Szerpentin tánc

 

Kérlek, ölelj át.

Víztükröddel hasíts belém.

Fejtsd le rólam a félelmeim:

Szalagként tekeredjenek,

Kígyózva hulljanak le

Olvadjanak bele

Napsugár- örvényeidbe.

 

Ölelj szorosabban.

Hallod?

Évgyűrűk lüktetnek

Földszagú cékla szívemben

Régóta bennem élsz

Növekszel sejtjeimmel

Fényed felé fordulok

Forgásunkban feloldódom.

 

Saint Valetin

Marron glacét láttam a boltban

Dobozban lapultak a gesztenyefejek

A kávészemeket rejtő kirakat mögül

Mintha Te néztél volna szembe velem.

A csomagolás zizegése közben

Fejderengett csókod íze

Mélyen az emlékek gyantájába

Folyva, mint a szájban olvadó cukros gesztenye.

Baltikumi emlék

még augusztus végi-szeptember eleji érzetek, de csak most jutottam el, hogy kitegyem

Tudnál engem szeretni?

Hajamból a kusza villámszálakat

Mint apró faleveleket kiszedni?

El tudod halkítani a tenger elégedetlenkedő moraját,

Nem szűnő vágyaim sirály- vinnyogását?

Simítsd végig bőröm puha homokos partvonalát

Érzed a karmolások kiáltó fenyőtüske nyomát?

Vércseppjeim apró málnaként ragyognak

Ujjaid emlékek parányi nyomain kutatnak.

Could you love me?

Could you take out intricate lightning threads

From my hair like smalll leaflets?

Could you calm down the sea’s malcontent murmur

My never ending desire’s seagull squeaking?

Caress my skin’s soft sanded coastline

You could feel the stracthes sceaming pine-needle signs

My blooddrops shine as little raspberries

Vihar

Szoknyám megvadult szélforgóként

Pörög a viharos szélben

A Duna gyűrött lepedője fodrozódik

A felhők tükrében.

Pipacsvirágok apró sebekként

Virágoznak lábamon

Gyenge idegszálak, zsenge indák

Finoman kúsznak nyakamon

Ujjaid apró vízerekként futottak le

Combon lágyan lejtő partján

Alkonyatai napfény vállad

Ívét vázolta szobám falára

Villám fénye csillan combom partjain

Esőcseppek apró szegekként

Verik egyre mélyebben a sárba lábaim

Kiáltásom fodrozódik a Duna tükrén.

My skirt is whirling as a pin-wheel

In the strong wind before storm

The Danube ’s creasy sheet

Wrinkles in the mirror od clouds.

Small wounds as poppy flowers

Are blooming on my leg

Fragile nerve  filaments, soft tendrils

Are creeping slowly on my neck.

Your fingers as water vein were  running down

On my thigh’s gently sloping sides

Twilight sunlight outlined

Xour shoulder’s  curve to the wall of my room

Lightning suddenly sparkled ont he shore of thighs

Tiny raindrops as small pins

Are beaing t my legs deeper and deeper in the mud

My cry curles on the of the Danube’s mirror.

November (temporary title)

VÉGRE EGY VERS! (bár még képlékeny:))

Éjjeli lámpák narancsos fénycseppjei koppannak

Cipőm sarka ütemesen felel ritmusára

Megfakult fényképek úsznak a kávéillat homályában

Arcod körvonala remeg az eső könnyed párájában

Emlékeim egyenként hullnak

Pupillád sós vizű tócsájába

Koncentrikus köröket alkotnak

Régmúlt idők gyűrűző visszhangjaival

Szempilláim seprik az esőfellegeket

Tovaillanó nevetések kékre festik a szürke eget

Levelek megannyi apró gyöngyként gurulnak

A novemberi szél hideg lavinájában

Illatod lágy holdfényként ragyog bőrömön

Orrod hegyét érzem hidegtől kipirult orromon

Csókod íze lassan elgurul az esővel

Forralt bor mézétől ragadó ajkamról.

Night-lamps orange lighdrops are pebbleing

My boot’s heel are responding to its rythym

Faded Photos are swimming in coffee perfume’ s shades

Your faces’s  contours are trembling int he rain’s soft steam.

My meories are falling one by one

To your pupil’s salt-watered puddle

Making concentrical circles

With ancient times rippling echoes.

My eyelashes are blooming the rain clouds

Lingering laughts paint the grey sky into blue

Leaves are rolling down as thousand little pearls

In the november rain cold avalanche.

Your perfume lights my skin as sof moonlight

I can still feel the tip of your nose of mine

Your kisses’ taste slowly runs away with the rain

From my lips sticky from sweet mulled wine.

Radnóti Miklós: A la recherche

Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!

Költõkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott

tündöklõ asztal, hova csúszol a múltak iszapján?

hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot

ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?

Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld

jelzõk ringtak a metrum tajtékos taraján és

éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltünt

drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,

szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.

Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tûzben,

s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,

s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos

éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,

mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.

Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,

dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezõkön,

s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,

némán, mert tudták, az a harc, az az õ ügyük ott lenn, -

s most a szabadság angyala õrzi nagy álmuk az éjben.

S volt ahová ... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások?

szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek,

és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nõk

ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-

léptü leányok a háboru hallgatag évei közben.

Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?

és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?

hangjuk hallja szivem, kezem õrzi kezük szoritását,

mûvük idézgetem és torzóik aránya kibomlik,

s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán.

Hol van az éj? az az éj már vissza se jõ soha többé,

mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. -

Ülnek az asztalnál, megbujnak a nõk mosolyában

és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen,

távoli erdõkben s idegen legelõkön alusznak.

tű-levél/ pine-needle

You stripped my heart

Ripped it apart

In the name of fire”

/Depeche Mode/

Tested fosszília lenyomata ott maradt a paplanon

Fogaid karcsú félköríve ott ragadt ajkamon

Az éjszaka zizegő csontvázak körvonalát rajzolta

Gyertyalángokkal sugdolózó falamra

Villanások tükrében felcsillant szemed

Kacagva röppentem villámok szalagjával kezemben

A füstölő tekergő illata itt még lebeg

A hideg lágy késhegyként simítja testem

Roppanó színes cukorka díszeim hirtelen leestek

Testemről a hús lefoszlott, mint lehulló tűlevelek

Meztelen csontágaimmal reszketek előtted

Szemed fénye átragyog a réseken

Your body’s fossil imprint has stayed on the blanket

Your tooth’s slender arch has stuck on my lips

The night was drawing swishing skeletons’ silhoutte

To my wall, murmuring with candelinghts

In the breaks of flashes your eyes brightened up

I was flying and laughing with lighting-ribbons  in my hand

The incense’s tangleing perfume  still lingers in the air

The cold smoothes my body as the tip of a knife

My colourful crunchy candies suddenly fell down

The flesh ravelled from body as pine needles

I am trembling in front of you naked

-with my bone branches

Your eyes’ glamour shines over the splits

Insomnia

Függönyöm lepkeszárnya libben a holdsugárban
Hajam forró viaszként folyik gyűrött párnámra
Fénye lágyan elárasztja íratlan fehér papír paplanom
Átragyog a korai harmatcseppes hajnalon



Sok apró „lett volna ha” bogárként zümmög az éjszakában
Ki nem mondott szavak visszhangoznak a kinti autók zúgásában
Füstjükben elveszett álmok, vágyak porszemcséi keveregnek
Repülők húzzák maguk után szalagon sosem látott városok képeit



Hangod foszlánya dereng a ködben villanó lámpákon át
Derekamon még érzem kezet szorító ritmusát
Tested lüktető forrósága fűt az éjszaka hűvösében
Csókod enyhén sós íze ott maradt nyelvem hegyén

Képzetelemmel a fehér plafonra rajzolom arcod
Szempillám árnyéka remeg a szemközti falon
Mosolyod emléke beragyogja szobám
Az óra ütemes kattogása ébren tart. Egyedül vagyok.


A night without you


My curtain’s butterfly wing flits in the moonlight
My hair is flowing to my creased pillow like hot wax

Its sparkle spreads on my empty white paper pillow

Shining through the early misty, dewy dawn.






Little „what if”s are buzzing around as small bugs

Unsaid words are echoing in the of cars’ rumbling outside

Lost dreams and desires’ grains are lingering in their dust

Airplanes are carrying pictures of cities never seen on ribbons






Your voice’s scraps appears through the lights in the mist

I still feel your hands’ grasping rhythm on my hips
Your body’s pulsating heat warms me in the cold night
I can still taste your soft salty kiss on the tip of my tongue

félkész

még rég kezdtem, de nem fogom befejezni. Petinek mutattam meg, aki leszólta. Dacból továbbírtam, de vége nincs. Sejthető,, ugrott volna az alteregóm.

Én úgysem merek.

Se ugrani, se lépni. Ki el innét. Közgázra menni.
Nálam aez a félelem.

FÉLEK!!!!!!!!!!!!!!!!


Margit híd, 2010

Talpam a híd keskeny sínként fut a végtelebe
A város halovány narancsos fényei megannyi
Vigyorgó töklámpásként imbolyognak
A Duna kósza szalagja felett
Torz vigyorba csavarodott arcukkal
Testtelen szirénként csalogatják
A szentjánosbogárként keringő embereket.






Húsom puha sütőtök bélként
Kavarog üres héjként
Imbolygó testemben
Egyre mélyebbre süllyedek
A pókhálóként körülölelő penészben.






A reggeli nap vöröslő aranyában
Tündöklő porkávé néhány kósza darabkája
Egy letűnt kor homokszemcséiként
Kavarog a hídpillér-hideg éjjeli szélben.
Csábít az ezüstös holdsugár könnyed párája
Hívogat a hűvös víz hópehely simasága.



Arcunk egybeolvadt a ragyogó fényben
Hajam napsugarai csillogtak ujjaid ablakrácsa közt
Lépteid még visszhangoznak a templom-hűvös kövön.
A nyár aranyló roppanó, lédús őszibarack ízével
Tovatűnt mosolyod cigarettafüstös bohémsága
Elillant arcod könnyed rosé bor finomsága




Margaret bridge

 Under my feet I feel the slim edge of the bridge
Cold railways running to the infinite.
The mild orange-coloured lights of city
Are swagging as giggling jack o’ laterns
Above the maundering scarf of the Danube.
They are luring roaming firefly- people
With their faces distortioned into grin
Likke bodiless syren figures.




My soft pumpkin flesh is swirling
In my sweeting empty peel body
I am sinking deeper and deeper
Inside the embracing spiderweb- mould.


A few drops of the morning instant coffee
Shining in the copper light of the morning sun
Are lingering in the bridge pillar-cold nigh wind
As small grains of sand of a past epoch.
The moonlight’s ethereal vapour is tempting
The snowflake smooth water is seducing me.


Our faces melted in the brilliant light
My hair’s sunbreams were shining
Among your fingers’ window bars
Your steps echoed on the church-cold floor.




Your face’s rose wine freshness,
Cigarette smoke bohemianism
Have both disappeared with
The juicy peach taste summer

Photos by Rápóti-Fekete Balázs (Kefet) and Vida Krisztina.
Please do not copy them. Thank you.

Ady Endre: Párisban járt az ősz

Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

Kánikulában, halk lombok alatt

S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,

Szent Mihály útja beleremegett,

Züm, züm: röpködtek végig az uton

Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.

Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán

Nyögő lombok alatt.

falling away

„We danced on the floor
In my empty house
Winning sudden love” /colorStar/

Falling away


Pebble-cold raindrops are pattering
On my tear.-steam face
Hauling behind their shining trace
Like an aeroplane carves into the sky.

Picked promise-petals
Are lingering in the air
In my hair I smell the bitter perfume
Of a red, stolen geranium-head
.
While dancing tango we breathed in
The intoxication of the huge lily–like crystal chandelier
You were kissing me for a slow melody
With the taste of cigarette and sour red wine.

You caressed my star-pale
Body’s shivering skyline
With your full-moon magnetic green eyes
Slowly let fall my top’s delicate strap.

Small raindrops were dancing
For your wrought-iron bed frame’s rhythm
While me as curious seawater of the shore
Kept tasting your shiny, smooth cinnamon-skin.

Iron-cold raindrops are pattering
To my eyelashes, trembling from tears
Flowing down like shooting stars
On my clothes: wet, cold and sticky

zuhanás

„We danced on the floor
In my empty house
Winning sudden love” /colorStar/

Zuhanás

Kavicshideg esőcseppek koppannak
Könnygőzös arcomon
Csorogva húzzák maguk után fénylő nyomuk
Miképp repülőgép a karcolja az égboltot.

Letépett ígéret-szirmok
Kergetőznek a levegőben
Hajamban maradt a lopott muskátli
Kesernyés, vörös illata

Tangólépésben szívtuk magunkba
Óriás liliomként lógó kristálycsillár mámorát
Savanyú vörösbor és cigaretta ízével
Lassú dallamra andalogva csókoltál.

Telihold delejes zöld szemeddel
Simítottad végig csillag-sápadt
Testem remegő körvonalát
Óvatosan leejtve ruhám pántját.

Ablakodon apró esőcseppek táncoltak
Kovácsoltvas ágykereted ritmusára,
Míg part menti, kíváncsi tengervízként
Kóstolgattam fényes, sima fahéj-bőröd.

Fém-hideg esőcseppek koppannak
Könnytől reszkető szempillámra
Hullócsillagként futnak végig
Hidegtől ragadó, nedves ruhámon.
.

zuhanás (temporary title)

MY latest HALF READY POEM, VOILÁ:)))

„We danced on the floor
In my empty house
Winning sudden love” /colorStar/


Kavicshideg esőcseppek koppannak
Könnygőzös arcomon
Csorogva húzzák maguk után fénylő nyomuk
Miképp repülőgép a karcolja az égboltot.

Letépett ígéret-szirmok
Kergetőznek a levegőben
Hajamban maradt a lopott muskátli
Kesernyés, vörös illata

Tangólépésben szívtuk magunkba
Óriás liliomként lógó kristálycsillár mámorát
Savanyú vörösbor és cigaretta ízével
Lassú dallamra andalogva csókoltál.




Pebble-cold raindrops are pattering
On my tear.-steam face
Hauling behind their shining trace
Like an aeroplane carves into the sky.

Picked promise-petals
Are lingering in the air
In my hair I smell the bitter perfume
Of a red, stolen geranium-head

While dancing tango we breathed in
The intoxication of the huge lily–like crystal chandelier
You were kissing me for a slow melody
With the taste of cigarette and sour red wine.

Sylvia Plath: Lady Lazarus

I have done it again.
One year in every ten
I manage it----

A sort of walking miracle, my skin
Bright as a Nazi lampshade,
My right foot

A paperweight,
My face a featureless, fine
Jew linen.

Peel off the napkin
0 my enemy.
Do I terrify?----

The nose, the eye pits, the full set of teeth?
The sour breath
Will vanish in a day.

Soon, soon the flesh
The grave cave ate will be
At home on me

And I a smiling woman.
I am only thirty.
And like the cat I have nine times to die.

This is Number Three.
What a trash
To annihilate each decade.

What a million filaments.
The peanut-crunching crowd
Shoves in to see

Them unwrap me hand and foot
The big strip tease.
Gentlemen, ladies

These are my hands
My knees.
I may be skin and bone,

Nevertheless, I am the same, identical woman.
The first time it happened I was ten.
It was an accident.

The second time I meant
To last it out and not come back at all.
I rocked shut

As a seashell.
They had to call and call
And pick the worms off me like sticky pearls.

Dying
Is an art, like everything else,
I do it exceptionally well.

I do it so it feels like hell.
I do it so it feels real.
I guess you could say I've a call.

It's easy enough to do it in a cell.
It's easy enough to do it and stay put.
It's the theatrical

Comeback in broad day
To the same place, the same face, the same brute
Amused shout:

'A miracle!'
That knocks me out.
There is a charge

For the eyeing of my scars, there is a charge
For the hearing of my heart----
It really goes.

And there is a charge, a very large charge
For a word or a touch
Or a bit of blood

Or a piece of my hair or my clothes.
So, so, Herr Doktor.
So, Herr Enemy.

I am your opus,
I am your valuable,
The pure gold baby

That melts to a shriek.
I turn and burn.
Do not think I underestimate your great concern.

Ash, ash ---
You poke and stir.
Flesh, bone, there is nothing there----

A cake of soap,
A wedding ring,
A gold filling.

Herr God, Herr Lucifer
Beware
Beware.

Out of the ash
I rise with my red hair
And I eat men like air.

Sylvia Plath Daddy

Daddy
by Sylvia Plath

You do not do, you do not do
Any more, black shoe
In which I have lived like a foot
For thirty years, poor and white,
Barely daring to breathe or Achoo.

Daddy, I have had to kill you.
You died before I had time--
Marble-heavy, a bag full of God,
Ghastly statue with one gray toe
Big as a Frisco seal

And a head in the freakish Atlantic
Where it pours bean green over blue
In the waters off beautiful Nauset.
I used to pray to recover you.
Ach, du.

In the German tongue, in the Polish town
Scraped flat by the roller
Of wars, wars, wars.
But the name of the town is common.
My Polack friend

Says there are a dozen or two.
So I never could tell where you
Put your foot, your root,
I never could talk to you.
The tongue stuck in my jaw.

It stuck in a barb wire snare.
Ich, ich, ich, ich,
I could hardly speak.
I thought every German was you.
And the language obscene

An engine, an engine
Chuffing me off like a Jew.
A Jew to Dachau, Auschwitz, Belsen.
I began to talk like a Jew.
I think I may well be a Jew.

The snows of the Tyrol, the clear beer of Vienna
Are not very pure or true.
With my gipsy ancestress and my weird luck
And my Taroc pack and my Taroc pack
I may be a bit of a Jew.

I have always been scared of you,
With your Luftwaffe, your gobbledygoo.
And your neat mustache
And your Aryan eye, bright blue.
Panzer-man, panzer-man, O You--

Not God but a swastika
So black no sky could squeak through.
Every woman adores a Fascist,
The boot in the face, the brute
Brute heart of a brute like you.

You stand at the blackboard, daddy,
In the picture I have of you,
A cleft in your chin instead of your foot
But no less a devil for that, no not
Any less the black man who

Bit my pretty red heart in two.
I was ten when they buried you.
At twenty I tried to die
And get back, back, back to you.
I thought even the bones would do.

But they pulled me out of the sack,
And they stuck me together with glue.
And then I knew what to do.
I made a model of you,
A man in black with a Meinkampf look

And a love of the rack and the screw.
And I said I do, I do.
So daddy, I'm finally through.
The black telephone's off at the root,
The voices just can't worm through.

If I've killed one man, I've killed two--
The vampire who said he was you
And drank my blood for a year,
Seven years, if you want to know.
Daddy, you can lie back now.

There's a stake in your fat black heart
And the villagers never liked you.
They are dancing and stamping on you.
They always knew it was you.
Daddy, daddy, you bastard, I'm through.

Ady Endre: Elbocsátó szép üzenet

Elbocsátó, szép üzenet

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

"Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj.Attól még elengedheted."















 A szív memóriája a rossz emlékeket kiveti magából, a jókat pedig felnagyítja, s ezzel a csalafintasággal érjük el, hogy el tudjuk viselni a múltat. /Gabriel García Marquez/

 

para Rodolfo

„Join me baby,
To the song of the sea” /Harcsa Veronika/

Narancssárgás cigaretta füstös paplanon
Hajam lágyan leomlik, megfakul
Tequila, citrom, só, s egy csipet csili
Íze lassan kiszáradó ajkamon.


Nyelveink két kicsiny kígyóként kúsztak
Szájpadlásunk húsos barlangjában
Keveredtek, ölelkeztek, összeolvadtak
Az éjszaka szellőhűvös, sós párájában


Nyelved kíváncsi hegyével éppen csak
Súroltad fogaim fehéres szikláját
Dohánytól száraz ujjaid finoman
Húztad végig forró testem körvonalán


Szemeid finom, puha kávémelege
Elillant mint egy pohárnyi feles
Remegve bizsergető forrósága
Pillanatra elszédítő mámora.


Reggeli napfény karcolja
A redőny réseit arcomra,
Enyhe, langyos melegében
Szempilláim lágyan rebbenek.


Köddé foszlott kávéillatú hajad
Pergamenszáraz kezeid, tequila-ízű ajkad.
Jég-kemény paplanon fekszem, reszketek
Ölelésed már nem melegít, nem véd meg.

Orange-coloured, cigarette smoke blanket
My hair is softly and slowly fading
Tequila, lemon, salt and little chilli’s
Taste on my bit by bit desiccated lips


Our tongues crept like two pet snakes
In our roof of the mouths’ carnal cave
They blended, embraced, melted
In the night’s breeze-cool, salty breath


Your tongue’s curious tip could barely
Touch the whitening rocks of my teeth
You smoothed down your tobacco dried fingers
Tenderly on my fervent female body’s curves


Your eyes smooth coffee-warmth
Escaped like a small glass of short's
Trembling, shaking and pickling heat
Drunkenness makes one dizzy for a minute.


Morning sunshine is carving
The splits of shutter on my face
My eyelashes are moving softly
In the tender warmness.



Your coffee-perfumed hair has evaporated
As your parchment-dry hands and tequila taste lips.
I am just lying, trembling on an ice-severe blanket
Your embrace doesn't warm me up more nor save me.

snow storm

Snowflakes are lingering in the air

Like bubbles in a glass of champagne

Trees’ dark silhouette disappear as vapour

In the night’s velvet-delicate embrace.

The full moon’s yellowish lamp-orb shines

In my eyes’ conspiratorial blink of light

My rapid strides don’t sink into,

Just touch the castor sugar-airy snow.

The graceful bath-arc of my shoulder

Sometimes vaguely appears in the night.

I taste the clearness of ice,

Quiver slightly for petit rustles

The church clock is round like full moon.

Its bell sounds in the silence of cold.

In the same minute two screams are cried.

From a hand the old snow-orb falls out.

hóvihar

Hópihék kavarognak a levegőben

Mint buborékok egy pohár pezsgőben

A fák sötétlő sziluettje páraként tűnik el

Az éj bársonyfinom ölelésében.




A telihold sárgás lámpagömbje csillan

Szemeim cinkos villanásában

Ruganyos lépteim nem süllyednek el

Csak érintik porcukor könnyed hóleplet.




Vállam kecses fürdőkád-íve

Halványan fel-feldereng,

A jég tisztaságát ízlelgetem

Apró neszekre meg-megrezzenek.


A toronyóra kerek, akár a telihold.

Harangja a hideg csendben megkondul.

Egy pillanat alatt két sikoly feljajdul.

A kézből a régi hógömb hirtelen kihull

morning departure

The sun shines through the horizon.

In its vague rose, aquarelle-delicate

Opalescent darkish tree branches’

Veinlaces are outlining softly

I’m drawing the contours of frost-works

With my fingertips on the windows

Like at night in the vapour of the heat inside

You were carving your perfume’s turbulent flame

With your fingers on my ice-satin skin.

With your nails you’ve hollowed furrows

Into my thighs’ snow-whiteness

Your moans have permeated into

My hair’s sparkling, crabbing pulse.

The window’s coldness caresses my face.

In its mirror the trees’ nib are carving your face.

I just straighten my clothes.

My plane takes off.

Among the clouds I might hear your moan.