Labels

Showing posts with label kékszakáll nőgyilkos aranyifjú bölcsészlány tél. Show all posts
Showing posts with label kékszakáll nőgyilkos aranyifjú bölcsészlány tél. Show all posts

Thursday, 28 January 2010

győri pszicho

elkészült a novella, végre...
véres, erősen szexuális, picit elmebeteg és perverz, szóval fruzsis;)
próbáltam némi feministás és társadalom kritkás elemeket belecsempészni, remélem sikerült illetve nem lett túl önajnáározó a hősnő bölcsészlány alakja
voilá;)

Rettenetes hideg éjszaka volt, a fagy apró jégcsap-késekként fúródott az emberek húsába, egészen a csontig hatolt. A szél kacagva besurrant a vastag kabátok, pulóverek alá, megcirógatta a bordák közti kis réseket, a finom ívű nyakakat, apró piros foltokkal ékesítette a kicsiny fülcimpákat.
A sarkon egy lány gubbasztott, szemébe lógó, hosszú barnás haja eltakarta, állig felhúzott térde súrolta arcát. Kicsiny rágott körmű kezeivel ütött-kopott mobiltelefont markolászott, a képernyő villant a sötétségben, új üzenet érkezett: 15 perc. A lány feljebb húzta térdét, állát belebújtatta sáljába, kezeit kabátzsebébe és várt. Időnként elő-elővette telefonját, újraízlelgette a két röpke szót, számok és betűk mágikus kombinációját, vagy ellenőrizgette mennyi telt a megadott időintervallumból, majd csalódva állapította meg, hogy már 2 perccel több is. Körmei rózsaszínje már-már fehérnek hatott apró vörös tenyerei végén, görcsösen megmarkolta velük táskáját, mikor felnézett, egy férfi sziluettje bontakozott ki a sötétből.
Fekete szövetkabátja elegánsan hajlongott a hajnali szélben, szemei parányi világító szentjánosbogárként csillogtak.
A lány felpattant, a férfihoz futott, majd kabátja alá fúrta kicsiny remegő testét, a férfitest forró párájában melegítette magát.
-Gyere be, felkapcsolom a fűtést-mosolyodott el.
A kulcs apró szitakötő szárny zörejként megrezzent a zárban, majd a férfi az ajtóval elreteszelte a szobát a többi éjjel kóborló elől. Hirtelen mozzanattal felkapcsolta a modern plazmatévé képernyőjét, egy hasonló stílusú szoba bontakozott ki a neonfényben.
Szép…- mondta meglepődve a lány.
Nem is gondolta volna, hogy mennyi titkot rejt egy belvárosi ház kapualja, földszintje magában.
Ne ácsorogj, ott- szólította meg kellemes, megnyerő hangján a férfi, majd levették vastag kabátjaik.
A féri csókja finom, enyhe mentolos ízű volt, lágy aromája egybeolvadt a szoba fehér bútoraival, melyből hollóként ragyogott ki a fekete ruhás pár.
Igyál valamit-, simította meg a lány fedetlen vállát a férfi, nem köszi, puszilta meg lágyan a férfi makulátlanul simára borotvált, szép, kisfiús arcát.
Kérlek, hajtotta félre a lány fekete felső nyárias fuvallat vékony pántját…
Na jó, mosolyodott el. A férfi kitöltötte az italt, de furcsa mód magának nem töltött.
Igyál te is- kérlelte kicsiny kezeivel cirógatva formás mellkasát.
Nem ez a te estéd, válaszolta. Idd meg, kérlek.
Hát jó, majd egy pillanat alatt felhajtotta az ismeretlen keveréket.

Hirtelen melegség áradt szét testben, ruhája hirtelen fojtó, fülledt nejlonnak hatott, kényelmetlenül feszült bőrén, szinte könyörgött a férfinak, hogy szabadítsa meg tőlük.

Erős kezeivel másodpercek alatt lehúzta őket, majd hirtelen a fehér kanapéra hullottak, míg a lány apró fogai lágyan karcolták a férfi selymes bőrét, mint valami krétadarabka az újonnan festett, sima, egyenletes táblát. Meztelen testük ragyogott a plazmatévé képernyőjének fényében, szinte áttetszővé vált bőrük, miközben a távolság a két test között egyre csökkent, a csókok egyre vadabbá, követelőző váltak. A lány teljesen átadta magát az éjszaka varázsának, a férfi minden erőlködés nélkül birtokba vette teste egészét, harapdálta, marcangolta a zsenge, fiatal húst. Halk nyöszörgésüket, egyre erősödő lüktetésük, szárnycsapkodásaik elnyelte a kettős szigetelésű ajtó.

A férf fogaival együtt hirtelen egy furcsa, idegen görcs markolt a lányba.

- Elég, ne csináld, hagyd abba!- sikította

- Még csak most kezdtünk belejönni-sóhajtott fel a férfi.

- Nincs nálunk óó…, én nem, én nem akarok…

- Mit nem akarsz!?- állt fel idegesen a férfi. – Jó lesz, ne aggódj, biztosítom, hogy élvezni fogod, hát eddig nem volt, jó!?

- De, igen- próbált szabadkozni a lány…

- Akkor igyál még egy pohárral és feledkezz el minden másról… Ne törődj a munkahellyel, haza is ráérsz reggel menni, nagylány vagy nem fognak számom kérni…

Lazíts egy picit-, simogatta a lány mellét, harapdálta lágyan kicsiny füleit… Tényleg hol a fülbevalóm? Ez volt az egyik kedvencem, kezdett csacsogni a lány, a férfi látszólag nyugodt maradt, szemöldöke íve azonban elárulta idegességét.

Hopp, megvan, a kanapéra esett az egyik fele, tudod, mit elrakom a tárcámba…

- Jó- erőltetett némi mosolyt arcára a férfi. Akkor még egy pohár?

- Csak, ha te is iszol, tudod mit, most én töltök.

- Ne kérlek, ne, majd én.. –kiáltott a férfi, próbálva megakadályozva a lány hozzáférését az acélszürke bárszekrényhez.

A kulcs apró medalionként ragyogott a zárban, míg a férfi erős kezei szorították a lány csuklóit, azonban egy hirtelen mozdulattal a férfi fedetlen, meztelen vállába harapott, a férfi fájdalomtól alábbhagyott a szorítással, a lány kis macskateste pedig kiszabadította magát. Puha lábaival odaszökkent az ajtóhoz, majd sikítás rázta meg az iroda barlangját.

A minibár legfelső polcán egy üveg vodka és egy félig telt whisky, valamint egy kis kóla árválkodott, míg a többi részében a jég között, levágott női fejek meredtek a lányra.

Az egyiken a hullámos, rézvörös haj körülbelül derekáig érhetett az áldozat életében, szemei zöldje törött üvegdarabkaként nézett a lányra. A másik lány porcelán fehér bőrét riasztóan egzotikussá tette koromfekete haja, akár festett, akár természetes hajszín volt, a harmadik lány akár egy finn mesehőst idézett fürtös szőke hajával, apró kökényszemeivel, de szája rémült vigyorba torzult. Volt köztük délies, spanyolos nő kreolos, buja illatú virág-selymű bőrrel, hatalmas feketén csillogó szemmel, füstös hajjal, bizonyára hosszú ragadozó körmökkel, aki hasonlóak bordóra lehetettek festve, mint a hideg által konzervált rúzs, bár lehet csak a rászáradt vér tűnt sminknek.

A lány szíve reszketett, szinte hallani lehetett bordáit összeérni az apró rázások közt, fogai pici autóként koccantak az ínyek pályáján.

Úristen! Te szadista, gyilkos, vadállat…- tört fel a sikoly szökökútja vérerekkel táplált torka mélyéről.

Ezért nem ittál, hogy leitass, a magadévá tégy, majd itt végezzem a trófeáid közt…

Hozzám ne érj majd gyorsan, felkapta néhány ruháját és a táskáját és elkezdett a kijárat felé futni, az ajtó azonban zárva, a kulcs diadalittasan csillant meg a férfi kezében.

Nem mész innét sehova, csak ha én engedem, csillant meg a borostyánsárga, nagyvadas ragadozó pillantás a férfi szemében.

Én nem, én nem leszek, a trófeád. Én nem vagyok barbie baba, plasztik cica, csak egy alacsony, szőkés, bölcsészlány. Engedj ki, rugdalta pici lábaihoz képest nagy erőkifejtéssel az ajtót.

- Nem.- felelte jeges tiszta kimért hangon a férfi. Tényleg más vagy, mint a többi…

- Persze, mindenkinek ezt mondott –nevetett gúnyosan a lány.

- Mert mindegyik más is. Ezért értékes és különleges minden trófea a maga nemében.

Csak nézd meg jól. Észak hamvas pírja bökött a szőke lány arcának kipirult almácskáira. Vagy a tüzes signorina- kacagott gunyorosan a férfi. Ő is próbálkozott elmenekülni, össze is karmolt rendesen, egy hétig csak állig begombolt ingekben és öltönyökben tudtam járni, hogy ne vegyék észre a karmolásokat.

- De hát én nem vagyok különleges, rágom a körmeim, a hajam barnás-szőkés, a lábaim rövidek. Én sosem leszek olyan gyönyörű, mint Ők.

- Te is szép vagy a magad nemében. Furcsa lány vagy, valahogy kicsit más, mint Ők.

- Biztos, mert bölcsész vagyok. – mosolyodott kényszeresen el.

- Lehet, de ez most lényegtelen. Nekem a formás kis fejed kell, mégpedig, ide. - mutatott a bárszekrényre.

- Arra várhatsz. Én elmegyek. A macskát, ha meg is ölöd, összesen kilenc élete van, marad még nyolc- próbálta nyugtatni magát. Essünk túl rajta-, suttogta, miközben szemeivel a lehetséges kijáratokat pásztázta.

A férfi kulcsa kilógott a nadrágzsebből egy ügyes mozdulat, aztán futás, hátha megmenekül és felébredhet ebből a rémálomból. Ezek a fejek a bárszekrényben bizonyára képzelete szüleményei, biztos megártottak Poe novellái.

A férfi jéghideg kése egyre közelebb került a lány vadul dobogó torkához, mialatt ő kicsiny kezeivel a férfi öve környékén simogatta, reménykedve némi időnyerésben és a kulcs megszerzésében. A férfi egyre lazábban markolta fegyverét, miközben halk sóhaj hagyta el formás ajkait.

-Még.- szakadt fel szájából az egyszótagú, kérő, esdeklő mégis parancsoló szócska, a lány arcán pedig egy szinte észrevétlen mégis diadal ittas mosoly jelent meg. A férfi az élvezetől kiejtette kezéből a kést, majd ismét hanyatt feküdt a kanapén.

A lány érezte nem habozhat túl sokáig, másodpercnyi időegység alatt felkapta kabátját és táskáját, a lehúzott nadrágú, esetlen férfi a díványon hagyva az ajtóhoz rohant, kulcsot megforgatta a zárban, hirtelen hópihék sokaságát érezve nyakán.

- Te kis szemét. –mormogta a férfi. Innét élve nőt nem engedtem, főleg úgy, hogy még meg sem volt rendesen- mondta fogcsikorgatva, dühösen villogó szempárral. A lány kitárta az ajtó beengedve néhány kószán repkedő hópihe lepkét, a férfi felemelte a kést, de a szél nekilendítette ajtót, ami a kést visszalökte a férfi felé, a gyomra kellős közepébe.

A lány nem ért rá sajnálni, kicsiny lábaival futni kezdett, lihegve kapkodta a levegőt, a hópihék pedig egész a torkáig ereszkedtek, csiklandozván nyálkahártyáját.

Köhögés tört fel testéből, a hirtelen mozdulattól begörnyedt, míg csizmája eltévedt a fényes, alattomosan sima, haláltiszta jégtükrön.

A dulakodásban és a futásban kimerült, erőtlen pihegő lény nem tudott segítség nélkül felállni. Hajnali két óra tájt lehetett, az utcák csöndesek kihaltak, mindenki a lakások, házak melegében töltötte idejét, akár aludt, szórakozóhelyen táncolt, vagy a kandalló tűzfényében nézte szerelmeskedett.

A fekete kabát egyre fehérebb lett a hótól, bőre egyre jobban hasonlított szeme szürkéskékjéhez. A hajnali hó-takarítók találták meg, majd adták át családjának.

A férfi jártányi erejével visszacsukta a külső ajtót, elreteszelte titkos bárszekrényét, majd a kanapéra hanyatlott, csúcstechnikás telefonján pedig a mentők segélykérő számééát kezdte ütni, de a hívás gombot nem tudta lenyomni.

A város értetlenül fogadta halálát, jóképű volt, gazdag és sikeres.

-Csak én tudtam, mennyire fájt neki a élet és, hogy hiába próbál, nem tud segíteni mások szenvedésén- nyilatkozta a helyi napilap hasábjain a férfi barátnője.