La vie est belle!

Fél éve itthon vagyok.

Illetve már 8 hosszú hónapja.

És közel egy éve nem írtam.

Eleinte, nem tudtam mit.

Összesűrűsödtek a dolgok, nagyon sok mindent éltem ált nagyon rövid idő alatt. Évek történéseit néhány hét, néhány hónap alatt.

Voltak nagyon felemelő dolgok, de könnyek, düh, és tehetetlenség is. Rengeteg eső, vihar, emberek, szivárvány az Eiffel torony felett és közel 30 fokos napsütés.

Néhány kép a május-júniusról:

Aztán Budapest, államvizsga, napozás a macskákkal a belső udvaron és munkakeresés.

És július vége óta itt. Finance and accounting.

Most már ki merem mondani, hogy a kezdeti tanulósnak tűnő tréning szakasz kivételével, nem szerettem ezt a munkát igazán. Inkább megszoktam. Szeretem, hogy logikus és ok-okozati, de  kb. 90%-ban monoton és gépies. Ez pedig nem én vagyok a szangvinikus énemmel.

Viszont a fizetés része nagyon is csábító. Nem csak az, hogy sikerült visszatöltenem a kinn elugrott biztonsági tartalékom, hanem MEGENGEDHETEK magamnak dolgokat.

Ez az, amit kint megtanultam: megdolgoztam érte és megérdemlem.

Legyen szó egy testápolóról a Body Shopban, egy ruháról a Mangoban vagy a Promodban, vagy egy üveg szárított paradicsomról / egy kevés pesto-s brie sajtról.

La vie est belle! Az élet szép!

És habár mostanság ritka  viharos változás, megtanultam értékelni a hétvégék nyugalmát. A későn kelést és a narancslekváros croissant a kókusztejes kávéval, az őszi sétákat és hamarosan a tavasziakat Normafán, a szombat reggeli piacozást- Párizs óta egyszerűen imádom a piacokat: a színek, illatok és emberek kavalkádját, a halmokban álló friss gyümölcs és zöldségtömeget, és persze a megsimogatni való kutyákat.

A hazaérkezést és az elkészített étel okozta örömet:

Lehet felszínesnek tűnik, de ezek a dolgok nekem megszínesítik az életet. A francia mode de vie-t emleget, ebben szerintem benne van a Chanel féle „a stílus maga az ember:” egy jó zene, egy jó film, egy jó könyv, egy finom tea vagy egy tejszínhabos kávé, egy rosé a teraszon a barátokkal, színház, koncert, színek, illatok, nevetés.

És habár vannak harcok, meg küszködések a szabadidő, azért szabadidő, hogy ahogy és azokkal töltsd, aki és ami fontos, hogy feltöltő és ne lehúzó legyen.

November óta nekem az Agóra nevű társaság lett a vasárnapom meghatározó eleme, szeretem Dávid jól felépített, aktualizált és mégis közvetlen, ember közeli tanításait.

A feltétel nélküliséget, a megosztás örömét, az összetartozást és azt, hogy még az angolból is mindig van mit tanulni.

A közösség erejét, a gyerekek nevetését, a pokrócba burkolt kávét, a közös imádkozást, és Bea barátnőm humorát.

A KEKSZ-es karácsonyról pár kép:

Igen, hiányzik Párizs, a szívem egy darabja mindig is oda fog tartozni, hiányzik Rita és Kriszti, de elkeseredés helyett igyekszem a legtöbbet kihozni Budapestből és a munka miatti leszívást a lehető legjobban feltölteni a kevés időben,

És érzem, hogy a tavasszal pedig aktuális lesz az újabb ugrás, ha Isten is úgy akarja. J