Ismét végetért egy vizsgaidőszak, a mikró 2est leszámítva csupa 4es 5össel, ami azért is meglepő, mert mellette 22 órában (néha többen) dolgoztam, spanyoloztam, aerobicoztam és persze rendszeresen látogattam a Gödör Klubot is... És persze a szerelemről sem szabad megfeledkezni...
Ma már az utolsó vizsgámon is túl vagyok, itt az ilyenkor jövő üresség érzet, a mostmárnemkelltanulnieste újdonsült furcsasága. Spanyol könyveket barikádoztam hát körbe magam, de kb 10 percenként váltogatom őket nem tudok mit csinálni.
Néhány napja rám tört ismét a depresszió előjelének is felfogható "hurrikán" érzet, amikor úgy érzem nincs erőm semmihez, olyan üres, sivár minden és erőtlen porszem vagyok a világegyetemben, amit a szél sem fúj el, leragadtam valahol. Ilyenkor jó lenne elutazni, elmenekülni a világ másik felére a tél elől, de csupán egy hét és kezdődik a második szemeszter. Szerencsére, ma a hirdetőtáblán megpillantottam, hogy március 19-től őszi szünet, így már tudom, hogy ekkor veszem ki a következő ada szabit... ( A hová és a kivel kérdése még képlékeny:))
A "hurrikán" után találkoztam Vele, remekül éreztem magam, imádtam, ahogy a kocsiban szól a U2 és hogy még ott is fogja a kezem... Ennek ellenére másnap pocsékul éreztem magam, mert Ő vetette fel, hogy menjük fel hozzá, amiből ismét nem lett SEMMI. A szilveszteri mámor után 3 hétig nem láttam, utána elvitt az első randink színhelyére majd haza. Egy hét múlva csak a helyszín változott, a helyzet változatlan.
A bennem lévő feszültség csak növekszik, annyira szeretnék már néhány óránál többet tölteni Vele...
A baj az, hogy a kialakuló helyzet miatt is magam hibáztatom, hogy sok vagyok neki, vagy túl sokat keresem, pedig nyíltan kimondta, hogy imád (és ÉRZEM, hogy így is gondolja) és azt, hogy nem akar megváltoztatni, mert ilyennek élvez. (Amit szintén érzek a legelejétől kezdve)
Kezdenek végre helyreállni a dolgaim, két héten belül beadom az Erasmust Párizsba, utána BGF-es francia szakfordítóra készülök, májusban megyek spanyol középfokúra-közben vizsgaidőszak, mégis üresnek érzem magam. Látom, hogy Ő is síel, de egyszerűen az iskola miatt szinte lehetetlen elszabadulnom.
Ahogy édesanyámnak mondtam, a tanulás helyett felszabadult idő, amiben lehetőségem van hülyeségeken gondolkodni és emészteni magam. Pedig ebben az egy hétben építenem kéne magam, komolyan spanyolozni, filmet nézni, többet edzeni, de egyszerűen kikészít a hideg és egy szürkeség.
A hétvégén hazamegyek Győrbe, talán a kineziológusom kimozdít ebből az apró kis mélyedésből és anyummal szaunázni fogunk. És egy óóóóriási csokitorta. Igen, talán az kéne most. :)
Étcsokis-narancsos, édes és keserű, bittersweet!
Saturday, 28 January 2012
Monday, 2 January 2012
Sunday, 1 January 2012
2012 :)
Itt ülök a kedves piros puha pokrócomon egy barcelonai Manu Chao koncert felvételt hallgatva és jönnek a régi 2008-as emlékek, a VOLT-os koncert, az Andreses kora reggeli beszélgetések egy pécsi buli másnapján a koliban, az előző szilveszterek, az ismétlődő boldogtalanság.
Am végre véget ért. A piros pokróc és a bögre kávé a régi, az angol irodalom helyett, mikróökonómia és nemzetközi intézmények könyv pihen az ágyamon, még mindig ugyanúgy ugrálok a zenére, de valahogy más.
Évek óta azt hiszem 2005 vagy 2006 óta minden Szilveszterre feketében mentem. És minden Szilveszter álmodoztam valakiről: Tomiról, Andresról, Balázsról.
Idén más volt. Lágyan leomló piros szoknya, pezsgő a Gödörből lopott szép formájú boros poharakban, vad csókolózás a liftben. Soha nem gondolta volna, hogy egy férfit beengedek a szobámba. A személyes életterembe. Ide eddig csak néhány közeli barátot engedtem fel, ez egy kis kuckó a hörcsöggel, a Kurt Cobain poszterrel, fekete cica és süni képekkel, reggel feldobó színes idézetekkel, Klimtes naptárral.
Ez a szoba végre én vagyok, Napos piros narancsos és mégis egy kicsit holdas, nyugati fekvés és kis virág az ablakban.
Kitártam magam, beengedtem Valakit az életembe. Ez a Szilveszter MÁS volt.
Végre nem vágyakozás, hanem maga Vágy. VÖRÖS:
Legyen VÖRÖS. Bár a Quimby nem játszotta le ezt a számot, de ez az érzés. Inkább a Magam Adom. Igen ezzel lezárt,, és valami újat indított el
A 11 mesterszám volt, néhány dolgot lezárt és sokat elindított.
Furcsa érzés itt mászkálni a lakásban és évek óta nem éreztem elalvás előtt, hogy valaki hiányzik innét.
Telve vagyok férfias energiákkal, furcsa érzés, végre Nőnek érezni magam.
Mert végre NŐ lehetek. A piros kiscipőimmel, szoknyáimmal, nagy színes fülbevalóimmal, mikor megyek elé és megölel.
Szeretem, mikor hozzám ér. Ahogy az Eat Pray Love-ban írják, nem a szám mosolyog, hanem a lelkem. Kimondtam, ami hónapok óta itt volt bennem, szemtől szembe. Ő nem mert válaszolni rá, de érzem. Azt nem tudom, helyette megmondani szerelmes-e, de azt nagyon érzem, hogy kedvel, figyel rám, minden mozzanatomra, szófordulatomra.
Annyira furcsa érzés Nőnek lenni. Sajnos korábban annyira megszoktam a lábtörlő „szerepet”, hogy idegen érzés, hogy törődnek velem, hogy elkényeztetnek. Hogy engem húsvér emberként szeret valaki, de nem eszményképért, ideálért, elképzelt valakiért, hanem összes őrültségemmel, hogy minden ki meg felborítok és hogy mindenhol eltévedek meg vonalzóval sem tudok egyenes vonalat húzni. Hanem, ahogy vagyok.
Már nem akarok görcsösen ragaszkodni semmihez, hanem hagyom hadd menjenek. A dolgok maguktól Idén nem aggódtam azon, ha egyedül leszek, mert akkor tanulok, de a lehető legjobban alakult as este, nevetés, tánc, mosoly, őrültség, KONCERT, BARÁTOK:
Ezért érdemes élni. Az ilyen pillanatokért akior nincs egó, nincs gátlás, felszabadul minden síruk, nevetünk, táncolunk, forgunk, pörgünk., szállunk.
Igen ez legyen a REPÜLÉS éve. Minden tekintetben, szállni szeretnék:a konceretken, a szerelemben és a repülőgépen is jó sokat!
És végül indulás előtt meghallgatom a Depeche Mode Free Love c. számát.
NO HIDDEN CATCH NO STRINGS ATTACHED.
Ezt kívánom magamnak és mindenkinek az Új Évre! J
Subscribe to:
Posts (Atom)