Labels

Showing posts with label writing. Show all posts
Showing posts with label writing. Show all posts

Friday, 2 May 2014

Letisztultság

A szóban valahogy benne van a tiszta. Nem piszkos, nem koszos.
Tiszta.
Rendezett.

Valahogy egyszerű.

Nem bonyolult.

Nálam, aki pont minden túlbonyolít, elemez, részletekre bont, és elveszik benne, pont ez az új irány jelent meg.
Egyszerű.

Mint egy A vonalú estélyi ruha, hosszú fehér, vagy akár kis fekete.

Nincsenek fodrok, díszek.

Egyszerű. De nemes.

Ikonban, mint Audrey Hepburn vagy Harcsa Veronika.

Tisztán szép. Ragyog.

Valahogy itt külföldön, mikor többet vagyok egyedül,  (aki nem tudja, Brüsszelben kaptam gyakornoki állást )jobban átélem a mélységeket, de valahogy mindig összeáll a kép.

Helyére kerülnek az elemek: Pécs, a Külker, a Szellemszállás, a KEKSZ, az Agóra.

Mostanában letisztulnak bennem az energiák, ez lehet a hitnek is köszönhető.

Hamar Dávid prédikációi szavai gyakran visszhangoznak a fülemben.

Ma esős idő + szünet + kevés ismerős lévén múzeumban voltam és régi kedvenceimnél a fekete romantikásoknál kötöttem ki. Vonzott a dekdencia, a spleen, a különcség, az ellentmondás, a lázadás érzése. Hogy olyan bonyolult jelnyelvet találjunk ki, amit a „földi halandók” nem értenek.
Jelekkel, szimbólumokkal zsúfolt versek, súlyos katedrális, morózus érzés, spleen.
Önsiratás. Siránkozás a katedrális lépcsőin, mint Helsinkiben.

Mostanra viszont eljutottam arra a szintre, hogy nevetek rajta. Mert sokszor eltúlzom.

A franciákkal való munka ráébresztett arra, hogy ez mennyire fárasztó nekem és mások számára.

Letisztult, máz mentes, görcs mentes.

There is beauty is simplicity mondja az angol.

És nem feltétlen rossz, mint ahogy gondoltam.

Az egyszerű nem közönséges. A ruháknál is egy egyszerűbb darab sokkal elegánsabb, mint a túldíszített, habos-babos, az utóbbi gyakran közönséges hatást kelt.

Tisztulás, megtisztulás.

Világos.

Sokáig ódzkodtam a fehértől, amiből hiányzik a többi szín. Mára még mindig nem a kedvencem, de barátkozunk.

Dávid mondta, hogy a „megtérés” (nem szeretem ezt a szót, még mindig erős) egyfajta átállás. A sötétről a világos oldalra.
Amikor egy krisnás barátom mutatott egy kétoldalú képpel, még akkor is a dekadens, a sötét vonzott.
Mára megváltozott.

Szeretem az éjszakát, de a Hold világít benne.

Már nem gonosz a Hold. Békés, nyugodt. Ezüst színű. Igen, még van a képben némi melankólia, de inkább a remény érzését kelti.
Megfordultak az arányok.
Már nem azt látom, mint Schopenhauer, hogy minden rossz és kicsi az öröm, hanem, hogy az élet szép, ha vannak rossz napok.
És elmúlik. „Minden csoda három napig tart.” Ahogy Jézus is három napig pihent a sírban, de visszatért. Erősebben, mint valaha.

Ilyen egyszerű, pedig emberi ésszel nem fogjuk fel.

Mint a numerikus teszteknél, nem hisszük, hogy kamaszként meg tudtuk oldani a feladatokat, most pedig több tudással, más bonyolultabb módot keresünk.

Szeretnék majd újra írni hamarosan.

De máskor, másról, másképp.

Új korszakot élek, elmúlt a modern romantikus-emós-spleen.

Más vagyok. Furcsa, különc, de szeretnék többet befogadni és világítani.
Még mindig varázslatot akarok adni, mint Blanche, de már nem elvont művészi ömlengést vagy spirituális hókuszpókuszt.

Valami nemeset, valami égit, valami tisztát, valami egyszerűt.



Tuesday, 8 November 2011

You are just an another brick in the wall

I talk much. Usually too much. Can’t keep my thoughts inside have to give them out. Better to say scream them out. Yes, I want to jump and scream and shout!

To be intensive, whirling and rip all sort of masks apart. Interrupt others who are not hurt and do the same and create a sort of „Babel” we did in the „Ghost flat”. Yes, sometimes it feels good to get a bit drunk to forget and avoid all responsibilties, all musts and be reckless. To be young , crazy and don’t  care about the consequences, Just live for the magic of the moment.

Yes, I do believe you can lose and find yourself in your lover’s arms when you don’t think about the reason of your acts, you only follow your instics and feelings.

I wish I could be honest and open with everyone however people are indifferent about each other, 99 % percent of them won’t care about my feelings. They are NOT interested in such things a show my day was or what are my favourite books. They live in their universe, I live in mine.

Recently, I am feeling more and more the difference about my FRIENDS with capitals and acquitances. The second are most people I know, only bother about the surface, have a certain image of me in their had and not interested int he rest. This is what I feel about my classmates. I do know that is MY FAULT as went there the first time that they are my enemies and now I surprised I have no friends there, But I don’t want them to be my friends anymore. I don’t hate them anymore, but they are acquitances not friends.
And I shall close myself, I mean the deepest feelings, desires from them and talk less. Only answer the questions and not more. No more jumps, no loud talking, being less talkative and energetic. Actually a guy told me I irritate some people with my „too much behaviour” but even they are guys they were coward to confess their feelings. Pfff.

I DO HATE IT!  I was at a concert with a very good friend of mine and like her I also want: INTENSITY!  I want to shine, burn, shout, but I cannot.

My little life is stuck between office manners and university, the only places I don’t have to control myself is writing, friends and soon as I find love.

I have to melt within the wall, to become less intensive and visible , to become more similar. I have to become one brick , one little spot running ont he subway. This is the point I hate in Budapest, the great indifference, people just running without smiling or being interested. I have to get used to it and assimimilate,

I have to learn that the few places I can really talk are when among the friends I love and they love me, Without the wish to change each other, Accept each other as we are. Laugh and cry. Forgive all bullshits.

And I have to write, Yes, yes in order to talk and share less, I should spend more time with writing, to give it out.