23 October-Hungarian national holiday and went to make photos with my sister.

Now I am also terribly missing the times we used to spend at „the Ghost flat”, the  lots of alcohol consumed, the music we listed to, the secrets told, the dark room when all girls took off their top, the real reckless youth s times!

Now I again feel strong and hope that I will be finishing all complementary stuffs on time. Muhaha, I keep on reading poetry: Tomas Tranströmer- the Nobel prize winner poet in 2011,Pablo Neruda and some Hungrian ones as János Piliniszkí and Miklós Radnóti whose poem „A la recherche” ’s line ’ keeps  going in my head with loss of friends and nights with chatting by glass of red wine. (The poem is about war the destruction, the friends disappeared, the poet himself also ended up in a labour camp in Serbuaand was killed exhausted on the way to Germany jsut next to my home town.)

Today the sun is shining brilliantly and even the waether is a bit cold the lights are magnificient and would prefer shooting pics on the automn Danube bank/Gellért hill instead of cleaning, learning and uni, but  C’EST LA VIE