Radnóti Miklós-Szerelmi ciklus

" Szakítottunk...


Te véresre csókoltad a számat és lihegve kértél, hogy maradjak.

Nem maradok.
Menj be szépen, én meg elindulok a mérföldek között a sárban.

Mit nézel?
A hófehér éjek után ugye könnyező, foltos olvadás szakad.
Hallod?
A vézna fákban a nyarat siratják most korhadt, téli szentek.
Ne sírj.
A könnytől csupa piros lesz a szemed és nem bírom folytatni, ha könnyezel.
Hallod-e?
Szél szánkázik zúgva a dombokon és itt teelőtted fodros a sár.
Megértettél?
Sár-Sár és Gyűlölet van az alján minden csillogó, nagy szerelemnek


Most menj.


Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek és ezért most itt hagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha találkozunk, talán újra kezdem...

Menj már."

Frida-again

just an other Frida Kahlo painting...


még egy Frida festmény...


btw I would like to write like she did in painting...


én pedig hasonlóképp szeretnék írni ahogy ő festett

"hard as steel and tender as a butterfly wing"


"kemény mint az acél és törékeny mint egy pillangó szárny"

/Diego Riviera/

ballade pour une femme perdue(English)

Ballade pour une femme perdue

1.

I wanted to shine

Vividly like the fire.

Closed into glass

To flame radinatly

In the clearness of ice

.

I wish the if the teasing

nakedness of my flesh frayed

Its dazing sweetness burned to dust

Sparkled my hair’s fugitive light.

2.

No.

Plenty of flies infested

My fever-fervent body

They like buzzed me round like petit pests

Injecting under my skin their selfish dirt

Tasting me with their disgusting feelers

Stamping on me with their small legs

3.

My skin is lying marble-silkenly

In the burial-silence of snow,death clear.

Screeching ravens are flying around

My leaf likely fallen blood-drops,

My hair whose shine has burned out.

Just bend closer.

In my eyes’ fragile gem you may see

The aeroplane scratched skies.

trilogie

Trilógia
I.
Márványlapon halszívem
Hideg késsel felszelem
Kihűlt álmok
Csonkját boncolom
Fekete-fehér képek
Olvadt szagát
Ködszűrőn szitálom.
Lassan leomló házfalak
Havon szétmálló húscafat
Fémízű esőcseppek
Jeges martaléka

II.
Bőröm alá kúsztál
Csontjaimon felfutottál
Vérerekkel behálóztál
Zsigerekkel körbefontál.

Szivacsszívem vérét kinyomtad
Kékjégszilánkkal feldaraboltad
Tiszta hómezőn vérem kilocsoltad
A cafatokat jégcsapokra szúrtad.

Jégvér, hósár, szöghideg szív.
„Oly jó nem élni ? Örülsz ?”

III.


én
vagyok múltad fantomja
testnélküli ballonkabát
jégüres illata
szürke agysejtjeid
cseppfolyós állománya
ezüstfenyőleveleid
vonagló harmatja
álomlepkéid fagyos
üvegsíkú gyilkosa
földrehullott haj
szálaid összetörő
szegecselt szavak
megriadt áradata.

Örömöd napsugarát
iszom véred
izzó alkonyát
már nem én alkotom.
VÉGE!



Trilogie
My fishheart on marble side
I ‘m slicing up with cold knife.
Dissecting my cool grown
Ancient dreams’ stump,
Noir-blanc photos
Melted odour
I’m sifting
On filtermist.
Slowly pouring walls
Weathering meat on snow
Metaltasting raindrop’s
Glacial plunder

II.
You’ve crawled under my skin
Climbing upon my bones
Netting with blood streamlets
Spinning with your inwards

My spongeheart’s blood you’ve squeezed
Chopping up with blueice splints
Splintering my blood on pure snowfields
The pieces you have stuck on ice sticks.


III.
I am
your past’s phantom,
bodiless coat’s
iceempty smell,
your grey brain cells’
liquid substance,
your silver foil leaves’
squirming dewfall,
your dreambutterflies’
frigid glassplained murder,
your fallen hair’s pieces
clinched word’s
blenched stream.


I am drinking sunshine of your joy
Your blood’s flagrant nightfall
I do not create anymore.
THE END