bittersweet

Ismét végetért egy vizsgaidőszak, a mikró 2est leszámítva csupa 4es 5össel, ami azért is meglepő, mert mellette 22 órában (néha többen) dolgoztam, spanyoloztam, aerobicoztam és persze rendszeresen látogattam a Gödör Klubot is... És persze a szerelemről sem szabad megfeledkezni...


Ma már az utolsó vizsgámon is túl vagyok, itt az ilyenkor jövő üresség érzet, a mostmárnemkelltanulnieste újdonsült furcsasága. Spanyol könyveket barikádoztam hát körbe magam, de kb 10 percenként váltogatom őket nem tudok mit csinálni.


Néhány napja rám tört ismét a depresszió előjelének is felfogható "hurrikán" érzet, amikor úgy érzem nincs erőm semmihez, olyan üres, sivár minden és erőtlen porszem vagyok a világegyetemben, amit a szél sem fúj el, leragadtam valahol. Ilyenkor jó lenne elutazni, elmenekülni a világ másik felére a tél elől, de csupán egy hét és kezdődik a második szemeszter. Szerencsére, ma a hirdetőtáblán megpillantottam, hogy március 19-től őszi szünet, így már tudom, hogy ekkor veszem ki a következő ada szabit... ( A hová és a kivel kérdése még képlékeny:))


A "hurrikán" után  találkoztam Vele, remekül éreztem magam, imádtam, ahogy a kocsiban szól a U2 és hogy még ott is fogja a kezem... Ennek ellenére másnap pocsékul éreztem magam, mert Ő vetette fel, hogy menjük fel hozzá, amiből ismét nem lett SEMMI. A szilveszteri mámor után 3 hétig nem láttam, utána elvitt az első randink színhelyére majd haza. Egy hét múlva csak a helyszín változott, a helyzet változatlan.
A bennem lévő feszültség csak növekszik, annyira szeretnék már néhány óránál többet tölteni Vele...


A baj az, hogy a kialakuló helyzet miatt is magam hibáztatom, hogy sok vagyok neki, vagy túl sokat keresem, pedig nyíltan kimondta, hogy imád (és ÉRZEM, hogy így is gondolja) és azt, hogy nem akar megváltoztatni, mert ilyennek élvez. (Amit szintén érzek a legelejétől kezdve)


Kezdenek végre helyreállni a dolgaim, két héten belül beadom az Erasmust Párizsba, utána BGF-es francia szakfordítóra készülök, májusban megyek spanyol középfokúra-közben vizsgaidőszak, mégis üresnek érzem magam. Látom, hogy Ő is síel, de egyszerűen az iskola miatt szinte lehetetlen elszabadulnom.


Ahogy édesanyámnak mondtam, a tanulás helyett felszabadult idő, amiben lehetőségem van hülyeségeken gondolkodni és emészteni magam. Pedig ebben az egy hétben építenem kéne magam, komolyan spanyolozni, filmet nézni, többet edzeni, de egyszerűen kikészít  a hideg és egy szürkeség.


A hétvégén hazamegyek Győrbe, talán a kineziológusom kimozdít ebből az apró kis mélyedésből és anyummal szaunázni fogunk. És egy óóóóriási csokitorta. Igen, talán az kéne most. :)
Étcsokis-narancsos, édes és keserű, bittersweet!