Megújulás

„Ne a régi dolgokat emlegessétek,

Ne a múltatokon tűnődjetek.

Mert én Újat cselekszem,

Most kezd kibontakozni”

/Ézs 43 v 18-20/

Ez a bejegyzés is régóta érlelődik bennem.

Csak mindig volt valami más, munka, takarítás, utazás vagy néha a Luxembourg téri borozás.

Egy-két hete ismét rám tört az üresség érzés, néha fel-felbukkan. Valami hiányzik. Valamiért nincs tele, valami kéne még. De nem tudom mi.

A negatív érzéseket felerősítette a belga „nyár”: 15-20 fok, gyakori eső és hideg.

Néhány napig, talán egy-másfél hétig ismét elkapott a szokásos sajnáltatom magam hullám.

A futás is csak ideiglenes gyógymódnak bizonyult, néhány óra múlva ismét visszatértek a negatív rémképek.

Valahogy itt minden intenzívebb, lehet, mert többet vagyok egyedül és kevesebbet társaságban. Így Nyugat Európában jobban feltűnik, hogy még mindig mennyi GÖRCS és FESZÜLTSÉG van bennem.

Közel húsz év masszív magyar oktatás mély nyomokat hagyott bennem.

A Radnótis negatív emlékek is kísértenek, igen tíz év és  nem tudom hány ezer kilométer távolságból is.

De valahogy újra és újra levedlem ezeket, mint a kígyó a bőrét. Sokáig tartottam ettől a jelképtől, de pár hónapja egy nagyon feloldó álmom hatására kevésbé taszít, bár még mindig nem a kedvencem (különösen, mert aranyos rágcsálókat eszik), de nem sikítok azonnal, ha meglátom egy fotón.

Nem rég kölcsönkaptam egy C.S: Lewis könyvet a The Screwtype letters. Nagyon mélyen megérintett, sok kérdésemre kimondottakra és ki nem mondottakra is válaszolt.

Valahogy a hitben is megvan ez a levedlés, amikor döntünk, és új emberré válunk, a régi énünket feláldozva. De valahogy ez folyamatos, nem egyszeri, hanem újra és újra meg kell tenni, ahogy a kígyó is többször veti le a bőrét, amit kinőtt. A régit. A múltbelit.

Minden egyes vedlésnél ott hagy valamit, ahhoz, hogy még nagyobb lehessen, hogy valóban ÚJ bőre legyen.

Nem tudom fájdalmas-e ez a fajta változás, de bizonyára az egész állatot érinti. És hónapig készül rá.

Valahogy én is így vagyok vele, lehet már el kezdtem ledobni a régi bőröm, de ez még nem az igazi, vagy talán van még újabb.

Sokszor érzem magam úgy, mint a Ratatouille (L’Ecsó) rajzfilmben Linguini a mosogatófiú-szakácstanonc, aki szétnyitja az ingét és látható válnak a kis patkány által okozott karmolások, sebek. Igen, tavaly Párizs óta már tudatosan is felvállalom, hogy én is televagyok sebekkel, amik újra és újra felsérülnek.

Ezt itt Nyugat Európában nehezebben értik meg, az iskolában a vizsgák után itt buli van, nem értik ezt a görcsös megfelelési kényszert, mert itt nem KELL.

(Ezért is szeretném, majd, ha gyerekem lesz NEM otthon nevelni.)

Szeretném, ha végleg behegednének és le tudnám vetni őket a régi bőrömmel együtt. Egyszer. Végre.

Hiszek benne, hogy meg tudok és meg fogok SZABADULNI tőlük és még könnyedebb leszek, mégis többet tudok adni, áradni, folyni.

Mert a szabadság nem öncélú. Ahhoz viszont, hogy ezt jobban megértsem újra kell még olvasnom Lewis könyvét, akár újabbakat is.

Paris vs. Poverty (or thoughts and the city)

I decided to write in English as this way my thoughts will reach more people. Those I regularly speak to know that recently I’ve been having diverse conflicts and problems about my dorm here and now I am struggleing with finding financial resources for the rent in May as I don’t think my parents possess suffisiant money for helping me.

Making a long story short, I decided to borrow from Peter (my ex with whom we are still friends)who has once offerred me his help and his money, so I told him the complexity of French administration (my family background he knows well) and asked him whether he could lend me some money in the beginning of May and replied if his exgirl friend (the owner of one of the most expensive and prestigious wedding dress salon in Bp) pays his loan back.

Then I became not angry but furious so we had a terrible debate as he can NEVER understand my point.

I feel completely indignant when I hear about those sort of „Sex and the city” women. She is quite rich, over 30, divorced, has multiple lovers and an expensive little doggie as companion.

Living in 120 sqaure meters alone (of Peter’s money of course), smoking and drinking like a university students, wearing expensice clothes, having about 40 pairs of shoes and KEEPS ON COMPLAINING on her miseries.And he told me he doesn't want to get her previous partner IN TROUBLE.

I just can’t stend these selfish wh*res!!!

Some people do not have money for food, particularly after the recession and she keeps on smoking and drinking and then spend gallons of money on tennis classes and botox injections for reparing her skin.

I have already written about fashion and I was criticizing the prize of luxury and social injustices that are unfortunately getting higher.

I just can’t stend that streets are full of beggars while these women are just collcting superficous things to make themselves happy and then just throw them away.

I get sick of this world, the glamour, the dust.

Inside the stilettos there are nothing but ugly, distorted legs and the face a fixed smile conserved with artificial methods.

I am getting more and more sick of this.

I love French and Scandinavian women who use no more make up then necessary who are feminine not only in high heels but also in sport shoes.

I wish one day I will also possess this „légér” attitude of French women, the „je m’en fous” about my complexities and just feel good myself in my own shape that I would  only influence my aptitudes with natural methods: vegetarian lifestyle, jogging, laughing, sunshine, good sleep and some cucumber for my eyes in exam period.

I just want to be myself, not copying others or competing with them, but to be free from old, bad habits. I hate being criticized for not eating meet by those who smoke expensive cigarettes and risking their own health. Western people are SO stupid. They just spoil their health and then just spend their salaries for getting their beauty back. And they commit all measures possible to maintain the image of youth and sexyness: they are no more having bath in maiden’s blood like Catherine Bathory but they are spending fortunes and risking their own health and often on credit. Recently, I am studying Economics and I have learnt that the 2008 crisis was a results of over-crediting and over-consumption. Well it could have been stopped if people give up competing and they try not to pretend a higher standard of living they can not afford from CREDITS. Moreover, while consuming ENOUGH and not more we need, the food problems of the world could be also solved or at least eased.

As for me, I consider myself selfish, whiny and always dissatisfied, who thinks she is the same time better and worse thene everyone else. I maybe egocentric as I always search both problems and solutions in myself, but I am also idealistic as I do hope that one day this will change and one day everyone will be able to learn from his/her mistakes and get to his/her limits and don’t want to be good for false ideals and companies hungry for profit from dissatisfaction (they may be the dementors of our ages) but just accept themselves and not take more as they need, but help those who are in need.