Annyira, annyira vágytam már rá. Régóta. Egy biztos pont. Nyugalom.
Aztán mindig történik valami, ami kimozdít ebből az egyensúlyból.
Nem oly rég két házi buliban is voltam, mindkettőből szolidan néhány bor után 11 körül távoztam. Gödörben tovább maradtam, de se az sem volt a vad tombolás.
Tél volt(van:( ), minden csendes, nyugodt.
Talán csak a felszín volt és elindult a lavina. Egy győri este régi barátnőmmel mielőtt Spanyolországba utazott. Aztán a következő hétvégén 1 egész üveg tequila í volt lakótársammal. Közbe cigi, minden nap egy kis bor, majd ez a hétfő este.
Mámorító volt, kiábrándító végkifejlettel. Volt csoporttársammal találkoztam, régen nagyon tetszett, előtte többször is utalt rá, hogy vonzódik hozzám- Számára persze sajnos csak futó kaland volt (lett volna), míg nekem tényleg többet jelent. Vad, igazán szenvedélyes csókok, latin amerikai srácok nem csókoltak ilyen hevesen.
Elég keményen „fizettem” érte, Barátnőm, akinek friss szerelmi bánata volt, megharagudott rám, 1-2 részegítő óra után a srác is összefutott ismerősével, akivel kedélyesen beszélgettek, velem nem foglakozva. Kabátom megszerezve, táskám a ruhatárban hagyva taxi, Nagymező utca- a srác haverja ott lakott és ittasan összemostam h a haverja ment haza nem Ő, majd kollégium, átölelgetve a taxist.
Reggel idegbaj a táska miatt, rendőrőrs, estére kiderült minden megvan.
Lehet túlkontrolláltam az életem, munka, közelgő felvételi, nagyon ritkán mozdultam ki, a szellem kiszabadult a palackból. Elvesztettem a kontrollt, amit a fiú karjaiban cseppet sem bántam. Felkavart ez a nyers, tüzes, ösztönös férfierő, a birtoklás, a SZENVEDÉLY.
Mintha az a lány, aki közgázra akart menni, diszkrét cuccokban irodába jár 9-5 ig tartó stabil állása van, nem én lennék. Illetve nem én vagyok az az illuminált állapotban a pesti belvárosban magas sarkúban botladozó lány.
Vele ma beszéltem neten, barátilag, néha csipkelődött, de egyikünk sem beszél folytatásról. Egoista módon saját Rodolfohoz írt versemből idéznék, hogy a varázs elillant, mint az alkohol hatása. Mókuskerék. Újra.
A másik fiúval az irodaházból többet találkoztam, de túl féktelen lennék neki. Igen elindulsz a lejtőn és nincs fék, nincs kontroll. Ő velem szemben 14 éves kora óta gazdasággal foglalkozik, ha néha iszik és bulizik is, céltudatos, németből van Rigó felsője (Uuuuuuhhh). Érdeklik a házak, otthonok, ami az én „vándorcigány” életmódomnak idegen.
Próbálok felelősséget tanulni, de nem egyenlő a kontrollal. Illetve az sem baj, csak meg kéne találni az optimumot, ami egy ilyen végletes embernek nehéz.
Ezzel a rengeteg energiával bánni feladat. A munka és hozzá kapcsolódó új ismeretek sokat felemésztenek szerencsére, de néha hiányzik ez az önfeledtség. Amiből a felnőtteknek kevesebb jár, mert korlátok szabályok vannak. Ami kell, mert enélkül minden káoszba csap át, ami élhetetlen állapot, fizikai síkra leképezve a túl nagy rendetlenség is idegesítő.
Nagyon vágyom a biztonságra, a kiegyensúlyozottságra, igen néha a nyugalomra, a harmóniára, benső békére, megnyugvásra és leginkább a szeretetre, szeretni és szeretve lenni érzésre.
Mégis néha megérint egy-egy érzelmi hullám, magával sodor. Erre eszembe jutott kedvenc észtem mondása: „Either you take the wave, or the wave takes you”. Na, nálam ez utóbbi jelenleg,
(hmmm, nem rossz a pasi:P)
Kedvenc francia nők nem híznak könyv idézettel zárok:
„ A francia nők tudják: kilengés van, zsákutca nincs”
