Valami végetért
Valami fáj…
De valahogy mégsem. Inkább nyugodt vagyok és békés, végre
lezártam valamit. Ma 3 hónap után találkoztam Péterrel és a holnapi nappal
végetér a felmondási időm is. Ezzel lezárul egy korszak az életemben, az első
„komoly” munkahely 2 évvel és végre magamban a Péteres kapcsolat is a helyére
került, a múlt jótékony ködfoszlányába.
Kezdek immunis lenni néhány dologra, pl. az időjárásra, most
kimondottan jól esik az őszi ködös idő, kiélvezem a ballonkabátos, színes
harisnyás időt és csak azért is alapon néha még futni is legyek.
Tomi iránt pedig ismét átcsapott a baráti érzetbe, legyen
meg az Úr akarata. Ő tudja mi kell mindkettőnknek, hogy szerelmesként vagy
barátként vagyok jobbak. Imádkozom, hogy Ő vezessen mindkettőnket.
Igen, IMA. És A KEKSZ amiről már régóta tervezem, hogy írok.
Régi érzéseket hoz ki belőlem, mikor kicsi voltam és a templom csöndje és a
fiatal lelkészek prédikációja békét teremtett bennem. A gitáros misék utáni
teázások fenn a kórusteremben vagy a Bem téri hintázások Ágival. A rövidítés
Keresztény Külkeresek Szövetsége, én néha „gyertyalágnak” hívom, világít a sok
buta lány közötti sötétségben. Nagyon kedves csoporttársnőm a vezető és annyira
MÉLY és annyira MÁS. Itt mindenki befogadó és elfogadó, nyílt és őszinte,
beszélünk Isten és ember, ember és ember kacsolatáról, Bibliáról, csüggedésről,
félelemről, reméljük. Egymást építjük, segítjük. Összetartunk és minden hétfőn
nagy adag energiát ad, hogy végigcsináld a hetet. Lányok egymás között, keksz
és tea, melegség és őszinteség. Önzetlen szeretet. Egy kicsiny menedék, kuckó a
belvárosban.
Most is ezt a nyugalmat érzem itthon, bár érzelmeket hozott
fel ez a találkozás, de most úgy érzem, minden a helyére került. Egy éve
ilyenkor még irigyeltem Pétert a sok sok külföldi élményért, de most egy
megtört, ősz, magányos ember állt előttem, egy sötétkék bizonyára itthon
nem kapható nagyon márkás, de agyon
mosott pulóverben, farmerban, pocakosan, kócos hajjal, karikás szemmel. Vele
szemben egy ÉLETERŐS fiatal lány, fáradtan, de tele várakozással és reménnyel,
sötétkék kabátban, fekete miniszoknyában, bordó nagyon magas sarkú csizmában és
felsőben, hozzáillő fülbevalóval, nőiesen. A téma a szokásos közös: alkohol és
utazás, meg én sokat beszéltem Tomiról, amit nem mutatott, de kiakadt.
(Utólagosan visszakapta a soksok Susukás történetet.) Pedig csak régi barátként
meséltem róla. Meg Tallinnról és a KEKSZről, olyan régi baráti érzés volt, ő
meg csak hallgatott. Kicsit zavarban voltam, az elején a pillangók is a
gyomromban,. De ELMÚLT a kisebbségi komplexusom, Nőnek éreztem magam, aki
irányítja az egészet. (egy 20 évvel idősebb pasit). Egyszer sem csörrent meg a
telefon, csak a kocsiban, DE lerázta, úgy mint a legelején néhanap. Még egy
furcsa mozzanat, a francia lány felmondáa előtt randizni fog azzal a sráccal,
akinek az apukája dolgozik Péter régi irodájában. Tiszta barátok közt. Lassan
talán leülepszik és egy nagyon vicces regényféle lesz ezekből. Péter, Vera, Veronika, Louise, esetleg Pip, a
bámulós karbantartó, a kiéhezett lúzer 40esek, a cuki Balázs a Postától, a
szőke irodaház tulaj remek karakter alapok lehetnek meg eg majdani csajos,
„Bridget Jones”-os, könnyű irományhoz. Néha hiányozni fognak a kerítésen
futkozó gyíkok, a Rózsakert előtti bordó rózsák, a Mercedesek és a Volvok, a
11es busz, a nevetések a konyhában-
„Szép emlékké” nemesednek.
Kicsit bánom, hogy megcsókoltam Pétert, de valahogy ez volt
a búcsúajándékom. „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” alapon, az utolsó
sértő mondata után élőben ( „Mert egy őrjöngős hülye p*csa vagy), egy tábla ét
csokival és egy csókkal búcsúztam el tőle. És így már harag sincs bennem felé.
Csak sajnálom. Nyilván nem csak miattam, de össze van törve. Lelkileg.
Én pedig néha csüggedek és szidok másokat, de Veronikától
tanulva lelkesen keresem mindenben a pozitívumot, ha nem találom meg, akkor
pedig gyorsan veszek egy Bounty-t vagy elmegyek edzeni, hogy lássam mennyi ERŐ
van bennem.
Igenis tudok és akarok küzdeni, mert nem mindig könnyű, de
tudom, hogy Isten csak azért adja a nehézségeket, hogy fejlődjük, hogy többek,
erősebbek és bölcsebbek legyünk.
Zárásként Andrásnak köszönném meg azt a sok segítséget és
önzetlen szeretetet, amit adott és, hogy nyáron, a parton összeszedett, a
Valami véget ért Ákos dalt is ő idézte, de azt, hiszem, pont passzol ehhez az
őszies időhöz, ha kicsit közhelyes is a szövege:
„Hallott virágok illatát nyögik a fák
És megrázkódik a táj
Valami véget ért. Valami fáj.”
