VÉGRE EGY VERS! (bár még képlékeny:))
Éjjeli lámpák narancsos fénycseppjei koppannak
Cipőm sarka ütemesen felel ritmusára
Megfakult fényképek úsznak a kávéillat homályában
Arcod körvonala remeg az eső könnyed párájában
Emlékeim egyenként hullnak
Pupillád sós vizű tócsájába
Koncentrikus köröket alkotnak
Régmúlt idők gyűrűző visszhangjaival
Szempilláim seprik az esőfellegeket
Tovaillanó nevetések kékre festik a szürke eget
Levelek megannyi apró gyöngyként gurulnak
A novemberi szél hideg lavinájában
Illatod lágy holdfényként ragyog bőrömön
Orrod hegyét érzem hidegtől kipirult orromon
Csókod íze lassan elgurul az esővel
Forralt bor mézétől ragadó ajkamról.
Night-lamps orange lighdrops are pebbleing
My boot’s heel are responding to its rythym
Faded Photos are swimming in coffee perfume’ s shades
Your faces’s contours are trembling int he rain’s soft steam.
My meories are falling one by one
To your pupil’s salt-watered puddle
Making concentrical circles
With ancient times rippling echoes.
My eyelashes are blooming the rain clouds
Lingering laughts paint the grey sky into blue
Leaves are rolling down as thousand little pearls
In the november rain cold avalanche.
Your perfume lights my skin as sof moonlight
I can still feel the tip of your nose of mine
Your kisses’ taste slowly runs away with the rain
From my lips sticky from sweet mulled wine.
No comments:
Post a Comment