Valami végetért

Valami végetért

Valami fáj…

De valahogy mégsem. Inkább nyugodt vagyok és békés, végre lezártam valamit. Ma 3 hónap után találkoztam Péterrel és a holnapi nappal végetér a felmondási időm is. Ezzel lezárul egy korszak az életemben, az első „komoly” munkahely 2 évvel és végre magamban a Péteres kapcsolat is a helyére került, a múlt jótékony ködfoszlányába.

Kezdek immunis lenni néhány dologra, pl. az időjárásra, most kimondottan jól esik az őszi ködös idő, kiélvezem a ballonkabátos, színes harisnyás időt és csak azért is alapon néha még futni is legyek.

Tomi iránt pedig ismét átcsapott a baráti érzetbe, legyen meg az Úr akarata. Ő tudja mi kell mindkettőnknek, hogy szerelmesként vagy barátként vagyok jobbak. Imádkozom, hogy Ő vezessen mindkettőnket.

Igen, IMA. És A KEKSZ amiről már régóta tervezem, hogy írok. Régi érzéseket hoz ki belőlem, mikor kicsi voltam és a templom csöndje és a fiatal lelkészek prédikációja békét teremtett bennem. A gitáros misék utáni teázások fenn a kórusteremben vagy a Bem téri hintázások Ágival. A rövidítés Keresztény Külkeresek Szövetsége, én néha „gyertyalágnak” hívom, világít a sok buta lány közötti sötétségben. Nagyon kedves csoporttársnőm a vezető és annyira MÉLY és annyira MÁS. Itt mindenki befogadó és elfogadó, nyílt és őszinte, beszélünk Isten és ember, ember és ember kacsolatáról, Bibliáról, csüggedésről, félelemről, reméljük. Egymást építjük, segítjük. Összetartunk és minden hétfőn nagy adag energiát ad, hogy végigcsináld a hetet. Lányok egymás között, keksz és tea, melegség és őszinteség. Önzetlen szeretet. Egy kicsiny menedék, kuckó a belvárosban.

Most is ezt a nyugalmat érzem itthon, bár érzelmeket hozott fel ez a találkozás, de most úgy érzem, minden a helyére került. Egy éve ilyenkor még irigyeltem Pétert a sok sok külföldi élményért, de most egy megtört, ősz, magányos ember állt előttem, egy sötétkék bizonyára itthon nem  kapható nagyon márkás, de agyon mosott pulóverben, farmerban, pocakosan, kócos hajjal, karikás szemmel. Vele szemben egy ÉLETERŐS fiatal lány, fáradtan, de tele várakozással és reménnyel, sötétkék kabátban, fekete miniszoknyában, bordó nagyon magas sarkú csizmában és felsőben, hozzáillő fülbevalóval, nőiesen. A téma a szokásos közös: alkohol és utazás, meg én sokat beszéltem Tomiról, amit nem mutatott, de kiakadt. (Utólagosan visszakapta a soksok Susukás történetet.) Pedig csak régi barátként meséltem róla. Meg Tallinnról és a KEKSZről, olyan régi baráti érzés volt, ő meg csak hallgatott. Kicsit zavarban voltam, az elején a pillangók is a gyomromban,. De ELMÚLT a kisebbségi komplexusom, Nőnek éreztem magam, aki irányítja az egészet. (egy 20 évvel idősebb pasit). Egyszer sem csörrent meg a telefon, csak a kocsiban, DE lerázta, úgy mint a legelején néhanap. Még egy furcsa mozzanat, a francia lány felmondáa előtt randizni fog azzal a sráccal, akinek az apukája dolgozik Péter régi irodájában. Tiszta barátok közt. Lassan talán leülepszik és egy nagyon vicces regényféle lesz ezekből.  Péter, Vera, Veronika, Louise, esetleg Pip, a bámulós karbantartó, a kiéhezett lúzer 40esek, a cuki Balázs a Postától, a szőke irodaház tulaj remek karakter alapok lehetnek meg eg majdani csajos, „Bridget Jones”-os, könnyű irományhoz. Néha hiányozni fognak a kerítésen futkozó gyíkok, a Rózsakert előtti bordó rózsák, a Mercedesek és a Volvok, a 11es busz, a nevetések a konyhában-

„Szép emlékké” nemesednek.

Kicsit bánom, hogy megcsókoltam Pétert, de valahogy ez volt a búcsúajándékom. „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” alapon, az utolsó sértő mondata után élőben ( „Mert egy őrjöngős hülye p*csa vagy), egy tábla ét csokival és egy csókkal búcsúztam el tőle. És így már harag sincs bennem felé. Csak sajnálom. Nyilván nem csak miattam, de össze van törve. Lelkileg.

Én pedig néha csüggedek és szidok másokat, de Veronikától tanulva lelkesen keresem mindenben a pozitívumot, ha nem találom meg, akkor pedig gyorsan veszek egy Bounty-t vagy elmegyek edzeni, hogy lássam mennyi ERŐ van bennem.

Igenis tudok és akarok küzdeni, mert nem mindig könnyű, de tudom, hogy Isten csak azért adja a nehézségeket, hogy fejlődjük, hogy többek, erősebbek és bölcsebbek legyünk.

Zárásként Andrásnak köszönném meg azt a sok segítséget és önzetlen szeretetet, amit adott és, hogy nyáron, a parton összeszedett, a Valami véget ért Ákos dalt is ő idézte, de azt, hiszem, pont passzol ehhez az őszies időhöz, ha kicsit közhelyes is a szövege:

„Hallott virágok illatát nyögik a fák

És megrázkódik a táj

Valami véget ért. Valami fáj.”