Győr psycho

my beloved estonian wiseass was online after a 2month pause, so this chat and one tin of energy drink gave me the necessary force to translate the 3 page long novel...
it is not yet the best translation though i would like to post and share it..
voilá:)

It was extremely cold that night, the frost was penetrating into human flesh like as small icicle knifes until the bones. The wind was slipping under thick coats and pullovers heartily while caressing the petit gaps among ribs, the delicate gated necks and ornamented little earlobes with red spots.

On the corner, a girl was sitting, her long brownish hair covered her face, and her knees were pulled up until her chin. She was grasping a battered mobile phone with her little, chewed nail hands, the mobile screen suddenly flashed in the darkness: text incoming: 15 minutes. The girl pulled her knees ever higher, she slipped her chin into her scarf while her hands into her pockets and waited. Sometimes she took out her phone, tasted again and again the two short words, a magical combination of words and numbers, verified if the time given passed, but she became disappointed that even 2 minutes more. Her nails’ rose seemed to be white on the end of her little red palms, as she was grasping her bag, however when she looked up, she discovered a man’s silhouette in the dark. His tweed coat was swaying to and fro in an elegant way; his eyes were dazzling as lightening fireflies.
The girl sprung up, ran to the man and drilled her little trembling body under his coat, trying to heat herself in the hot vapour of masculine body.

-Come in, I’ll turn the heating on-smiled he.

The keys were shuddering like small dragonfly wings in the lock, and then the man closed the door from all other nightlife voyageur. He turned on the screen of a plasma television and a similar modern style room appeared in the neon light.

-Nice, said the girl.

She would have never imagined how many secrets are closed inside an all city centre house building’s ground floor.

.-Don’t stand about there- addressed her on his pleasant, convalescing voice the man, after they took off their thick winter coats.

The man’s kiss tasted delicate, soft menthol, its mild aroma melted with the white furniture of the room from that the black clothed couple shined out like two ravens.

-Just drink something caressed the man her naked shoulder, Thanks not-kissed she his completely smooth, boyish face.

Please- turned away the summer wind light strap of the girl’s top.

-OK- she smiled. The man poured a drink but only for one person-

-Hey drink too. - asked him while caressing his nice bust.

-Nope. It’s your night. Please, just drink it.

-Okay-she said and drank the unknown mix.

Suddenly, warmness emerged in her body, her clothes seemed to be killing, sultry nylons, stretching uncomfortably on her skin, and she was nearly begging the man to get rid of them. He took them off within a few seconds with his strong hands; they fell on the white couch while her small sharp teeth were carving his silken skin like a chalk the new table. Their naked body were shining in the plasma TV’s neon light, their skin became nearly transparent, the distance between them was getting less and less, during the kisses were becoming hungrier, more and more passionate and violent. The girl gave herself completely to the charm of the night, to the man could possess her body without efforts, biting, lacerating the delicate, tender, young flesh. Their quiet moans, slowly strengthening pulse, flutters of wings were absorbed by the double insulation door.

All at once, with the man’s teeth a bizarre, strange spasm gripped into her.

-No, enough! Finish it! - she screamed.

-We have just started it- sighed he deeply…

-We have no co, I don’t, I don’t want to be…

-What don’t you want? - stood up the man nervously. It will be good, don’t worry, I assure you will enjoy, it was not bad, was it?

-Nope, not all- she tried to excuse.

Then just drink one more glass and forget everything else… Don’t bother about workplace… You could go home in the morning, your parents won’t question you, you are a grown up woman…

Just ease a little bit- was caressing her breasts and biting gently her small ears…. Oh my God, where is my earring? It was one of my favourites- she started to chatter. The man seemed to stay calm but the arch of his eyebrows expressed his anxiety.

-Oh, I’ve just found it, it fell on the couch. OK I’ll put in my purse.

-Yep-he tried to smile. Than one more drink?

-Only if you drink too, and now I’ll pour it.

-Please no, I’ll- he shouted while trying to prevent her access to the ace grey cocktail cabinet.

They keys were glamouring as small medals, his strong hands were grasping her wrists, however she suddenly bit into his naked shoulder who eased grasping, her small cat body escaped. With her mellow legs she leapt to the cabinet, and then a scream shocked the office’s cave.

On the top, there were a bottle of vodka, some whiskey and a little coke, whereas on the others among the ice, cut female heads were staring at the girl.

.On one of them, the long copper red hair could be waist long when she was alive, her eyes’ green were looking at the girl as broken glass pieces. The other one had porcelain white skin and frightfully black hair even it was natural or painted, the third woman could remind of a Finnish or Russian fairy tale heroine with her curly blonde hair and small cranberry blue eyes, but her mouth was deformed into a frightened smile.

There was a Spanish like woman, with a Creole, luxurious perfumed flower silken skin and magnificent black eyes and hair, probably with long predator nails that might have been painted as red as her lipstick conserved by the cold or it might have been simply blood or her mouth.

Her heart was trembling; one could heat her ribs touch, her teeth wee clattering like small cars on her tendon’s road…

-Oh my God! You sadist, murder… -the scream exploded fro the blood vessel fed throat.

- That is the reason why you didn’t drink, to make me drunk and to fuck me, and then I would become one of your trophies. Don’t touch me, than she quickly took her clothes and her bag and started towards the exit.

-You won’t go anywhere, only if I let you- shined the amber colour, predator look in the man’s eyes.

-No, I won’t be your trophy! I’m not a Barbie, a pussy cat, just a short, blondish girl from the English department- Let me go- knocked she the door quite strongly with her little legs.

-No. – he answered in an ice cold voice. You are really different from the others.

-Oh yes, you tell the same to everyone.

-Because they are all different. That is why all trophies are beautiful and unique. Just look. The rosy cheek of North- he pointed on the small apples of the blond girl’s face.

Or the fiery signorina- he laughed ironically. She also tried to escape, also carved with her nails; I could only wear fully done shirts and pullovers to hide them.

- I’m not extraordinary, I chew my nails, my hair is brownish-blondish, and my legs are short. I will never be as beautiful like they are.

- -You are also nice. You are a bit strange according to them.

- Maybe because I’m a kind of Literature student.

- Maybe but it’s not important. I want your pretty head, there- he showed the cocktail cabinet.

-You could be waiting for it. I’ll leave. The cat has nine lives altogether. So if you kill it, eight others will stay- she was trying to calm herself. Lets do it- whispered while with her eyes she was looking for possible exits.

The man’s key was out of his pocket; one good act and she might escape and wake up from this nightmare. These heads in the cabinet must be her imagination; she may have read too much Poe novel.

The icecold knife of the man wad slowly approaching to the pulsing throat of the girl, while she was caressing him around his belt din a hope for getting some time. He was holding the knife less tight while his breath became heavier.

-More- exploded the one syllable, asking, begging and ordering small word and the girl shined exultantly. Due to the pleasure, the knife fell out from his hand while he was lying on the couch. She felt she could no more hesitate, in a second she took her coat and bag, ran to door opened it leaving the fragile, undone trouser man behind.

-You little bitch-murmured him. I have never let any woman escape from here even if I did not manage to make her mine- he gnashed his teeth and flashed his eyes during running to the door. She opened it, and some lingering snowflake-butterfly inside, the man raised up the knife but the wind pushed it back, into his stomach.

The girl had no time for feeling sorry, she started to run with her small legs, breathing quite difficultly, snowflakes were descending until her throat, tickling her mucous membrane.

She began to cough, her bodies bended from the sudden reflect, while boots lost the way on the sneaking plain, death-clear ice membrane.

She got exhausted in scuffle and running, the forceless, panting your creature was not able to stand up without help. It was about 2 o’clock at night, streets were quiet like a cemetery, and everybody spent his /her time in the warmth of flats and houses by sleeping, dancing at a disco or making love in front of a mantelpiece. Her black coat became whiter and whiter from the snow, her skin got similar to her eyes’ gray-blue. The morning snow-cleaners found her corpse and gave to her family.

The man was scarcely able to walk, so he closed the font door and his secret cocktail cabinet, then laid on the couch and tried to call the ambulance with his super-modern, high-tech mobile, but he could not push the call button.

The city received his death uncomprehendly because he was handsome, rich and successful.

-It was only me who knew how life hurt him sometimes and how hard he tried he could not release others’ pain- stated his girlfriend to the local newspaper.

győri pszicho

elkészült a novella, végre...
véres, erősen szexuális, picit elmebeteg és perverz, szóval fruzsis;)
próbáltam némi feministás és társadalom kritkás elemeket belecsempészni, remélem sikerült illetve nem lett túl önajnáározó a hősnő bölcsészlány alakja
voilá;)

Rettenetes hideg éjszaka volt, a fagy apró jégcsap-késekként fúródott az emberek húsába, egészen a csontig hatolt. A szél kacagva besurrant a vastag kabátok, pulóverek alá, megcirógatta a bordák közti kis réseket, a finom ívű nyakakat, apró piros foltokkal ékesítette a kicsiny fülcimpákat.
A sarkon egy lány gubbasztott, szemébe lógó, hosszú barnás haja eltakarta, állig felhúzott térde súrolta arcát. Kicsiny rágott körmű kezeivel ütött-kopott mobiltelefont markolászott, a képernyő villant a sötétségben, új üzenet érkezett: 15 perc. A lány feljebb húzta térdét, állát belebújtatta sáljába, kezeit kabátzsebébe és várt. Időnként elő-elővette telefonját, újraízlelgette a két röpke szót, számok és betűk mágikus kombinációját, vagy ellenőrizgette mennyi telt a megadott időintervallumból, majd csalódva állapította meg, hogy már 2 perccel több is. Körmei rózsaszínje már-már fehérnek hatott apró vörös tenyerei végén, görcsösen megmarkolta velük táskáját, mikor felnézett, egy férfi sziluettje bontakozott ki a sötétből.
Fekete szövetkabátja elegánsan hajlongott a hajnali szélben, szemei parányi világító szentjánosbogárként csillogtak.
A lány felpattant, a férfihoz futott, majd kabátja alá fúrta kicsiny remegő testét, a férfitest forró párájában melegítette magát.
-Gyere be, felkapcsolom a fűtést-mosolyodott el.
A kulcs apró szitakötő szárny zörejként megrezzent a zárban, majd a férfi az ajtóval elreteszelte a szobát a többi éjjel kóborló elől. Hirtelen mozzanattal felkapcsolta a modern plazmatévé képernyőjét, egy hasonló stílusú szoba bontakozott ki a neonfényben.
Szép…- mondta meglepődve a lány.
Nem is gondolta volna, hogy mennyi titkot rejt egy belvárosi ház kapualja, földszintje magában.
Ne ácsorogj, ott- szólította meg kellemes, megnyerő hangján a férfi, majd levették vastag kabátjaik.
A féri csókja finom, enyhe mentolos ízű volt, lágy aromája egybeolvadt a szoba fehér bútoraival, melyből hollóként ragyogott ki a fekete ruhás pár.
Igyál valamit-, simította meg a lány fedetlen vállát a férfi, nem köszi, puszilta meg lágyan a férfi makulátlanul simára borotvált, szép, kisfiús arcát.
Kérlek, hajtotta félre a lány fekete felső nyárias fuvallat vékony pántját…
Na jó, mosolyodott el. A férfi kitöltötte az italt, de furcsa mód magának nem töltött.
Igyál te is- kérlelte kicsiny kezeivel cirógatva formás mellkasát.
Nem ez a te estéd, válaszolta. Idd meg, kérlek.
Hát jó, majd egy pillanat alatt felhajtotta az ismeretlen keveréket.

Hirtelen melegség áradt szét testben, ruhája hirtelen fojtó, fülledt nejlonnak hatott, kényelmetlenül feszült bőrén, szinte könyörgött a férfinak, hogy szabadítsa meg tőlük.

Erős kezeivel másodpercek alatt lehúzta őket, majd hirtelen a fehér kanapéra hullottak, míg a lány apró fogai lágyan karcolták a férfi selymes bőrét, mint valami krétadarabka az újonnan festett, sima, egyenletes táblát. Meztelen testük ragyogott a plazmatévé képernyőjének fényében, szinte áttetszővé vált bőrük, miközben a távolság a két test között egyre csökkent, a csókok egyre vadabbá, követelőző váltak. A lány teljesen átadta magát az éjszaka varázsának, a férfi minden erőlködés nélkül birtokba vette teste egészét, harapdálta, marcangolta a zsenge, fiatal húst. Halk nyöszörgésüket, egyre erősödő lüktetésük, szárnycsapkodásaik elnyelte a kettős szigetelésű ajtó.

A férf fogaival együtt hirtelen egy furcsa, idegen görcs markolt a lányba.

- Elég, ne csináld, hagyd abba!- sikította

- Még csak most kezdtünk belejönni-sóhajtott fel a férfi.

- Nincs nálunk óó…, én nem, én nem akarok…

- Mit nem akarsz!?- állt fel idegesen a férfi. – Jó lesz, ne aggódj, biztosítom, hogy élvezni fogod, hát eddig nem volt, jó!?

- De, igen- próbált szabadkozni a lány…

- Akkor igyál még egy pohárral és feledkezz el minden másról… Ne törődj a munkahellyel, haza is ráérsz reggel menni, nagylány vagy nem fognak számom kérni…

Lazíts egy picit-, simogatta a lány mellét, harapdálta lágyan kicsiny füleit… Tényleg hol a fülbevalóm? Ez volt az egyik kedvencem, kezdett csacsogni a lány, a férfi látszólag nyugodt maradt, szemöldöke íve azonban elárulta idegességét.

Hopp, megvan, a kanapéra esett az egyik fele, tudod, mit elrakom a tárcámba…

- Jó- erőltetett némi mosolyt arcára a férfi. Akkor még egy pohár?

- Csak, ha te is iszol, tudod mit, most én töltök.

- Ne kérlek, ne, majd én.. –kiáltott a férfi, próbálva megakadályozva a lány hozzáférését az acélszürke bárszekrényhez.

A kulcs apró medalionként ragyogott a zárban, míg a férfi erős kezei szorították a lány csuklóit, azonban egy hirtelen mozdulattal a férfi fedetlen, meztelen vállába harapott, a férfi fájdalomtól alábbhagyott a szorítással, a lány kis macskateste pedig kiszabadította magát. Puha lábaival odaszökkent az ajtóhoz, majd sikítás rázta meg az iroda barlangját.

A minibár legfelső polcán egy üveg vodka és egy félig telt whisky, valamint egy kis kóla árválkodott, míg a többi részében a jég között, levágott női fejek meredtek a lányra.

Az egyiken a hullámos, rézvörös haj körülbelül derekáig érhetett az áldozat életében, szemei zöldje törött üvegdarabkaként nézett a lányra. A másik lány porcelán fehér bőrét riasztóan egzotikussá tette koromfekete haja, akár festett, akár természetes hajszín volt, a harmadik lány akár egy finn mesehőst idézett fürtös szőke hajával, apró kökényszemeivel, de szája rémült vigyorba torzult. Volt köztük délies, spanyolos nő kreolos, buja illatú virág-selymű bőrrel, hatalmas feketén csillogó szemmel, füstös hajjal, bizonyára hosszú ragadozó körmökkel, aki hasonlóak bordóra lehetettek festve, mint a hideg által konzervált rúzs, bár lehet csak a rászáradt vér tűnt sminknek.

A lány szíve reszketett, szinte hallani lehetett bordáit összeérni az apró rázások közt, fogai pici autóként koccantak az ínyek pályáján.

Úristen! Te szadista, gyilkos, vadállat…- tört fel a sikoly szökökútja vérerekkel táplált torka mélyéről.

Ezért nem ittál, hogy leitass, a magadévá tégy, majd itt végezzem a trófeáid közt…

Hozzám ne érj majd gyorsan, felkapta néhány ruháját és a táskáját és elkezdett a kijárat felé futni, az ajtó azonban zárva, a kulcs diadalittasan csillant meg a férfi kezében.

Nem mész innét sehova, csak ha én engedem, csillant meg a borostyánsárga, nagyvadas ragadozó pillantás a férfi szemében.

Én nem, én nem leszek, a trófeád. Én nem vagyok barbie baba, plasztik cica, csak egy alacsony, szőkés, bölcsészlány. Engedj ki, rugdalta pici lábaihoz képest nagy erőkifejtéssel az ajtót.

- Nem.- felelte jeges tiszta kimért hangon a férfi. Tényleg más vagy, mint a többi…

- Persze, mindenkinek ezt mondott –nevetett gúnyosan a lány.

- Mert mindegyik más is. Ezért értékes és különleges minden trófea a maga nemében.

Csak nézd meg jól. Észak hamvas pírja bökött a szőke lány arcának kipirult almácskáira. Vagy a tüzes signorina- kacagott gunyorosan a férfi. Ő is próbálkozott elmenekülni, össze is karmolt rendesen, egy hétig csak állig begombolt ingekben és öltönyökben tudtam járni, hogy ne vegyék észre a karmolásokat.

- De hát én nem vagyok különleges, rágom a körmeim, a hajam barnás-szőkés, a lábaim rövidek. Én sosem leszek olyan gyönyörű, mint Ők.

- Te is szép vagy a magad nemében. Furcsa lány vagy, valahogy kicsit más, mint Ők.

- Biztos, mert bölcsész vagyok. – mosolyodott kényszeresen el.

- Lehet, de ez most lényegtelen. Nekem a formás kis fejed kell, mégpedig, ide. - mutatott a bárszekrényre.

- Arra várhatsz. Én elmegyek. A macskát, ha meg is ölöd, összesen kilenc élete van, marad még nyolc- próbálta nyugtatni magát. Essünk túl rajta-, suttogta, miközben szemeivel a lehetséges kijáratokat pásztázta.

A férfi kulcsa kilógott a nadrágzsebből egy ügyes mozdulat, aztán futás, hátha megmenekül és felébredhet ebből a rémálomból. Ezek a fejek a bárszekrényben bizonyára képzelete szüleményei, biztos megártottak Poe novellái.

A férfi jéghideg kése egyre közelebb került a lány vadul dobogó torkához, mialatt ő kicsiny kezeivel a férfi öve környékén simogatta, reménykedve némi időnyerésben és a kulcs megszerzésében. A férfi egyre lazábban markolta fegyverét, miközben halk sóhaj hagyta el formás ajkait.

-Még.- szakadt fel szájából az egyszótagú, kérő, esdeklő mégis parancsoló szócska, a lány arcán pedig egy szinte észrevétlen mégis diadal ittas mosoly jelent meg. A férfi az élvezetől kiejtette kezéből a kést, majd ismét hanyatt feküdt a kanapén.

A lány érezte nem habozhat túl sokáig, másodpercnyi időegység alatt felkapta kabátját és táskáját, a lehúzott nadrágú, esetlen férfi a díványon hagyva az ajtóhoz rohant, kulcsot megforgatta a zárban, hirtelen hópihék sokaságát érezve nyakán.

- Te kis szemét. –mormogta a férfi. Innét élve nőt nem engedtem, főleg úgy, hogy még meg sem volt rendesen- mondta fogcsikorgatva, dühösen villogó szempárral. A lány kitárta az ajtó beengedve néhány kószán repkedő hópihe lepkét, a férfi felemelte a kést, de a szél nekilendítette ajtót, ami a kést visszalökte a férfi felé, a gyomra kellős közepébe.

A lány nem ért rá sajnálni, kicsiny lábaival futni kezdett, lihegve kapkodta a levegőt, a hópihék pedig egész a torkáig ereszkedtek, csiklandozván nyálkahártyáját.

Köhögés tört fel testéből, a hirtelen mozdulattól begörnyedt, míg csizmája eltévedt a fényes, alattomosan sima, haláltiszta jégtükrön.

A dulakodásban és a futásban kimerült, erőtlen pihegő lény nem tudott segítség nélkül felállni. Hajnali két óra tájt lehetett, az utcák csöndesek kihaltak, mindenki a lakások, házak melegében töltötte idejét, akár aludt, szórakozóhelyen táncolt, vagy a kandalló tűzfényében nézte szerelmeskedett.

A fekete kabát egyre fehérebb lett a hótól, bőre egyre jobban hasonlított szeme szürkéskékjéhez. A hajnali hó-takarítók találták meg, majd adták át családjának.

A férfi jártányi erejével visszacsukta a külső ajtót, elreteszelte titkos bárszekrényét, majd a kanapéra hanyatlott, csúcstechnikás telefonján pedig a mentők segélykérő számééát kezdte ütni, de a hívás gombot nem tudta lenyomni.

A város értetlenül fogadta halálát, jóképű volt, gazdag és sikeres.

-Csak én tudtam, mennyire fájt neki a élet és, hogy hiába próbál, nem tud segíteni mások szenvedésén- nyilatkozta a helyi napilap hasábjain a férfi barátnője.