I am GOOD ENOUGH

Ezt a bejegyzésem az anno a volt lektoromnak írt, el nem küldött, névtelen levelem „jogutódjának tartom”.

A mostanit kb. öt évvel később írom, és a címzett, nem egy tanár, hanem egy fiú, akibe nagyon szerelmes voltam. Ami viszont közös a csalódás, az abból való felállás és a nem adom fel, csakazértsemadomfel érzése.

Szeretném megköszönni, azt, hogy eddig eljutottam, azoknak, akik mellettem álltak, akik nem akadtak ki a nyerségem, a bunkóságom, a dühön, a frusztráción, az agresszión, a könnyeken.

Néhány nagyon rossz héten túl, most újra ERŐt érzek és ELTÖKÉLTSÉGET. A páncélt felvettem, a fegyvereket megélesítettem, újra készen állok a HARC-ra.

Mert akárki akármit mond, nekem az élet küzdelem.

Vannak benne szebb és kevésbé szép részek, fáradtság és lankadás, vagy néha egy-egy szünet is, de a küzdés folyamatos.  Főleg magammal.

De most készen állok a folytatásra.

Akkor is volt, valaki, aki lerombolta, amit addig felépítettem és a nulláról kellett újra rendbe
raknom magam. De megcsináltam. És most is megfogom.

Igen lehet MÉG nem jutottam el a tengeren túlra és most megint „csak” egy magyar munkahelyen dolgozom, DE jobban keresek a magyar átlagnál ( a korosztályom beli fiú ismerőseimnél) és három nyelvet használok napi szinten a magyaron kívül.

Ezen kívül „csak” heti 2-3 x járok edzésre, de a múltkori deep work-ön két lán ymár elvégezte a személyi edző tanfolyamot, egy harmadik a tavasszal kezdené, és én is velük csináltam végig az edzést, ha a magam bénácska módján is. Ahhoz képest, hogy általánosban és gimiben amikor csak lehetett szabotáltam a futást, ma gond nélkül futok 4-6 km-t, ha az idő is engedi. Igen nem vagyok Rubint Réka a kocka hassal és a 40 perc alatt 10 km-es távokat fussak le, DE magamhoz képest nagy eredmények ezek és ha apró dolgok is, BÜSZKE vagyok rájuk.

Igaz ezek nem hullottak az ölembe, mind a francia nyelvtudás, mind a BGF diploma (főleg munka mellett...) , mind a mostani alakom és a fizikai bírásom, sok „vért és könnyeket” kívánt.

De eredménnyel járt. Nagyobb eredményekhez pedig még több idő, erő és energia befektetés kell, még több vér és könny. Nem lesz egyszerű, nem lesz könnyű.Lehet néha lesz benne 1-1 nyugisabb időszak meg pihenő, de mindegyikért keményen meg kell dolgozni.

De vállalom.

Nincs más választásom.

Természetesen nem voltam és nem vagyok egyedül a harcban. A tulajdonságaim sem az érdemeim, hanem ajándékok, annyiban az enyémek, hogy nem hagyom pihenni őket, hanem folyamatosan fejlesztem, jobbítom, őket egyre feljebb. Kamatoztatom a talentumokat.

Isten pedig a jó edző, aki felkészít, tanácsot ad, támogat, ahhoz, hogy még jobban bírjam a harcot.

So f*** you Dani, I am GOOD ENOUGH, I am able to do it and I will do it!

Not good enough

Törökország kemény próbákra tett.

Nem csak az Isztambulban szokatlan hideg tél, eső és hó, a lázas/ hőemelkedéses állapotig jutott megfázás, nem csak a feminista énemet kiakasztó női helyzet miatt.

A nőknek pl. elkülönített helye van a mecsetben, messze a tanítástól, a férfiaktól. Valahogy még nem is látják az egészet... 

A turisták által látogatott, elsősorban központi helyeken a fiatalok teljesen európaisan öltöznek, trendi zenék szólnak, a bárokban pedig fiúk és lányok is vannak.  A hagyományosabb részein Isztambulnak (Fátih, Akseray- a képen) és vidéken, a nők viszont a mai napig nem mennek be az ilyenfajta vízipipa bárokba, engem is külön kérésre engedtek be, az ajtó mellé, a sarokba.


Bennem

"nagyon cuki volt a cica,a mivel fényképezkedtél, de hihetetlen levertnek tűnsz "

kérdőjeleződtek meg alapvető dolgok, magammal, a saját identitásommal és Istennel való kapcsolatomban is.   Igazából nem sokon múlt, hogy a számomra kontrovertális viselkedés és képmutatásnak tűnő dolgok után, hátat fordítsak az Agórának is. Az új év kezdetén alapjaiban rengtek meg dolgok és dőltek össze évek, hónapok alatt felépített dolgok.

Nem csak az FÁJT, hogy visszautasítottak, hanem az, hogy amit évek munkája alatt épített fel magamban külsőleg és a munkámban, azt összetörték. Évekbe került, hogy ne érezzem magam kevesebbnek másoknál, hogy felfuvalkodottság nélkül, de büszke tudjak lenni az eredményeimre. Hogy érdemesnek és értékesnek tartsam magam. Hogy örüljek annak, amiért megdolgoztam és élvezni tudjam, amim van. Hogy néha végre elégedett tudjak lenni.
Nem az, hogy nincsen a mostani szintnél feljebb, mert van, mindig van, lehet és biztos lesz jobb de ez NEM ROSSZ, mint, ahogy én gondolom.

Ezt az idézetet tegnap olvasta fel egy nagyon jó barátnőm és szíven ütött. Mintha én írtam volna, teljesen Fruzsi - Bridget Jones érzéseit tükrözik:

Ez kb. olyan, mikor gimiben vérrel-verítéken lefutottam a  Coopert, de az én teljesítményem, csak a kettesre volt elég. Hiába küzdök, mindenki más jobb nálam.

Nem ütöm meg a mércét.

Hiába teszem ki pl. a pipát az alakomra, hogy igen lefogytam, az általános iskolás kori 61 kilóval szemben, most 52 kiló vagyok, mindig lesz MÁS, aki vékonyabb és laposabb a hasa.

Hiába kezdek például háziasabb lenni, nem tudok rendesen mosogatni és szabálytalanok a süteményeim.

Hiába csináltam két diplomát és beszélek három nyelvet, a némettel együtt négyed, lesz más, akinek 3 diplomája van és négy-öt nyelvet beszél.

Hiába van egy relatív jó munkahelyem lesz más, aki feljebb van a ranglétrán, nem egyszerű beosztott és többet keres.

Ezen kívül végletekig érzékeny vagyok, mindent felveszek, aprólékos, máskor borzasztó felületes, mindent képes vagyok túlbonyolítani és elúszni a részletekben. Sérült és sértett vagyok, minden apróságon  felhúzom magam, de ugyanakkor védekezésből, néha támadok és bunkó vagy agresszív vagyok. Helyenként tudok és akarok is szépen választékosan fogalmazni, de gyakran vagyok nyers és faragatlan, keményen és élesen csak úgy odavágom a dolgokat csomagolás és máz nélkül. (nem újévi fogadalom, de a benti kritikák miatt elsősorban EZEN szeretnék változtatni, nem miattuk magamért. ha francia vonalon szeretnék dolgozni itthon, vagy külföldön ezt meg kell tanulnom és ezért hálás vagyok, hogy a munkahelyem és a főnököm ad lehetőséget rá.)

Én "csak lány" vagyok, de igenis fontos a szakmai kiteljesedés és a tanulás, még ha nem is vezető pozícióban.

De másrészt teljesen képtelennek érzem magam egy párkapcsolatra, mert mindenen kiborulok és úgy érzem sem én nem lennék képes máshoz alkalmazkodni, sőt a fejemhez is vágták, hogy ezt a bunkóságot nem viseli el senki.

Igen túl sok vagyok, túl sokat beszélek, hangosan és túl sok az energiám, a hangulatingadozásom és nehezen állok ki magamért, a nagy hangom ellenére megalkuvó tudok lenni, nagyon. Kevés vagyok, mert "szimpla munkahelyen" dolgozom, nem vittem (még) létre semmi rendkívülit, alacsony vagyok, gyenge, fájós bokával, limitált fizikai képességekkel. Nem voltam még a tengerentúlon, nem csináltam doktorit és nincsenek designer ruháim, Anyukám lakásában élek a húgommal.

Csinos vagyok, de nem vagyok különösebben szép, rendkívüli, illetve pont az (ő) nem vesz észre nőként, akit szeretném. Túl sokat kiadok magamból/ magamról, de valahogy mégsem tud belém szeretni, sem ő, sem más.

 Már nem tudok szerelmes lenni belé, mert ezzel a "senki sem fogja ezt elviselni" mondásával összetörte azt a tükröt, amiben és amilyennek én Őt láttam, lehullottak a maszkok, a fátylak.

Egyedül vagyok, a hó vagy a sivatag közepén, ruha nélkül és csak sikítok, sikítok, de gyenge vagyok, néha hang sem jön ki, csak bonyolult, tüskés indák jönnek ki a torkomon, futnak körbe körbe, aztán szépen lassan megfojtanak és betemetnek engem is.

Szerpentin tánc

 

Kérlek, ölelj át.

Víztükröddel hasíts belém.

Fejtsd le rólam a félelmeim:

Szalagként tekeredjenek,

Kígyózva hulljanak le

Olvadjanak bele

Napsugár- örvényeidbe.

 

Ölelj szorosabban.

Hallod?

Évgyűrűk lüktetnek

Földszagú cékla szívemben

Régóta bennem élsz

Növekszel sejtjeimmel

Fényed felé fordulok

Forgásunkban feloldódom.